A liberális demokrácia válsága

A liberális demokrácia válsága

A liberális tömegdemokrácia célja nem a valódi szabadság megteremtése. A rendszer valódi haszonélvezője az a gazdasági-pénzügyi elit, amelyik szimbiózisban él a politikai osztállyal.

Az uralkodó álláspont szerint a liberális tömegdemokrácia a legfejlettebb politikai rendszer, amelyik a képviseleti demokrácia segítségével lehetővé teszi a hatalomgyakorlás nyilvános, demokratikus módját, és biztosítja a társadalom sokszínű és különböző életfelfogású tagjainak békés együttműködését és egymás mellett élését. Ezt a működési módot segíti a szabadpiaci alapon szerveződő gazdasági rendszer, de ma már minden sikeres országban jelentős (szabályozó) szereplőként jelen van az állam is. Korrekciós szerepe sok esetben meghatározó, ettől függetlenül piac és állam viszonya rendkívül változó.

A liberális tömegdemokráciák nemzetállami keretek között léteznek, ami már önmagában korlátozó tényező. De a képviseleti demokrácia is a demokratikus elvek teljes érvényesítése ellen hat, hiszen a politikai rendszer működőképessége meghatározza a liberális és demokratikus elvek jellegét és érvényességének határait. Emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szociokulturális háttér különbözőségét sem. A liberális tömegdemokrácia célja nem a valódi szabadság megteremtése. A rendszer valódi haszonélvezője az a gazdasági-pénzügyi elit, amelyik szimbiózisban él a politikai osztállyal, és nem túl bonyolult áttételeken keresztül működteti az elit elvárásainak megfelelő társadalmi és gazdasági struktúrákat.

Az elektronikus társadalmak korában a kizárólag a profitszerzésben érdekelt társaságok gyorsan és viszonylag nagy intenzitással képesek a hétköznapi tudatformák módosítására, átalakításra. A manipulálás hatékonyságát jelentősen növeli, hogy a világ tudatiparának jelentős része hat tulajdonos, illetve médiacsoport birtokában van. E központok felett nincs semmiféle demokratikus vagy egyéb társadalmi kontroll. Rajtuk keresztül jelennek meg a különböző társadalom- és gazdaságfilozófiák, amelyeket a politikai pártok képviselnek és közvetítenek a választóknak. Ma már – a sokszor csak látszólag – eltérő világnézetek, hitek és értékrendszerek a maguk sokszínűségével valójában annak a ténynek az eltüntetésére szolgálnak, hogy az egész konstrukciót kik is működtetik valójában. Az úgynevezett középpártok esetében kimutatható verbális különbség a kormányzati tevékenység közben lényegében eltűnik. A kormányzó pártok ugyanis kénytelenek egyre inkább megfelelni a tömegdemokráciákban kialakult elvárásoknak, az értéksemleges hedonista életstílust követő választói csoportoknak. Kulturális igényeik kielégítését a rendkívül primitív, személyiségromboló hollywoodi szórakoztatóipar szolgálja.

A rendkívül erős multinacionális magánvállatok nemcsak piaci szereplők, de éppen a képviseleti demokrácia segítségével a politikai eliten keresztül jelentős társadalmi befolyásra tesznek szert. Ezáltal olyan kormányzati eszközökhöz juthatnak, amelyek segítségével az egész demokratikus működési módot deformálhatják, illetve ellenőrzésük alá vonhatják. A politikai és gazdasági elit összefonódása tovább torzítja a rendszert. Jimmy Carter, az Egyesült Államok volt elnöke szerint hazájában nincs demokrácia, mert a valódi hatalom egy szűk elitcsoport kezében van, ők ellenőrzik és irányítják a politikai folyamatokat. Carter az „oligarchia” szóval jellemzi a kialakult helyzetet.

A liberális demokrácia magától értetődően individualista, ezáltal megnő a mindenkori hatalmi elit manipulációs lehetősége, és viszonylag könnyen fenntartható az egyéni jogokat tiszteletben tartó működőképes demokrácia látszata. A választók és az átlagpolgárok szemszögéből a választási rendszerek valami hihetetlenül bonyolult, kiismerhetetlen és soktényezős káosznak tűnnek, amit a politikai pártok megpróbálnak leegyszerűsíteni. De ez nem változtat azon, hogy a nemzetállamokon belül meglévő különbözőségek mellett megjelennek a lokálisan egymással is harcoló nemzetközi gazdasági és politikai erőközpontok, amelyek általában függetlennek tűnnek, de valójában csoportérdekeket képviselnek. Ez a helyzet újabb és újabb válaszokra kényszeríti a nemzeti gazdasági és politikai eliteket, amelyek szavazóik megnyerése érdekében kénytelek folyamatosan önvédelmi harcot folytatni, de túlélésük érdekében csak a legritkább esetben fordulnak szembe a rendszer egészét meghatározó globális erőközpontokkal, hiszen azok bármikor képesek a nemzetgazdaságok válságba taszítására. A képviseleti pártdemokráciák folyamatos leértékelődése és intézményi rendszereinek kiüresedése ráadásul egymást erősítő folyamatok.

A liberális tömegdemokrácia kiüresedése, az elsekélyesedés, a részvétel alacsony szintje, a valódi verseny elmaradása, a demokratikus intézményrendszerek tekintélyvesztése és súlytalanná válása egyre nyilvánvalóbb. Ugyanakkor növekszik a gazdasági érdekcsoportok befolyása, a jövedelemkoncentráció, és a társadalmak kettészakadása (gazdagok–szegények). A kultúra hagyományos értékközvetítő funkciója megszűnőfélben van. A család és a természetes kisközösségek leértékelődése, a fogyasztáscentrikus individu­umokra alapuló társadalmi szerepek és szerkezetek preferálása tovább rombolják a közösségek összetartó képességét.

Ma már óriási a szakadék a politikai elit és a választópolgárok között. Ez utóbbiak a politikailag semleges lakosság kategóriájába csúszva elveszítik tényleges politikaformáló szerepüket. A politikai pártokra jellemző kontraszelekciós mechanizmusok eluralkodása miatt egyre több vitatható képességű személy kerül döntési pozíciókba. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a médiu­mok hatására jelentősen felértékelődött a nyilvánosságban megjelenő személyek súlya. A helyzet ellentmondásossága itt abban rejlik, hogy a nyilvánosságot elérő, ismertté vált, de alkalmatlan politikus lecserélése egyre nehezebb, hiszen ez csökkenti a párt vezetőinek tévedhetetlenségébe vetett hitét. A közvélemény tehetetlenül szemléli a gátlástalan, buta, karrierista politikusok nyilvánosság előtti attrakcióit.

A liberális tömegdemokrácia működési zavarainak elfedését szolgálja a demokrácia fetisizálása. Aki szóvá teszi a demokrácia anomáliáit, kiüresedését, ellentmondásosságát, az gyakorlatilag kizárja magát a demokraták fennkölt világából. Ettől függetlenül a demokráciával kapcsolatos kételyek nem új keletűek. Arisztotelész szerint végeredményben mindegy, ki, illetve melyik csoport kormányoz: akkor működik jól a rendszer, ha a hagyományok, az erkölcs, a törvények korlátozzák a hatalmat, és a köz javát szolgálják. Ha semmibe veszik az írott és íratlan törvényeket és csak a saját érdekeiket nézik, akkor az állam meggyengül és a türannisz veszi át az uralmat. A demokratikus intézményrendszer léte önmagában nem sokat ér. A liberális tömegdemokrácia egyre kevésbé alkalmas a közjó szolgálatára, ugyanakkor kitűnő eszköz a transznacionalista elitek kezében. Az EU vezetői közül többen a föderális Európa (az Európai Egyesül Államok) hívei, miközben az európaiak kilencven százaléka továbbra is nemzetállamban kíván élni.

A liberális tömegdemokrácia napjainkban a békésen tűrő és könnyen befolyásolható elégedetlenek társadalma.

Tóth Gy. László

A szerző politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »