A milliók sem csábítják az orvosokat

A milliók sem csábítják az orvosokat

A betegek és a kormány reményeivel ellentétben idén sem volt elég sikeres az üres körzetekbe háziorvosokat toborzó letelepedési és praxisjogvásárlási támogatás, pedig akár 10 millió forintot is kaphatnak azok, akik tartósan betöltetlen körzetben vállalnak praxist. Néhány napja lejárt a pályázati határidő, és mint megtudtuk: mindössze 23 orvos igényelte a tartósan – legalább hat hónapja – betöltetlen körzetek esetén kérhető letelepedési támogatást, miközben jelenleg 280 ilyen körzet található az országban. A helyzet a tavalyinál is rosszabb, pedig akkor is csupán 25 orvos kötötte meg a támogatási szerződést. A lapunk által megismert legfrissebb adatok szerint közülük jövőre kilencen 6 millió forinttal a zsebükben kezdhetik meg új munkájukat egy leg­alább egy éve betöltetlen praxisban. 7 orvos 7 millió forintot kap azért, mert 24 hónapja ellátás nélkül maradt körzetet vállalt. Egy-egy orvos pályázott sikeresen nyolc-, illetve 9 millió forintra, ők három, valamint négy éve üres praxist töltenek be. A legalább öt éve üres körzetek esetében adható maximális, 10 millió forintra 5 orvos pályázott sikerrel. Így összesen 170 millió forintos támogatást oszt szét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), ami az 500 millió forintos keretösszeg mindössze 34 százaléka.

A friss adatok szerint némileg jobb a helyzet, ha a praxisjogvásárlási támogatást vizsgáljuk, erre ugyanis 57 pályázat érkezett, és a 250 millió forintos keretből 209 millió forintot használtak fel. E támogatás esetében nem szükséges, hogy az orvos tartósan betöltetlen körzetben vállaljon munkát. A legtöbben – 45 orvos – a maximálisan kérhető 4 millió forintot igényelték, de akadtak olyanok is, akiknek csupán 1,4 vagy 1,1 millió forintos támogatásra volt szükségük ahhoz, hogy praxistulajdonosok lehessenek.

A 750 milliós keretösszeg felét idén sem sikerült felhasználni

A két pályázatra összesen 80 orvos jelentkezett sikeresen, így a 750 millió forintos keretösszeg alig több mint felét tudják felhasználni. Korábban a szakma részéről többször is felvetődött az igény, hogy a keret maradékára pályázhatnának a körzeti fogorvosok, akik szintén nincsenek könnyű helyzetben. Az Országos Alapellátási Intézet legfrissebb, szeptemberi adatai szerint 233 tartósan – vagyis legalább fél éve – betöltetlen fogorvosi körzet van az országban. Erről azonban eddig nem született döntés.

Hírdetés

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke lapunknak arról beszélt: a támogatás általában be is árazza a praxisokat, ha valaki a maximálisan igényelhető, 4 millió forintos támogatást igényli, akkor általában ennél nem fizet többet az eladónak. Kitért rá, hogy egy kisebb méretű praxis esetében is legalább 8 millió forint volna a piaci ár, ám ezt szinte soha nem kapják meg a házi­orvosok a praxisukért. A szervezet elnöke úgy véli, már az is jó alkunak számít, ha a praxis értékének felét kialkudják. Akadt a pályázók között, aki ennél is kevesebb, 1,4 és 1,1 millió forintot igényelt; Selmeczi szerint ezeket a praxisokat ilyen alacsony áron adták el, mert mára teljesen elértéktelenedtek. Ráadásul ha valaki egy évig nem tudta eladni a praxisát, a jog az önkormányzatra száll, amely aztán ingyen is odaadhatja egy lehetséges pályázónak.

A pályázat csak rész megoldás

Komoly probléma szerinte az is, hogy a letelepedési támogatás esetében a nyertes pályázóknak mindössze négy évig kell a praxisban dolgozniuk ahhoz, hogy megkapják a szabadon felhasználható milliókat. Utána viszont felhagyhatnak a háziorvosi munkával, és a betegek ismét magukra maradhatnak. Mint az elnök hangsúlyozta, meg kellene vizsgálni, a tartósan betöltetlen praxisok esetében mi az oka annak, hogy nincs ott háziorvos, és ezen kellene változtatni. Ennek hosszabb távú eredménye lehetne, mert a pályázat csupán részben mondható megoldásnak.

A legnagyobb probléma hazánkban a háziorvosok kiöregedése, sokan már most nyugdíjaskorúak, és a szakértők szerint egy-két éven belül százas nagyságrenddel emelkedhet az üres praxisok száma, vagyis súlyosbodik a helyzet. Az eddigi jelzések alapján öt éven belül megfeleződik a körzeti háziorvosok száma, így egyre nehezebben juthatnak majd megfelelő orvosi segítséghez a betegek.

A körzetek feltöltését célzó pályázatok azonban egyelőre nem hozzák a remélt sikert. Ahogy arról korábban írtunk, 2015-ben a 750 millió forintos keretösszegből mindössze 471 milliót használtak fel, mert nem volt elég jelentkező, és a pályázat 2014-ben sem hozott átütő sikert. Akkor az 500 milliós forrásból 41 háziorvosi praxist töltöttek be, a nyertes orvosok összesen 273 millió forint támogatást kaptak, így a rendelkezésre álló keret több mint 40 százaléka megmaradt. Ráadásul, ahogy arról elsőként a Magyar Nemzet számolt be, sok orvos azért hagyta ott praxisát, hogy a támogatás miatt egy tartósan betöltetlen körzetben kezdjen dolgozni, de ezzel korábbi betegeit hagyta cserben.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »