A madridiak felülírták a modern labdarúgás elveit

A madridiak felülírták a modern labdarúgás elveit

Diego Simeonét, az Atlético Madrid edzőjét lehet szeretni vagy éppen utálni, de egy dolog biztos: az utóbbi öt évben topcsapattá formálta az addig csak a Real Madrid városi riválisaként aposztrofált együttest. Az argentin szakember kőkemény profiként újraértelmezte a modern labdarúgás filozófiáját. Mint a sikerei is bizonyítják, nem tévedett, ha valaki ugyanis meg akarja verni csapatát, annak nagyon fel kell kötnie a gatyáját.

Az Atlético Madrid újfent egy elveszített BL-döntőn van túl. A Matracosok tizenegyesek után szenvedtek vereséget a városi rivális, Real Madridtól, ám ennek ellenére is egyértelműen megállapítható: az elmúlt években nagyot fordult a világ Madrid második számúnak tartott csapatával. Az Atlético korábban csendesen megbújt a Real Madrid háta mögött, mostanra viszont megkérdőjelezhetetlenül topcsapattá vált, és felnőtt a Galaktikusok mellé (is). A siker letéteményese az a Diego Simeone, aki 2011 óta tartó munkájával bizonyítja: a modern labdarúgás elveit újraértelmezve is lehet sikeres egy klub.

A nemrég elhunyt Johan Cruyff egyik ismert mondása jól összefoglalja korunk futballjának alapfilozófiáját: „csak egy labda van a pályán, úgyhogy jobb, ha nálad van”. A cél tehát a mérkőzés jelentős százalékában birtokolni a labdát, kifárasztani az ellenfelet, majd a védelmi hibákat kihasználva gólt, gólokat szerezni. Az utóbbi évek azt mutatják, hogy ez a fajta játékstílus komoly eredményekkel társul. A labdát birtokolni bármennyire is egyszerűnek tűnik, nem könnyű feladat. Komplex csapatmozgás, megfelelő technikai tudás és taktikai felkészültség szükséges hozzá – hiszen azt is ki kell dolgozni, hogyan szerezhető minél hamarabb vissza a játékszer. Egyebek között a Barcelona, a Real Madrid és a Bayern München játékstílusa és eredményei igazolják Cruyff tételét.

Diego Simeone, a reformer
Fotó: Javier Soriano / Europress/AFP

Az Atlético kispadjánál legtöbbször hevesen gesztikulálva, üvöltve, a nézőket hergelve látható Diego Simeone futballfilozófiája eltér a fenti gondolkodásmódtól. „Őrizd meg a csapatod kapuját a góltól, és nem kaphatsz ki” – véli az argentin mester. Ha szigorúan statisztikai alapon vizsgáljuk, van alapja az elgondolásának. A Chris Anderson és David Sally által jegyzett Számháború című könyv egyik tézise ugyanis az, hogy a be nem kapott gólok értékesebbek a belőtt góloknál. A szerzőpáros több ezer Premier League-mérkőzést vizsgált meg, ez alapján pedig megállapították, hogy a kapott gól nélkül befejezett mérkőzések átlagosan 2,5 pontot, a lőtt gólok pedig nagyjából 1 kalkulálható pontot érnek.

Hiába élmény nézni Messi, Ronaldo, Neymar vagy épp Douglas Costa játékát, amennyiben a rájuk szabott taktika nem párosul eredménnyel, nem sokat érnek a cselek és trükkök. A győzelem ugyanis euróban mérhető, a labdarúgás pedig, mint jól tudjuk, jó ideje profitorientált üzletág. A győzelmek, a sikerek és a sztárok mezeladást generálnak, több nézőt ültetnek le tévé elé és vonzanak ki a stadionba. A piaci logika gondolatmenetéhez szorosan kapcsolható Simeone azon elve is, hogy inkább játsszon jól a csapat, mint szépen. Erre épül ugyanis a Matracosok taktikája: győzni bármi áron.

Ezt a filozófiát kezdte elültetni Simeone öt évvel ezelőtt Madrid piros-kék felében, amikor 2011 decemberében átvette a klub irányítását Gregorio Manzanótól. A folyamatosan fekete öltönyt viselő szakember első szezonjában megnyerte az Európa-ligát, és a tizenegyedik helyről az ötödikre vezette csapatát a bajnokságban. Azóta bezsebelt egy Király-kupát, egy Spanyol Szuperkupát és egy UEFA-szuperkupát is. A legnagyobb áttörést a 2014-es esztendő hozta. Amellett, hogy bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, tízéves sormintát szakítottak meg azzal, hogy bajnokságot nyertek – 2004 óta ugyanis a Barcelona és a Real Madrid cserélgette egymás között a La Liga serlegét.

A munka megelőzi a sikert

„Azt akarom, hogy idegesítő csapat legyünk, ez mindenek felett áll” – jellemezte korábban együttesét az „isteni” Diego Maradona után elnevezett mester. A sokak által csak bossnak, azaz főnöknek hívott szakember hitvallása, hogy a siker csak a szótárban előzi meg a munkát. Simeone nem ismer tréfát, ha munkáról és fegyelemről van szó. Egyebek között pénzbüntetéssel sújtja azon játékosát, aki néhány dekagrammot eltér versenytömegétől. A keret tagjai hűen követik utasításait, és alárendelik magukat a csapatnak, amelyet egyébként el is vár tőlük a szakvezetés. A sikerré transzformált aprólékos tervezés és csapategység alapja a pókhálószerű játékrendszer és a manapság már klasszikusnak számító 4-4-2-es felállás alkalmazása.

A pókhálószerű védekezés alapvetése a passzsávok lezárása, a területek szűkítése és adott esetben az ellenfél kulcsjátékosainak kikapcsolása a játékból. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a csapat teljesen átengedi a kezdeményezést az ellenfélnek. A taktika másik fontos alkotóeleme szintén a védekezéshez tartozik, itt két dolgot érdemes megemlíteni:

– az egyik támadó besegít a védekezésbe, így 4-4-1-1-es, bebiztosított középpályával létrejövő felállás alakul ki, amelynek célja a pálya középső területének biztosítása;

– a másik kulcselem, hogy az ellenfél játékát a szélek felé próbálják szorítani, ahol a szélső védő és a középpályások együttes segítségével szerzett labdával lehet ellentámadást indítani. Rendkívüli fontossággal bír tehát a két szélső védő és középpályás kapcsolata.

Agresszivitás? Ugyan!

A játékrendszer miatt sokan azzal vádolják az argentin szakembert, hogy csapatának olyan a játékstílusa, mint amilyen neki volt aktív játékosként. Tény, agresszívan játszanak a Matracosok, de ahogy az a statisztikákból kiderül, az Atleticó mindössze 13,7 szabálytalanságot követ el meccseként, és a szabálytalanságaik 17 százalékáért kapnak csak sárgát a játékosok. Ez az ötödik legalacsonyabb mutató a spanyol bajnokságban.

Persze ahhoz, hogy eredmény is legyen, megfelelő játékosok kellenek. Márpedig az Atléticót nem veti fel a pénz, éves bevétele a Deloitte pénzügyi elemzőcég szerint 142 millió fontnak felel meg, amely összeg egy angol középcsapat, például az Everton büdzséje. Ez feleannyi, mint a Chelsea-é vagy az Arsenalé, és harmad akkora, mint a Realé vagy a Barcelonáé. Ám még így is megtalálják azokat a játékosokat, akikre lehet eredményes támadójátékot építeni. Elég, ha csak David Villára, Diego Costára vagy a mostani szezonban zseniálisan futballozó Antoine Griezmannra gondolunk.

José María Giménez, az Atlético Madrid (b) és Thomas Müller, a Bayern München játékosa a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén Münchenben 2016. május 3-án Fotó: John MacDougall / MTI / AP

Costa például a 2012–13-as és a 2013–14-es idényben volt meghatározó egyénisége az együttesnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy két szezon alatt 58 bajnokin 37 gólt szerzett, ráadásul második szezonjában az előzőhöz képest megduplázta találatai számát. Ebben az évadban pedig a franciák 25 esztendő csatára, Griezmann szerzett 29 gólt és osztott ki 6 gólpasszt, ezzel a tizenegyedik legtermékenyebb játékos Európa öt – francia, angol, spanyol, német, olasz – topligáját tekintve. Az Eb-re utazó Griezmann ebben az évadban 112 percenként szerez gólt vagy ad gólpasszt.

A háttérben dolgozó Jorge Mendes játékügynök munkáját is érdemes megemlíteni. Neki köszönhetően fiatal tehetségeket igazol a klub Portugáliából és Dél-Amerikából. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a nagy nyugat-európai klubok mögött álló megfigyelő hálózat tagjai – angolul scoutok – olyan bajnokságokra koncentrálnak elsősorban, mint a chilei, a brazil vagy éppen a perui első osztály – a szerk.)

Ennek a jól felépített és több összetevős struktúrának köszönhetően válhatott az Atlético Madrid a világ egyik legkellemetlenebb ellenfelévé és egyben olyan topcsapattá, amely az elmúlt két szezonban ötször verte meg a Real Madridot. Az idei évadban összesen ötvenegy meccset játszottak, ezek közül harminckettőt kapott gól nélkül hozták le. Hiába, ha egyszer felhúzzák a spanyolok falat, nincs csapat, mely áttör rajta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »