A miniszterelnök elismerte, amit eddig is tudtunk: a migrációnak köszönheti a népszerűségét

A miniszterelnök elismerte, amit eddig is tudtunk: a migrációnak köszönheti a népszerűségét

Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a Fidesz csütörtöki frakcióülésén kijelentette, hogy politikai erősödésüknek okát a migrációs válság kezelésében látja. Amennyiben elfogadjuk a kormányfő állítását, kénytelenek vagyunk megjegyezni, a jelenlegi hatalomnak így kifejezetten érdeke a válság (érzetének) fenntartása.

A Magyar Idők kormánypárti lap tudósított a nagyobbik kormánypárt rendezvényéről. A lap tudósítása szerint Orbán Viktor összehasonlította az előző és a jelenlegi ciklus azonos időszakait. Megállapította, hogy most politikailag lényegesen erősebb a kormányoldal, mint négy évvel ezelőtt volt ugyanebben a periódusban. Ehhez hozzájárult a migráció is, de legfőképpen annak kezelése. A kormány és a társadalom álláspontja ugyanis a legtöbb kérdésben azonos, vélekednek a Fidesz berkein belül.

Mindenki ott lesz, aki számít

A frakcióülésen több alkalommal is szóba került, hogy a kormány tagjainak, a minisztériumi államtitkároknak és a Fidesz–KDNP-frakciószövetség tagjainak is személyesen ki kell venniük a részüket a munkából az október 2-ai népszavazás sikere érdekében.

Bár elsőre talán ellentmondó, de kétségtelen könnyebb most kormányozni, mint a migrációs válság előtti időkben. Erre utalt Orbán Viktor is párttársainak. Ezért is tartja olyan fontosnak a kampányt, amely – leszámítva azt a tényt, hogy a haveroknak mekkora bevételt jelent – uralni fogja a teljes magyar közéletet.

Nem hagyva a teret a korrupciós ügyeknek, az oktatás és az egészségügy kritikus állapotának, de még csak a hazai hulladék-gazdálkodás törvényi hiányosságainak sem.

A Magyar Idők egyébiránt Halász János szóvivőre is hivatkozik, aki elmondta, hogy egy veszprémi rendezvénnyel csütörtökön elkezdődött a Fidesz népszavazási országjáró kampánya, amelynek során októberig nyolcvan előadó részvételével több mint kétszáz fórumot szervez a párt.

Az persze már nem szerepel a kormánypárti lap cikkében, hogy egyéb kérdések hallatán milyen szófukar volt a fideszes politikus.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »