A magyar kormány nem bánja, ha Orbán vejének üzleteit vizsgálják

„Magyarországon 2004 óta van lehetőség a közvilágítás fejlesztésére uniós forrásból. Az OLAF vizsgálata a Bajnai kormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF felvetéseit is figyelembe véve, 2015-16-ban egyszer már vizsgálták. Most az OLAF újabb vizsgálatot kér. Ahogy a korábbi, úgy a mostani vizsgálatot is támogatjuk. Az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják.

A pályázati konstrukciót hasznosnak tartjuk, mert több vidéki településen is lehetővé tette a közvilágítás korszerűsítését” – ezzel a néhány mondatos MTI-közleménnyel reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő arra a  hírre, miszerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szabálytalanságokat tárt fel a korábban az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozó cégek közbeszerzései miatt. 

A Wall Street Journal által megszellőztetett, később megerősített hír szerint az OLAF az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásokat felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban tárt fel szabálytalanságokat. Az OLAF közölte: a kétéves nyomozás során 35 projektet vizsgált meg, és nemcsak szabálytalanságokat tárt fel, de összeférhetetlenség is történhetett.  Az OLAF egyébként a végső jelentést az Európai Bizottság illetékes szervének és a magyar főügyésznek, Polt Péternek fogja elküldeni gazdasági ajánlásaival együtt. A Legfőbb Ügyészség később közölte, az illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbítják az OLAF ajánlását.

Az Eliosból egyébként 2015 májusában kiszállt ugyan a miniszterelnök veje, s a West Hungária Bau vette meg, de a sajtó és a piac továbbra is Tiborcz érdekeltségének tekinti.

– Orbán vejének korrupt közbeszerzései miatt a magyar adófizetők több mint 12 milliárd forinttól esnek el – az LMP frakciója így reagált közleményében az ügyre és komoly jogi következményeket remél a jelentéstől.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »