A migrációs lelkipásztori ügyekért felelős európai püspökök és megbízottak találkoztak Madridban

A migrációs lelkipásztori ügyekért felelős európai püspökök és megbízottak találkoztak Madridban

„A vendégszeretet ajándékának újrafelfedezése” címmel szeptember 26–27-én Madridban tartották az európai püspöki konferenciák migrációs lelkipásztori ügyekért felelős püspökeinek és megbízottainak találkozóját. Az alábbiakban a találkozó sajtóközleményének magyar fordítását közöljük.

Miközben az emberek egyre többet megtudnak annak a sok ezer migránsnak a drámai helyzetéről, akik nap mint nap nekivágnak, hogy átkeljenek az európai földrészre a Földközi-tengeren át, veszélyes csónakokon utazva vagy sivatagokon keresztül gyalogolva, kevésbé ismertek ugyanakkor azok a történetek, amelyek a nagylelkűségről, az osztozásról, a valódi befogadásról szólnak, s amelyek végigkísérik a legújabb kori népvándorlás folyamatát. A migránsok fogadásának sürgető szükséghelyzete mellett a katolikus egyház élen jár a sok ezer migráns beilleszkedése égető gondjainak megoldásában is. Madridban az európai migrációs lelkipásztori ügyekkel foglalkozó püspökök és felelős vezetők arról tartottak tanácskozást, hogy e beilleszkedésnek milyen jó modelljei és gyakorlatai léteznek, és hogy milyen kihívások várnak az európai társadalomra.

Miután 2015-ben megtárgyalták a befogadás kérdését, az egyes országok migrációs lelkipásztori ügyekért felelős vezetői az irgalmasság szentévében a beilleszkedés kihívásaival foglalkoztak. A találkozó Madridban zajlott szeptember 26–27-én, Ciriaco Benavente Mateos albacetei püspök meghívására, aki a spanyol püspöki konferenciában a migránsokkal foglalkozó püspöki bizottság elnöke.

A migránsok és menekültek beilleszkedése összetett és sokszínű jelenség, amelyre nem létezik egységes modell, csak olyan tapasztalatokról lehet beszámolni, amelyek mindig függenek az igényektől és a befogadó ország lehetőségeitől. Nem a civil társadalom vagy az egyházi intézmények egy meghatározott részének a feladata ezt megoldani, hanem az egész társadalomé, hiszen a teljes értelemben vett személyiséget kell befogadnunk, akinek szüksége van munkára, lakhatásra, de családi szeretetre és lelki támaszra is. Nem is kizárólag a migráns vagy menedékkérő ügyéről van ilyenkor szó, hanem ezzel párhuzamosan a befogadó közösség képességéről is, amelynek meg kell nyílnia a másság előtt.

A problémakör megközelítésében az egyház arra törekszik, hogy szem előtt tartsa ezt a kettős dimenziót, vagyis a bevándorló igényeinek teljességét és méltóságát, és ugyanezt a befogadó közösség oldalán is. A falak, még mielőtt fizikai valósággá válnának, először az emberek szívében épülnek fel. A tudatlanság és a félelem ezért a két első akadály, amelyet le kell küzdeni. Az embereknek meg kell érteniük, mit jelent menekültnek lenni, mit jelent az, ha valakinek az egész élete egy hátizsákban elfér. Nyilvánvaló tehát, hogy a beilleszkedés kérdése elsősorban az egész társadalomra kiterjedő nevelő munkát kíván. Az embereket a párbeszédre és a találkozásra való képességre kell nevelni. A mássággal való találkozás ugyanis, ha megfelelő körülmények között zajlik, mindig gazdagodást, az ajándékok cseréjét jelenti.

A befogadó közösségek nevelését az adott területen működő társadalmi és egyházi szükséglet figyelembevételével kell megvalósítani. Egyedül a párbeszédre és találkozásra való nevelés révén sikerülhet megszüntetni az indokolatlan félelmet, amit gyakran sztereotípiák, közhelyek okoznak, amelyekből Európa-szerte mind gyakrabban idegengyűlöletet is származik.

A résztvevők által megtapasztalt utak közül a legkiemelkedőbb pedagógiai-lelkipásztori módszer a „közös cselekvés” révén megvalósuló tényleges beilleszkedés. A közös cselekvésben, kézzelfogható tettekben és akciókban a migráns és a befogadó közösség is átéli az egységet. Az irgalmasság szentévében az országos felelősök felhívták rá a figyelmet, hogy az irgalmasság elsősorban nem „kötelesség”, hanem olyan ajándék, amelyet el kell tudnunk fogadni. A vendégszeretet értelmének újrafelfedezése és kötelessége lehet tehát az, ahogyan a keresztény ember leginkább meg tud felelni a beilleszkedés kihívásának. Ebben az összefüggésben kétségkívül a plébániák jelentik azt a legalkalmasabb helyszínt, ahol a találkozásra és párbeszédre nevelés leginkább végbemehet. A plébániai közösség a maga sokféleségében alkalmas a befogadásra, itt meg tud valósulni az ajándékok cseréje, az a békés együttélés, amire mindenki vágyik.

Madridban az országos felelősök megbeszéltek néhány korábban már felvetett, de még mindig aktuális kérdést is, mint az emberkereskedelmet (a Szent Márta Csoport munkája alapján), illetve a kínai bevándorlók helyzetét Európában.

A találkozó résztvevői a szentmisét a „Csend Szűzanyja” plébánián koncelebrálták, a madridi migránsok lelkipásztori ellátásával foglalkozó egyházmegyei delegációval közösen. A misén egy afrikai kórus szolgált és a főcelebráns Carlos Osoro Sierra madridi érsek volt. Ezután ellátogattak a madridi jezsuiták Szent Ignácról elnevezett befogadóközpontjába, ahol nagy számú afrikai fiatallal találkoztak, s így konkrét ismereteket szerezhettek a központ munkájáról, kezdeményezéseiről, amelyekkel a bevándorlók beilleszkedését szolgálják, főként a munka és a nevelés területén.

A kétnapos ülést két találkozó zárta, elsőként a spanyol püspöki konferencia elnökével, Ricardo Blázquez Pérez bíborossal a püspöki konferencia székhelyén, majd Toledóban, a migránsokkal kapcsolatos tevékenységben különösen kiemelkedő városban a helyi érsekkel, Braulio Rodrígues Plazával.

Fordította: Domokos György

Forrás és fotó: Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE)

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »