A magyarok nyerhetnek és még Böde is lehet gólkirály

Egy nemrég készült felmérés szerint a magyarok fele nyomon követi az Eb-meccseket, de a nők többsége alternatív programot szervez magának a mérkőzések idejére.

A szurkolók fele társaságban fog kedvenc csapatának szurkolni.

Egy nemrég készült reprezentatív online közvélemény-kutatás alapján a megkérdezettek nagyobb esélyét látják annak, hogy Böde Dániel lesz a 2016-os Európa-bajnokság gólkirálya, mint Lewandowski. A lengyelek Németországban focizó klasszisát a megkérdezettek hat százaléka „választotta meg” csupán a legtöbbet kapuba találó támadónak. A dobogó első két fokára Christiano Ronaldo és Thomas Müller került. A futottak még kategóriában helyet kapott Griezman és Vardy is.

infografika3

A magyar válogatott mellett a legtöbben a németeknek és a spanyoloknak drukkolnak. De sokan látnák szívesen győztesként az angol, az olasz illetve a francia nemzeti csapatot is.

A magyar szurkolók három százaléka szerint a Storck-csapat nyeri a kontinensviadalt, egy százalékuk pedig legalább a döntőbe várja Geráékat – derül ki a felmérésből. A másik véglet is megjelent a válaszokban: tizennégy százalék szerint egyetlen meccset sem nyerünk. De a megkérdezettek fele úgy véli, legalább egy mérkőzés zárul magyar győzelemmel, harmaduk pedig arra voksol, hogy bejutunk a legjobb 16 közé.

infografika2

A felmérésben – amely 2359 fő válasza alapján készült – arra is kíváncsiak voltak, hogy hazánkban ki, milyen módok követi a meccseket. A magyarok többsége figyelemmel kíséri az Eb-t, a megkérdezettek fele otthon, a másik fele baráti társaságban vagy családi körben fog szurkolni, és az alkoholt sem vetik meg közben.

A városi fiatalok többsége on-line eszközön követi a bajnokságot, és a fogadási hajlandóság is a fiatalok körében hódít.

A válaszadók csupán három százaléka utazik ki Franciaországba. A terrorizmussal kapcsolatos félelmek még nem oszlottak el az emberekben, a megkérdezettek több mint fele tart a terrorizmustól az Eb-n, korcsoporttól függetlenül.

infografika1

Érdekesség, a nők többsége azt válaszolta, hogy a partnerével nézi a mérkőzéseket, míg a férfiak csupán harmada, amit azt mutatja, hogy erős a férfi ráhatás a nők meccsnézésében. A kutatás egyébként külön kitér a nők szokásaira is: döntő többségük szervez magának alternatív programot a meccsek idejére.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »