A magyar-ománi kapcsolatokról tárgyalt Varga Mihály

A kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodásról és a magyarországi befektetési lehetőségekről tárgyalt Varga Mihály az Ománi Szultánság olaj- és gázügyekért felelős miniszterével, a nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Mohammed Hamad Al Rumhit – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a megbeszélésen a nemzetgazdasági miniszter ismertette: a magyar kormány a kereskedelmi kapcsolatok mellett a befektetési kapcsolatokat is erősíteni kívánja az Ománi Szultánsággal, Magyarország hídfőként szolgálhat az ománi vállalatok számára az unióban történő letelepedéshez, míg Omán a magyar kereskedőknek kínálhat indai és afrikai terjeszkedési lehetőségeket. Magyarország vállalkozásbarát üzleti és szabályozási környezetet, valamint kedvező befektetési támogatásokat biztosít a külföldi befektetőknek – hangoztatta a tárcavezető.

A felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséhez elengedhetetlen a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kormányközi megállapodás mielőbbi aláírása. Varga Mihály kezdeményezte, hogy azt még idén ősszel írják alá, hogy annak rendelkezéseit már 2017. január 1-től alkalmazhassák.

Az olajügyi együttműködésekről szólva a tárcavezető kijelentette: a magyar kormány – mint a Mol legnagyobb részvényese – teljes mértékben támogatja a vállalat stratégiai partnerségét az Oman Oil vállalattal, amely a Mol harmadik legnagyobb részvényesével. A Mol számos kutatási-kitermelési lehetőséget vizsgált már Ománban, és szakértőivel folyamatosan segíti az ománi olajipar fejlesztését. Mindkét fél érdeke, hogy a cég folytassa sikeres tevékenységét – tette hozzá Varga Mihály.

A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok dinamikusan bővülnek: az első 5 hónapban a magyar kivitel 72, az import közel 35 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A teljes áruforgalom értéke csaknem 52 százalékkal 15,86 millió dollárra nőtt – közölte a minisztérium.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »