A legnagyobb magyar 230 esztendeje született

A legnagyobb magyar 230 esztendeje született

Hagyományos módon megkoszorúzza gróf Széchenyi István szobrát a géniusztól elnevezett budapesti téren a Széchenyi Társaság: szeptember 21-én délután négy órakor.

A Legnagyobb Magyar 230 esztendeje született. Hagyományos módon megkoszorúzza gróf Széchenyi István szobrát a géniusztól elnevezett budapesti téren a Széchenyi Társaság: szeptember 21-én délután négy órakor. A civil szervezet elnökének, Szemereki Zoltánnak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Elnök úr, a mai világban, amikor a szellemi zavarkeltés tudományos machinációkkal ipari méretekben zajlik, miért különösen fontos felsorakozni Széchenyi István mellé az Akadémia előtti téren huszárcsapattal, zeneiskolás diákokkal, szavaló fiatalokkal?

– Messziről indulok a válasszal. Amennyiben a szellemi zavarkeltést, az érvek/ellenérvek manipulált gyakorlatát el akarjuk kerülni, akkor legjobb, ha példákat hozunk fel az igazság alátámasztására. Ez a gyakorlat a Bibliában is tetten érhető. A Biblia nem filozófiai értekezés, mégcsak nem is tanulmány sorozat, amely szeretné meggyőzni az Olvasóját, hanem legfőbbképpen példabeszédek sorozata.

A ma emberének, főként a fiataloknak jó példákra van szüksége. Széchenyi István jó példa a hagyományokra támaszkodó, jó értelembe vett konzervatív, mégis innovatív egyéniség megformálására. Korunk az önmegvalósítást sulykolja, ami egy individualista világképet erőltet rá mindenkire, aki ebbe a „versenybe” beszáll. Széchenyi élete közjó szolgálat volt, de ezzel nemcsak mások, hanem a maga boldogulását, további céljainak megvalósítását is elősegítette. Széchenyi nem volt altruista, ma erre a szemléletre azt mondanánk, hogy a win-win koncepció nem volt távol Tőle. Emlékezni, emlékeztetni, felidézni a reform időszak hangulatát jó ébresztése lehet korunk emberének is, hogy tenni kell a közjót!

– A becsület, az adott szó szentsége, a cselekedetek egyenessége – ez képezi a hitelt a 230 éve Bécsben megszületett gróf szerint. Miből meríthetjük a bátorságot, hogy kiálljunk ezek mellett az értékek mellett ma, amikor Afrikában géppisztollyal, Európában a gúny nyilaival lövöldöznek a keresztényekre?

– Társaságunk a hagyományos európai életszemlélet alapjaira tette le saját értékítéletét. Ehhez hozzá tartozik a keresztény szemlélet is, amelynek törvényei a hitet a HITEL-t, a „hinni és hihetni egymásnak”, azaz a bizalom gyakorlatát, annak elfogadását jelentik. Örömmel vettünk részt a Budapesti Eucharisztikus Kongresszuson. Aki részt vett, hite mellett is kiállt, és meggyőződésem, hogy megerősített hittel. Bennünket is megerősített az a többszázezres kőrmenet, amely az 52. Eucharisztikus Kongresszus utolsó előtti napján végig énekelte és imádkozta Budapesten az Andrássy utat, a Parlamenttől a Hősök teréig.
Korunk azonban gyakran esik abba a hibába, hogy a hívő embereknek nem a közös életszemléletét nézi, hanem az ellentéteket emeli ki, sőt mi több, a kollektív bűnösséget sugalmazza. Ezzel felesleges feszültségeket kelt, ami rossz üzenet és csak a kereszténység további üldözését gerjeszti.
Széchenyi toleranciájára szolgáljon ez az idézet:

Hírdetés

…„akár keresztények, akár más felekezetűek az emberek, ha felebarátaikat szeretik s jólétüket emberiesen előmozdítják, a kereszténység szelleme hatja át őket is« (Stad. 108.)

A keresztényüldözés ellen talán ezen az úton is el kellene indulnia világunknak!

 

Szemereki Zoltán

– Az emlékülésen Önök Széchenyi-djat adnak át egy házaspárnak: Lacknerné Puskás Sára lelkész asszonynak és Dr. Lackner Pál Sámuel
evangélikus püspök úrnak. Miért kell megerősítenünk a család szentségét annak a Széchenyinek az emlékrendezvényén, amely férfiú maga is rajongásig szerette apját és fiait?

– A Széchenyi Társaság Díja erkölcsi elismerés, amellyel Társaságunk minden évben azok tevékenységét kívánja e díjjal elismerni, akik bárhol élve és dolgozva, mindenekelőtt munkálkodnak

a magyarság lelki és testi épségének, egészségének megmaradásán,
a magyar nyelv és kultúra, a történelmi és népi hagyományok megőrzésén, terjesztésén és oktatásán,
a gazdaság és tudományok felvirágoztatásán.

A közösségek fontosságára, szemben az individualista lét önzőségére mai világunkban minden fórumon fel kell hívnunk a figyelmet. Család nélkül nincs kisközösség, nincs nemzet, nincs verseny a jóért, elveszik, elkallódik az egyedülálló, kiüresedik a személy. A Lakner házaspár kitüntetése legalább két érdem alapján fogalmazódott meg. Egyik a közösség, a másik a hit fontossága. Széchenyi családszeretete mindenki által ismert. Fiait és feleségének korábbi házasságából született hét gyermekét sajátjaként szerette és úgy is gondoskodott róluk. A Gróf bármihez kezdett, társakat keresett, közösségeket hozott létre a megvalósításhoz. Szolgáljon ez is példaként a ma emberének!

Molnár Pál
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »