A LEGÓCSKÁBB TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS – avagy 1 nép, mellyel annyiszor járatják a bolondját, amennyiszer csak akarják!

És senki nem mer, nem tud, vagy nem akar egy árva szót sem szólni ez ellen! Tenni meg aztán végképp nem!

Mottó:

„A törvényesség látszata fontosabb, mint maga a törvényesség. Ez a nagy igazság. Ne csesztessen egy jó rendszert!” (Az év embere című filmből.)

Már-már az automatizmus volt megfigyelhető a tekintetben, hogy a politikai játéktéren sertepertélő összes, magára valamit is adó szereplő a szociális népszavazáshoz (vizitdíj és csatolt részei) akarta mérni az ún. kvóta-referendum teljesítményét. Ehhez képest október 2-án este a miniszterelnök úr értékelőjét nézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy beütött a ménkű.

Hanyag eleganciával lendüljünk is túl azon, hogy a politikai osztály tagjai – függetlenül attól, hogy a lövészároknak éppen melyik oldaláról is szalajtották az illetőt – a régiségben csak áras népeknek nevezett kufárlelkületű haszonlesőkre jellemző mentalitást magukévá téve mindig csak és kizárólag úgy nyúlnak hozzá valamihez (akár kommunikációs szempontból, akár magát az operatív intézkedést, cselekvést vizsgáljuk), hogy az számukra a legnagyobb hasznot hajtsa, vagy őket a legkedvezőbb színben tüntesse fel.

No, mármost ez még – ahogy mifelénk mondani szokták – „elmegy sok szódával”, de az, ahogyan a miniszterelnök úr volt szíves interpretálni a magyar választópolgárok számára a történéseket esti összefoglalójában, az valami egészen rendkívüli volt!

Csak megint nem figyelünk oda rá, és nem vesszük észre!

Ugyan miért is figyelnénk oda, miért is vennénk észre, hiszen ezt most már sokadszorra játsszák el velünk, mi pedig, mintha mi sem történt volna, jó képet vágunk ehhez az egészhez.

Hol is kezdjük? Talán az lesz a legjobb, ha az elején!

A nagy matekozás a számokkal természetesen azonnal beindult. Tényleg tudhatunk valamit, hiszen bármelyik eredményváró helyszínre kapcsoltak, mindenütt győzteseket láthattunk, hallhattunk. Vesztes, mint olyan, nem volt.

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

De van ennél rosszabb is!

Javaslom, nézzünk a csomagolás mögé!

 

Ha egyszer így, akkor most is úgy!

A miniszterelnök úr esti értékelője kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük ennek a velejéig romlott, belterjessé, s emiatt rohadóvá váló rendszernek a valódi működését és mibenlétét.

Kövessük is rögtön a kormányfő példáját, menjünk vissza az uniós csatlakozásról szóló népszavazásig! A NATO-referendumra tényleg ne is pazaroljuk a drága időt, ott ugyanis annyira kilóg a lóláb, hogy ordít az állatorvosi lóért. És mi mégsem tanultunk belőle, pedig ez is megérne egy misét!

De vissza az uniós urnákhoz!

Az adatoknak bárki utánanézhet az Országos Választási Bizottságnál, vagy akár az internetes lexikonban, aWikipédián is.

Ami most következik, az alapjaiban rengeti meg a demokrácia általunk ismert fogalmi értelmezését, mely ugyebár többségi népuralmat jelent. Legalábbis nekünk idáig ezt mondták.

Az uniós csatlakozásról szóló népszavazáson a szavazásra jogosult polgárok mindösszesen 45,62%-a vett részt.

Hopp! Itt álljunk is meg!

LÁTHATÓ KISEBBSÉG! Szögezzük le, csak a rend kedvéért!

Tehát eleve nem beszélhetünk demokráciáról, hiszen a nép, a nemzet, a lakosság a zemberek (a politikai demagógia szóhasználata) többsége nem vett részt a referendumon!

Mit jelent ez? Azt, hogyha mindenki az „IGEN” választ adja, akkor sem születhet demokratikus döntés, hiszen a többség otthon maradt.

Még valamit! Egy olyan nemzetállamban, amely a parlamenti demokráciát választotta társadalmi berendezkedéséül, a választási rendszer úgy működik, hogy azt a politikai erőt kérik fel kormányalakításra, amelyre a legtöbb szavazatot adták le a választópolgárok, nem pedig azt, amelyikre nem! Ez nagyon fontos! Ezt a legutóbbi, 2014-es országgyűlési választások apropóján tartottam feltétlenül szükségesnek megjegyezni, mivel most először láthattunk tömegével olyan plakátokat, jelzéseket, melyeken számszerűsítve is megjelenítették, hogy a győztes FIZESS párton kívül, ha mindenki mást összeadunk, így együtt a többiek sokkal többen vannak, mint a győztes kormánypárt, tehát valójában őket illetné meg a hatalom. Még egyszer szögezzük le: parlamenti demokráciában az alakíthat kormányt, aki a legtöbb szavazatot kapja, nem pedig az, aki nem!

Így tehát csak azt tudhatjuk, hogy akik elmentek szavazni, milyen arányban értettek egyet, vagy adtak nemleges választ a feltett kérdésre, kérdésekre. Azok válaszát, véleményét, akik nem vettek részt a népszavazáson, nem tudhatjuk, nem ismerhetjük, hiszen még az okát sem tudjuk, miért nem vettek részt rajta.

Vegyük fel akkor ismételten a korrigáló szálat ott, ahol az imént letettük. Ott tartottunk tehát, hogy az uniós csatlakozásról szóló népszavazáson az összes választásra jogosult szavazópolgárnak mindösszesen 45,62%-a vett részt. Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, nekik is csak a 83,76%-uk – tehát a látható kisebbségnek ugyan a többsége, de valójában az összes szavazásra jogosult polgár közül még kevesebben – szavazott a csatlakozásra. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásra az összes szavazásra jogosult állampolgárnak csak mintegy 38%-a voksolt.

Ez még inkább LÁTHATÓ KISEBBSÉG!

És akkor most tegyük fel az idevonatkozó nagyon fontos kérdéseket, melyeket nem szabad feltenni! Nem is teszik fel a média derék munkásai! De vajon miért nem?

Kétségbe vonja azóta valaki az Európai Uniós tagságunkat?

Megkérdőjelezi bárki is az uniós csatlakozásról szóló népszavazás demokratikus voltát?

Pedig a számok makacs dolgok!

Az uniós népszavazást sok mindennek nevezhetjük, csak demokratikus döntésnek nem! Láttuk, hogy miért nem!

Elsöprő többségként lehet – de legfőképpen szabad – kommunikálni a látható kisebbség (45,62%) 83,76%-át?

Hát mán hogy a viharba ne volna szabadna, amikor éppen ott, a politikai osztály számára az volt a legkifizetődőbb?! (A szó legszorosabb és mindenféle értelmében!)

Ha pedig akkor és ott – becsapva a népet – minden további nélkül elsöprő erejű többségként lehetett eladni egy látható kisebbség nagyobbik részét, ráadásul úgy, hogy nem volt ellene apelláta (és azóta sincs!), akkor most ugyan mitől lenne más az ügykezelés? Méltóztassanak lenyelni a keserű pirulát az eftárs-uraknak!

De a miniszterelnök úr esti értékelője tartogat számunkra egy másik, szintén nagyon fontos és lényeges momentumot is!

 

Innentől az ún. jogállam (vagy az, amit eddig értettek alatta), szintén megy a lecsóba!

„Ezer virág virágzik a réten, nincsenek kiemelkedő egyéniségek. A középszer, a csőcselék uralma” – mondja egy helyütt Platón a demokráciáról.

Arisztotelész Politika című művében hat államformáról beszél. Három kívánatosról és három kerülendőről.

Mit gondolnak, a demokrácia melyik csoportban található?

Sokszor megkaptam már a magamét, mert ha így teszem fel a kérdést, akkor persze, hogy mindenki rögtön rávágja: „naná, hogy a kerülendők közt!”.

Naná bizony!

De nem ez a legrosszabb! Hanem az, hogy megint nem gondolkozunk! El. Rajta!

Hogy a rossebbe van az, hogy mindenki azonnal rávágja – még akkor is, ha nem is tudja –, a demokrácia a politeia (a cenzusra alapított köztársaság) elfajzása, de azt már elfelejti megkérdezni, hogy akkor tulajdonképpen miért is ezt választottuk? Vagy választották mások helyettünk, nekünk? Vagy választatták velünk? Miért is vesszük természetesnek, hogy újra meg újra megjelenik a nagy ámerikai demokráciaexport megtestesüléseként a B-52-es bombázó az „IF YOU DON’T COME TO THE DEMOCRACY, DEMOCRACY COME TO YOU” (Ha te nem jössz a demokráciához, a demokrácia megy el hozzád!) feliratot maga után húzva?

Ja! És a két pofa, mármint Platón és Arisztotelész – akik azért magunk között legyen mondva, letettek ezt-azt az emberiség nagy közös asztalára – kábé úgy kétezer évvel ezelőtt tevékenykedtek Göröghonban. Tehát azóta tudjuk, hogy ez a demokrácia nevű rendszer erőteljes kihívásokkal küszködik. Az Index le is hozott egy érdekes anyagot, mely szerint mindösszesen 1 (eztet muszáj leszek betűvel is kiírni a nyomaték kedvéért), tehát EGY darab görög városállam volt, amelyben demokrácia volt a társadalmi berendezkedés.

Emlékszünk még a posztkommunisták ideje alatt elhíresült BKV-s mámira? Arra, aki 96 guriga végkielégítéssel távozott a fővárosi cégtől!

(Guriga= urbánus frazeológia – városi szóhasználat. 1 guriga=1 millió)

Nem is ez volt az igazán érdekes, hanem az, amikor a szocialista funkcionáriusok orra alá tolták a mikrofonokat, ugyan, mondanák mán néhány szót, hogy most akkor, hogyan is kell érteni az itt történteket?!

„Meg kell nézni, hogy jogszerű volt-e!” Ez volt a standard válasz a feltett kérdésekre.

És itt érkeztünk el korunk talán legnagyobb, legálságosabb és leghazugabb rákfenéjéhez, melyet ma úgy ismerünk, mint „A JOGÁLLAM”!

Talán ez ennek az embertelen, lélektelen és istentelen világnak a legrafináltabb, legördögibb találmánya.

Ugyanis mindenki azt ért alatta, amit csak akar!

Úgy tűnik azonban, hogy a miniszterelnök úr népszavazási összefoglalójával immáron a jogállamnak is harangoztak, hogy ne mondjam, ment ez is a lecsóba!

Oda a legkényelmesebb, a sublótból bármikor előhúzható, univerzális jellegű, amolyan Jolly Joker módjára működő hivatkozási alap!

Megint a folyamat az, ami igazán jelzésértékű és önmagáért beszél! Ezúttal is a csomagolás az, amire nagyon, de nagyon oda kell figyelnünk! Mindig a csomagolás az, amire nagyon, de nagyon oda kell figyelnünk!

Egy dologgal nem számoltak, a néppel. A nép pedig, amolyan hibaszázalék módjára, érvénytelenné tette a népszavazást.

Mit jelent ez?

Ez azt jelenti, hogy jogilag nem kötelez semmire!

Mit teszünk?

Úgy teszünk, mintha mégis! Zseniális, nem igaz?

Nem! Nem az! Szánalmas! De az is lehet, hogy a röhejes szó jobban illene ide. Vagy ha már stílusosak akarunk lenni, azt is mondhatnánk, hogy közröhejes!

Ha minden kötél szakad – mentendő a menthetetlent –, kitalálunk egy eddig nem létező kategóriát, mostantól olyan is lesz, hogy „politikailag sikeres” népszavazás!

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Ha van valami, ami aztán igazán semmibe veszi ezt az ócska, a többség helyett a kisebbség, a plebs, a csőcselék uralmává vált társadalmi berendezkedést, melyet ma demokrácia néven ismerünk, akkor ez az! A valóság (az igazság?) meghazudtolása!

Nem tehetek róla, de az embernek önkéntelenül is a király új ruhája című mese kisfiúja jut az eszébe. A kisfiú, aki még nincs elrontva és megrontva a világ által, nincs sablonok és sztereotípiák gátlásosságánál fogva öncenzúrára kényszerítve, hogyha kell, minden áron, bármi áron, de megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, lehetőleg politikailag korrekt módon, éppen ezért önfeledten kiállt fel: „Dejszen a király meztelen!”

Itt áll előttünk a meztelen király! De aki azt hiszi, hogy a történések középpontjában az egykori önjelölt néptribun, vagy a hórihorgas Franciscó, a táncoslábú ripacs áll, az nagyon téved! A rendszer az, amiről tudjuk, látjuk, érezzük – most már egyre többen –, ez nem rólunk szól, nem értünk van, ez nem mi vagyunk.

Játszanak velünk.

Amíg hagyjuk, hogy játszanak velünk.

Hagyjuk?

Még meddig?

Melyik színpad nyíljon ki?

Magyarország, Ön hogy választott?

1 öntudatos pécsi polgár

Kategória:Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »