A magyar külügy helyretette az utolsókat rúgó Obama-adminisztrációt

A magyar külügy helyretette az utolsókat rúgó Obama-adminisztrációt

Az Obama-adminisztráció utolsó vergődésének túlbuzgó látlelete, hogy az amerikai külügyminisztérium közleményt adott ki a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Magyarországon tíz év fegyházbüntetése ítélt Ahmed H. ügyében. A közleményben, amelyet Mark Toner helyettes külügyi szóvivő írt alá, aggodalmukat fejezik ki a szír férfi elítélése miatt.

Az amerikai helyettes külügyi szóvivő közleményében arra is vetemedik, hogy sürgeti a magyar kormányt: „független civil társadalmi csoportok bevonásával átlátható vizsgálatot folytasson” a Röszkénél történtek ügyében és vizsgálja meg még egyszer Ahmed H. és a hozzá hasonlóan elítéltek ügyét. „Továbbra is szoros figyelemmel kísérjük majd” az ügyet – olvasható a közleményben. Erre akár legyinthetnénk is, hiszen az Obama-adminisztrációnak szerencsére már megvannak számlálva a napjai, a felálló Trump-kormányzat pedig nem valószínű, hogy hasonlóan fog gondolkodni. Ugyanakkor azt azért érdemes megjegyezni, hogy megint az az Egyesült Államok próbál kioktató lenni, amelynek déli határánál tűzparancs van érvényben. Ahmed H. ott pedig egy határ elleni támadásnál vélhetően előbb kapott volna golyót, mint bírósági tárgyalást.

És azt hallotta már, amikor az amcsik cseszik le a magyarokat a „terrorizmus túl széles értelmezése miatt”?

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma aggodalmát fejezi ki az Ahmed Hamed elleni tíz éves fegyházbüntetést kiszabó ítélet miatt.

A magyar külügy részéről Menczer Tamás sajtófőnök reagált az amerikai közleményre, közölte:

„Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál.”

Hírdetés

Menczer Tamás szerint:

„furcsa, hogy a világot a hatalmi ágak szétválasztásáról rendszeresen kioktató amerikai külügy most arra szólít fel egy kormányt, hogy avatkozzon be a bíróság dolgába”.

Lehet, hogy ez az Egyesült Államokban lehetséges, de Magyarországon nem az, sőt itt

„nem is az úgynevezett civil szervezetek, hanem igenis a bíróság dönt azoknak a sorsáról, akik bűncselekményt követtek el, és ez így is marad, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának ez tetszik vagy sem”

 – fogalmazott.

A sajtófőnök kiemelte: megtámadni a magyar határt, több órán keresztül támadást vezényelni a határt védő magyar rendőrök ellen súlyos bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár.

„Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését”

 – áll Menczer Tamás közleményében.

A Szegedi Törvényszék múlt szerdán, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek Ahmed H.-t. Szombaton migránsvédő szervezetek tüntettek az ítélet ellen a budapesti Blaha Lujza téren. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »