A másik sík

A másik sík

Azt olvastam egyszer egy neves filozófus könyvében, hogy az emberi érzékelésnek és gondolkodásnak két síkja van. Az egyik az, amelyikkel nap mint nap megéljük és befogadjuk a környező világ ingereit, és ezeknek megfelelően tevékenykedünk: reggel elloholunk a kölkökkel az iskolába, utána eltöltünk a munkahelyen egy napot a monitor előtt, hazafelé bevásárolunk, este tévét nézünk. Az eme cselekedetek során fölmerülő problémákra a tudomány igyekszik megoldásokat adni – például oly módon, hogy különféle kütyüket nyom a kezünkbe, úgymond megkönnyítendő az életünket. Mindezek mellett azonban kimondatlanul, sőt gyakran a tudatunkon túl, anélkül hogy észrevennénk, ott vibrál bennünk a kérdés, hogy mi értelme van ennek az egésznek, mi célból vagyunk ezen a bolygón, és tényleg a hétköznapok ügyes-bajos dolgai, a napi elintézendők adják-e az élet lényegét. Az ilyenkor óhatatlanul fölmerülő kérdéseket pedig – véli a neves filozófus – a vallás, a filozófia és a művészetek igyekeznek megválaszolni.

A húgomat és engem materialista szellemben neveltek. Ebben, föltételezem, nem voltunk egyedül. Olyan világban nőttünk föl, amely azt tartotta, hogy csak az igaz és valódi, amelyik az anyag útján megtapasztalható – minden egyéb a babonák és a mesék birodalmába tartozik, és azokból az időkből való, amikor az emberiség még képtelen volt bizonyos kérdésekre racionális válaszokat adni. Fölöttébb meglepődtem hát, amikor a húgom fölhívott, és elmesélte, hogy elment egy médiumhoz. Azt mondta, hirtelen fölindulásból tette. Szerintem nem. Nem ilyennek ismerem. Mielőtt belevágott volna, nyilvánvalóan föltúrta az internetet. Én is ugyanezt tettem, miután letettem a telefont. Csupán sejtéseim voltak arról, mi az a médium. Amikor pedig beírtam a szót a keresőbe, leginkább hirdetések, ezoterikus és bulvármagazinok cikkei sorakoztak találatként.

A húgom egy évvel ezelőtt járt valakivel. Nem volt szoros kapcsolat, legalábbis nem láttam annak. Kicsit olyan érzésem volt, hogy csupán azért van az a pasas, mert a húgomnak kell valaki. Külső és belső elvárások szerint egyaránt. Hol szakítottak, hol összejöttek megint. Rémlik, hogy amikor a pasas váratlanul meghalt autóbalesetben, akkor éppen nem voltak együtt. Ennek ellenére a tragédia természetesen megviselte a húgomat. Föltételezem, minden belenevelt ellenkezés dacára hónapokkal később azért ment el médiumhoz, mert még nem tette túl magát rajta. És mert válaszokat keresett. Anélkül, hogy kimondta volna a kérdéseket.

Amikor személyesen is találkoztunk, a húgom azt mesélte, hogy a helyszínben nem volt semmi különleges. Átlagos belvárosi gangos ház, fényhiányos lakás. A médium is első benyomásra inkább hivatali előadónak nézett ki, mint kapcsolattartónak egy másik világ felé. Faggatózott az elhunyt személy kilétéről, majd beszélni kezdett. Figyelmeztettem a húgomat, hogy a médium által elmondottak általánosságok, nagyjából bárkire rá lehet őket húzni. Szóval csak csínján ezekkel a dolgokkal. Igen – felelte a húgom –, ám a médium mondott egy személyeset is. Amit csak a húgom és a barátja tudhatott annak idején. És a férfi most némi rosszallással azt üzente a túlvilágról, tudja ám, hogy hiába ígérte meg, a húgom végül nem olvasta el azokat a könyveket, amelyekről beszélt neki.

Velem ellentétben a húgom soha nem volt nagy olvasó. Miután letudta az általános műveltséghez elengedhetetlen irodalmat, könyvet nemigen vett a kezébe. Ha olvasni vágyott, arra ott volt az internet meg a magazinok. Föltételezem, most meg ebben nincs egyedül. A csodálkozáson túl tehát nem kis öröm fogott el, amikor a húgom arra kért, kísérjem el a könyvesboltba. Nehéz szatyrokkal jöttünk ki, még így se sikerült mindent beszereznünk, de a húgom azt mondta, könyvtárba is beiratkozik. Segítettem neki hazacipekedni, és amikor elköszöntem tőle, az jutott eszembe, hogy a neves filozófusnak igaza volt. A húgom kimondatlan kérdéseit nem a médium válaszolja meg. Hanem a könyvek, amelyeket néhai szerelme ráhagyományozott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »