A nagy 56-os popsokk

A nagy 56-os popsokk

Mégis igaz: régen minden jobb volt!

Nem bírok magamhoz térni, mióta meghallgattam az új ötvenhatos slágert.

Orvul rám támadott a kultúrsokk, én meg óvatlan voltam. Ráadásul soha nem gondoltam volna, hogy valaki ki meri mondani végre: Magyarország halszagú.

Tudom, persze, hogy mindenbe bele lehet kötni. Ha úgy esik jól, Martin Heideggert is le lehet oravecznórázni. De most akkor is az a kérdés motoszkál a fejemben elsősorban, hogy: kinek állt ez érdekében?

Vagy ahogy a latinos műveltségű forradalmárok mondanák: cui prodest?

Kinek húzzák itt a nótát?

Ki rendelte meg ezt? Mennyit fizetett érte?

Ki a célcsoport, ki lett itt most megszólítva?

Szíves-örömest elhiszem, hogy Desmond Child nívós dalszerző – bár azt nem, hogy Orbán Tamás egyáltalán szövegíró; te jó ég, hogy recsegnek-ropognak azok a szerencsétlen sorok egyre-másra –, de könyörgök, sőt könyörgöm: 1956 nem nyálpop volt, hanem rockandroll, az Isten szerelmére!

1989-ben – nem tudom, csak gondolom: aligha megrendelésre – az East együttes készített egy 56-os kislemezt. Emlékszem, még Fodó Sándor hozott belőle néhány példányt. Feltettük a lejátszóra, meghallgattuk, borzongtunk. Már az intrótól. Majd végig. Aztán feltettük a lemezt újra és újra. Tudom, más idők voltak, meg minden, és ha most hallgatom, akkor az emlékek miatt is van, hogy borzongok megint.

Biztos, hogy az a dal sem volt tökéletes. Csak erős. És szinkronban volt az idővel, amelyben éltünk. Bárki bármit mond, azt csak azért sem vagyok hajlandó hinni, hogy a mostani magától értetődő terméke és hajszálpontos tükörképe lenne napjainknak.

Hát igen, elkerülhetetlen volt, hogy eszembe jusson a régi, összevessem az összevethetetlent, és ítélkezzem az új felett. Ez van.

Viszont ha kedve van hozzá a nyájas olvasónak, mossuk ki a szemünket és a fülünket az előbbiek után együtt, még egyszer. Hátha rendbe jövünk tőle valamennyire. Hiszen végül is nyakunkon a 60. évforduló!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »