A Mol visszatér Ausztriába?

Azt követően, hogy tavaly kivonult a piacról, ismét nyitna benzinkutakat Ausztriában a Mol – írja az osztrák WirtschaftsBlatt keddi száma.

Ha lesz nagyságrendben és minőségben megfelelő eladó benzinkúthálózat, azt készek vagyunk megvásárolni és üzemeltetni – jelentette ki a WirtschaftsBlattnak adott interjúban Horváth Ferenc, a Mol Nyrt. feldolgozási és kereskedelmi (downstream) üzletágért felelős ügyvezető igazgatója. „Semmilyen konkrétummal nem tudok szolgálni – tette hozzá –, de megerősíthetem, hogy a tervet nem adtuk fel. Egyáltalán nem kizárható, hogy egy nap ismét egy magas minőségű, széles lefedettséggel rendelkező benzinkúthálózatot üzemeltessünk Ausztriában.”

A Mol piacvezető Magyarországon, Horvátországban és Szlovákiában az üzemanyag kiskereskedelemben. Csehországban, Romániában, Szerbiában és Szlovéniában pedig a három legnagyobb töltőállomás-üzemeltető között van – írja a WirtschaftsBlatt. „Ausztriából nem azért vonultunk ki, mert már nem akartunk jelen lenni, hanem mert telített a piac. Hálózatunk nem működött jól, és túl kicsi is volt” – idézi a lap Horváth Ferencet. A B2B üzletágban azonban a Mol jelenleg is évente 900 millió eurót forgalmaz olajtermékekből Ausztriában.

Finomítók

A finomító üzletágban a Mol a hatékonyság javítására összpontosít, és nem tervez nagyobb akvizíciókat – közölte a lappal Horváth Ferenc, hozzátéve, hogy folyamatban van a két horvátországi finomítóról a döntés, hogy melyiket zárják be. Ehhez azonban szükséges még a horvát leányvállalat, az INA másik nagy részvényesének a beleegyezése is.

A Mol a horvátországi finomító-kapacitás egy telephelyen történő összpontosítására törekszik – mondta Horváth Ferenc. Nincs értelme a helyi keresletnél két-háromszor nagyobb finomítói kapacitást fenntartani – mutatott rá. A sisaki finomító jelenleg is csak időről időre üzemel. A rijekai finomító viszont fejlettebb technológiai színvonalat képvisel, és ezért nagyobb esély van a megtartására. „Végleges döntés még nem született, de lesz döntés” – fogalmazott a Mol downstream üzletágért felelős igazgatója a WirtschaftsBlattban megjelent cikkben.

A Mol finomító üzletágában az utóbbi időben nőtt a nem orosz eredetű nyersolaj feldolgozásának az aránya. A finomítók szükségletének jelenleg mintegy 15 százalékát az adriai szállítási útvonalon fedezi a Mol, a horvátországi finomítók szükségletének pedig több mint a felét. Az arány nem ellátási biztonsági, hanem gazdasági és pénzügyi okokból a jövőben is emelkedni fog – idézi a WirtschaftsBlatt Horváth Ferencet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »