A muszlimokkal szembeni előítéletekről panaszkodott – majd merényletet követett el

A muszlimokkal szembeni előítéletekről panaszkodott – majd merényletet követett el

Augusztusban még a muszlimokkal szembeni előítéletekről panaszkodott az egyetemi újságban, tegnap autóval és késsel támadt társaira a szomáliai hallgató.

Az ohioi Columbusban, az állami egyetemen tegnap délelőtt egy merénylő hajtott a campuson sétáló diákok közé, majd a kocsiból kiugorva henteskéssel támadt rájuk. A merénylőt egy rendőr agyonlőtte. A hatóságok szerint Abdul Razak Ali Artant azonosították a 11 sérülttel járó támadás elkövetőjeként. A 19 éves szomáliai muszlim fiú családjával 2014-ben érkezett Pakisztánon keresztül az Egyesült Államokba. Itt a Columbus-i egyetemen kezdett tanulni. Májusban végzett egy művészeti szakirányon.

Artan három hónappal ezelőtt az egyetemi újságnak nyilatkozott – szúrta ki az ABC amerikai televízió. Az egyetemista akkor arról panaszkodott a lanpnak, hogy sokan előítéleteket táplálnak a muszlimokkal szemben, ezért nem is mer nyilvánosan imádkozni, mert “nem tudni, mit gondolnak az emberek”, ha meglátják. A feszültségekért a sajtót hibáztatta, amely szerinte rossz képet sugároz a vallásáról.

“Muszlim vagyok, és nem olyan, amilyennek a média ábrázol”.

– nyilatkozta akkor Artan.

Hétfőn délelőtt, néhány perccel a merénylet után azonban már azt írta Facebook falára:

“Nem bírom tovább, Amerika! Ne avatkozzatok más országok – különösen a muszlimok – dolgaiba! nem vagyunk gyengék. ne feledjétek, nem vagyunk gyengék! (…) Nem hagyunk nyugidtan aludni benneteket, amíg békén nem hagyjátok a muszlimokat!”

A CNN azt írja, a helyi muszlim vezetők elítélték a merényletet.

“Ohióiként, amerikaiként és muszlimként meg vagyunk döbbenve ezen az embertelen támadáson.”

– szögezte le az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsának elnöke, hozzátéve: együtt imádkoznak “mindenféle vallású és származású” ohioival a sérültek mielőbbi gyógyulásáért.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »