A menekültek most már bánják, hogy Európába jöttek

A menekültek most már bánják, hogy Európába jöttek

A Sputnik hírportál szerint a videóból kiderül, hogy a háború elől menekülő irakiak már azt fontolgatják, hogyan menjenek vissza szétlőtt hazájukba.

„Bárcsak ne jöttünk volna Európába” – mondták a videóban a  menekültek.

Azt is elárulták, hogy rengeteg pénzt fizetettek azért, hogy eljussanak ideáig. „Súlyos hibát követtünk el azzal, hogy Európába jöttünk” – mondták a finn tévének.

Musztafa, aki arabul üzent honfitársainak, azt állította, hogy Irakban sokkal jobb volt az életük, annak ellenére, hogy állandó veszélynek voltak kitéve. „Nem érdekel, visszatérek a hazámba, és inkább ott halok meg”- mondta elkeseredetten az iraki férfi.

Hírdetés

A menekültek a finn televíziónak arról is panaszkodtak, hogy Európában rendkívül drága az élet és az árak borzasztóan magasak. A befogadóközpontokban pedig alig kapnak ételt és ruhát, ami szintén felháborítja őket. Szerintük menekültnek lenni, „borzasztóan megalázó dolog”.

Egyesek azonban kételkednek a riport hitelességében. A közösségi oldalakon több komment is szándékos manipulációval vádolja a finn kormányt, mondván, hogy a riport sokkal inkább egy PR- kampányra hasonlít, mint a valóság bemutatására.

A vádak egyébként nem alaptalanok, mivel Helsinki nemrég azt közölte, hogy fontolóra veszi a finn határok lezárását, hogy megakadályozza a menekültáradat betörését az országba.

Január óta a becslések szerint körülbelül félmillió menekült érkezett az Európai Unióba.

(globoport.hu nyomán)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »