A Mazsihisz háta borzong Szakály Sándortól

A Mazsihisz háta borzong Szakály Sándortól

Hétfőn késő délután jelent meg a Mazsihisz honlapján a zsidó etnikum vezérképviseletének „közleménye Szakály Sándor nyilatkozatával kapcsolatban”. A szövegben egyetlen újdonság van. A Mazsihisz most nem követeli Szakály Sándor menesztését. Legalábbis nyíltan nem fogalmazódik meg ez az ultimátum.

Mi a baja a zsidó kisebbségi szervezetnek Szakály Sándorral? A neves történész nemrég azt nyilatkozta, hogy a „numerus clausus” néven elhíresült, 1920 őszén megalkotott törvény nem volt jogfosztó. A zsidó szervezet háta ettől megborzongott, a zsidó közlemény szerint ugyanis a „megdöbbentő érzéketlenség az, ami hátborzongatóvá teszi Szakály mondatait”. Többek között ez a borzongás az oka annak, hogy „Szakály Sándorral továbbra sincs módunk, vagy okunk bármilyen párbeszédet folytatni”.

Az én hátam nem borzongott Szakály Sándor szavaitól. Éppen ellenkezőleg. Megnyugvással olvastam nyilatkozatát, hiszen azt mondta ki, ami eddig is köztudott volt.

A „numerus clausus” néven ismert „1920. évi XXV. törvénycikk a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” kimondta, hogy az egyes karokra felvehető hallgatók számát az illetékes kar javaslata alapján a kultuszminiszter állapítja meg. Bevezették tehát a zárt számot, vagyis a „numerus clausust”. Hogy miért? Mert sokan menekültek az elcsatolt területekről a csonka országba, s a kormányzat el akarta kerülni a diplomások „túltermelését”. Ezért kellett szűkíteni az egyetemre felvehető hallgatók számát. Ha pedig a törvény eleve korlátozza a hallgatók számát, akkor az adott kereten belül több szempont figyelembevételével és igazságosan kell elosztani a helyeket.

A törvény előírta, hogy a beiratkozás egyik feltétele a „nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság”. Fontos szempontként szerepeltek természetesen a felvételre jelentkezők „szellemi képességei”, s végül azt is elírta a jogszabály, hogy „figyelemmel kell lenni arra, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét”.

A trianoni diktátum után két jelentősebb etnikum maradt Magyarországon. A zsidó és a német kisebbség. A népességen belüli arányszámuk megközelítőleg azonos volt. Soha nem szokták feltenni a kérdést, hogy ha a törvény diszkriminatív volt, a német kisebbség vezetői miért nem tiltakoztak? Miért csak a zsidók háborogtak?

A németek vélhetően azért nem verték az asztalt, mert tisztában voltak a törvény okával. A Trianonban megmetélt, gazdaságilag gyenge országban egyrészt (mint már írtam) meg kellett akadályozni, hogy diplomások állás nélkül tengődjenek, másrészt igazságosan kellett elosztani az egyetemi helyeket. Ha egyszer bevezettük a zárt számot, tehát a felvehető hallgatók számát korlátoztuk, akkor (ismétlem) a zárt számon belül a helyeket igazságosan kellett elosztani. Egy öt százalékos kisebbség miért követelné az egyetemi helyek 30-40 százalékát? Ahogy írtam, sem a német, sem a többi kisebbség nem tiltakozott, mert mindenki belátta, hogy az eleve átmenetinek tervezett intézkedés igazságos.

A Mazsihisz közleményében természetesen olvasunk a holokausztról is, mert e szó használata nélkül zsidó közlemény manapság elképzelhetetlen. A zsidó etnikum közleménye szerint a „numerus clausus” néven ismert törvény „fontos állomást jelentett a magyarországi holokauszt folyamatában”. A Mazsihisz szerint ezt tagadni azért érzékeny kérdés a zsidók számára, mert „a fiatalok történelemszemléletét is negatívan befolyásolja”.

Ez valóban érzékeny kérdés. A Mazsihisz szeretné befolyásolni „a fiatalok történelemszemléletét”, tehát a többségi magyarságét is. Ez helytelen törekvés. Többek között azért, mert a Mazsihisz által képviselt történelemszemlélet a valóság meghamisítására épül. Jó példa erre a mostani nyilatkozat.

A „numerus clausus” a közlemény szerint „a magyarországi holokauszt folyamatában” fontos állomás volt. 1920-ban tehát már volt magyarországi holokauszt, mint folyamat (vagyis a holokauszt nem történelmi esemény, hanem egy rétestésztaként elnyúló, hosszú folyamat), s az említett törvény ebben az egyik állomás volt.

Régen olvastam ekkora marhaságot. Az idézett állításban két hátborzongató ostobaság kapaszkodik egymásba.

1./ Először is világosan ki kell mondani, hogy „magyarországi holokauszt” (akár folyamattal, akár folyamat nélkül) soha nem volt. „Magyarországi holokauszt” egyszerűen nem létezik. Legfeljebb zavaros agyakban.

2./ A „numerus clausus” fennállása idején (tehát az 1920-as évek végéig) nem voltak német koncentrációs táborok, nem voltak zsidótörvények, nem voltak gettók stb. Semmilyen holokauszt nem volt. Ilyen alapon azt is lehetne állítani, hogy a holokauszt folyamata akkor kezdődött, amikor az Isten megteremtette a zsidókat. Ha ugyanis ezt nem tette volna, holokauszt sem lett volna.

Idéztem már, hogy a zsidó etnikum vezetői szerint „Szakály Sándorral továbbra sincs módunk, vagy okunk bármilyen párbeszédet folytatni”. Ezt örömmel nyugtázzuk. Már csak az a kérdés, óhajtott-e valaha Szakály Sándor a Síp utcai társasággal párbeszédet folytatni?

Szerintem nem. Ebben a „nem”-ben vélhetően osztozik a magyarság többsége. Mindenféle hátborzongás nélkül.

Bistrán Demeter – Kuruc.info

Korábban írtuk: Szent a béke: Szakály Sándorék együttműködési megállapodást kötöttek a holodokumentációs központtal


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »