A Magosz vinné a raktárakat

A Magosz vinné a raktárakat

Kinézte magának a Fidesz agrárhátországának számító Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. raktárait, amelyekben korábban az ország stratégiai élelmiszer-tartalékai voltak. Az igénnyel azonban csak akkor akarnak a nyilvánosság elé állni, amikor véget érnek a földeladások.

Bár az állam azt tervezi, ismét feltölti az ország kimerült élelmiszer-tartalékait, amelyeknek válsághelyzetben kellene biztosítaniuk az élelmiszer-ellátást, egyelőre nem tudni, hol lehetne tárolni az új készleteket. A TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. raktárait, ahol a korábbi készletek álltak, két évre bérbe adta a Nemzeti Vagyonkezelő, és nem tudni, mi lesz a raktárakkal, miután lejárnak a szerződések. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) már két éve szeretne létrehozni a tagjai számára egy országos termelői értékesítő szervezetet (tész), és e szervezetnek nagy szüksége lenne a tárolókapacitásokra.

Nehogy magánkézbe kerüljenek a raktárkapacitások

Egy új tész létrehozása segítheti a gazdákat – vélekedtek a lapunk által megkérdezett szakértők. Más kérdés – hangsúlyozták –, hogy miként valósulna meg ez. A Magosz tervéről, miszerint egy ilyen termelői szervezet tulajdonába kerülnének a végelszámolás alatt lévő TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. raktárai is, úgy vélekedtek: még mindig jobb, ha kedvezmények nyújtásával – esetleg a mostani kertészeti fejlesztési pályázatokon keresztül is – történik ez meg, mint ha ingyen kapnák meg őket, vagy hosszú távra bérbe vehetnék a magoszosok a TIG országosan tizenöt raktárát – a fentiekre figyelemmel közülük 11-et adott bérbe csupán két évre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Arra azonban ügyelni kell – hívták fel a figyelmet a szakértők –, nehogy magánkézbe játsszák át az állami raktárkapacitásokat is.

A termelői értékesítő szervezeteket kiemelten kezelik az EU-ban. Idén a több mint 66 milliárd forintos keretösszegű kertészeti fejlesztési pályázatoknál a termelői csoportok nyertek. A tészek kollektív beruházónak számítanak, így csaknem 1,65 milliárd forintos invesztálást is végrehajthatnak.

Számos előnnyel jár

Termelői csoportok, azaz tészek nemcsak a kertészeknél, hanem más ágazatokban is működnek Magyarországon. A termelői összefogás számos előnnyel jár, ami például az alapanyagok közös beszerzéséből adódó árengedményben vagy az együttes értékesítés során elérhető magasabb árszintben ölt testet. A legismertebb hazai termelői értékesítő talán a zöldségekre alapozott Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete, a szentesi DélKerTész, amely már 2010-re az ország legnagyobb árbevételű termelői szerveződése volt. A 2002 óta első elismert tészként számon tartott mórahalmi Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezetet ugyanakkor 2011-ben elkezdték felszámolni, mert nem tudta kiegyenlíteni többmilliárdos banki és tagi tartozásait.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »