A marhahús áfáját is csökkentenék

A marhahús áfáját is csökkentenék

A termelőcsoportok támogatását javasolja a kormánynak a sertéslétszám növelése érdekében a Vágóállat- és Hús Terméktanács. A szakmai szervezet emellett a marhahús általános forgalmi adójának csökkentését is szükségesnek tartaná, hogy nőjön a lakossági fogyasztás.

„Ez a korszerű logisztikai és csomagolóüzem egy hat- és fél milliárd forintos új beruházást jelent. Ezzel 211 új munkahely jön létre. És ezzel a második ütemmel gyakorlatilag Közép-Európa legmodernebb sertésvágó, -csontozó, -daraboló és húscsomagoló üzeme jön létre” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Épül a Csányi Sándor bankelnök érdekeltségébe tartozó mohácsi vágóhíd, a hat és fél milliárd forintos beruházás ötödét az állam állja. Szeptemberben már próbavágásokat tartanának, december végére pedig beindulhat a folyamatos termelés. Évente kétmillió sertést tudnának vágni, de a kapacitást egyelőre nem tudják kihasználni, hiszen az országban sincs ennyi állat. A kormány 2020-ra duplázná meg a jelenlegi 3 milliós sertésállományt. „A tőkehiány rendkívül erős jellemzője úgy a sertés, mind más állattartó ágazatok termelésének, és ezt az integráció keretében az integrátor általában megoldja, így aki nem képes és nem tud megfelelő mértékű hitelhez jutni, vagy nincs saját tőkéje, az is tud egzisztenciát teremteni” – mondta Németh Antal, a Vágóállat- és Hús Terméktanács elnöke.

A szakmai szervezet szerint a sertéslétszám növelését azzal lehetne elérni, ha a kormány támogatná a termelői csoportok létrehozását és azok együttműködését.

A szakmai szervezet emellett a marhahús általános forgalmi adója mellett is kiáll. A Vágóállat- és Hús Terméktanács szerint a marhahús áfájának 5 százalékra csökkentése szükséges ahhoz, hogy nőjön a hazai fogyasztás, amely 1990 óta 4-ről évi 2 kilóra csökkent fejenként.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »