A Most-Híd Országos Tanácsa ma dönt a koalícióról – és a párt sorsáról

A Most-Híd Országos Tanácsa ma dönt a koalícióról – és a párt sorsáról

Ma a Most-Híd Országos Tanácsa véglegesen eldönti, hogy a párt koalícióra lép-e a Smerrel vagy sem. Ha a közgyűlés áldását adja, Bugár Béla pártja két minisztert és öt államtitkárt delegálhat az új kormányba, de egyúttal elveszti Simon Zsoltot, mint párttagot és a párt alelnökét.

 

Lucia Žitňanská már megerősítette az igazságügyi minisztériumra való igényét, és a környezetvédelmi tárca élére nagy valószínűséggel Solymos László kerül. Az államtitkári posztok esetében Vitkó Andrea (igazságügy), Érsek Árpád (közlekedésügy) és Peter Krajňák (oktatásügy) neve merült fel eddig.

 

A két miniszter helyérea frakcióban Csicsai Gábor és Pfundtner Edit kerül, Érsek Árpád helyére pedig Vörös Péter léphet.

 

Bugár a szélsőségesek erősödésének megakadályozásával magyarázza választóinak a bal-jobbos kormány megalakítását, de a párt támogatása rendkívüli mértékben megingott a választók körében. Vannak, akik szerint az ingatag kormánykoalíció nem tart ki addig, hogy a Most-Híd újra tudja rendezni sorait, így a koalíció esetleges jövőbeli szétesése egyértelműen a párt bukásával érne fel.

 

Távozik a párt alelnöke? Ha a Most-Híd OT a koalíció mellett dönt, Simon támogatására tovább nem számíthatnak. Forrás: Aktuality.sk

 

A Most-Híd alelnöke, Simon Zsolt bejelentette, hogy nem fog csatlakozni a Most-Híd képviselői klubjához, amennyiben életbe lép a Smerrel kötött szövetség. Simon, bár még a választások előtt jelezte, hogy nem kíván a Smerrel egy asztalhoz ülni, csak a Smerrel való tárgyalások megkezdésének bejelentése után 3 nappal tett hivatalos bejelentést arról, hogy távozna a pártból, ha létrejön a Smer – Most-Híd – Sieť – SNS koalíció.

 

Bugár Szerint a pártból csak Simon akar távozni, és stabil frakciót tudnak létrehozni.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: TASR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »