A Kugli, avagy Vikidál jelentése alapján a politikailag szintén nem megbízható zenekar

Egy újabb – több mint három és fél évtizede alakult – olyan rockcsapat, amely érdemei elismerése mellett csak nemrég jelentethette meg hivatalos nagylemezét. Az észak-pesti Kugli még 1979-ben az S.O.S. és a Hurrican tagjaiból alakult, az eredeti csapatot Bíró György énekes, Gönczy László gitáros, Vrana Tamás basszusgitáros, és Gönczy Gábor dobos alkotta, majd Major László gitáros belépésével vált véglegessé a klasszikus felállás. Nyílegyenesen felfelé ívelő karrierjüket több „érthetetlen” esemény – két felvett, de adásban soha le nem adott rádiófelvétel, egy szintén rögzített, de kiadásra sosem került kislemez, valamint egy kollegiális feljelentés – okozta ellehetetlenülés és csalódás törte ketté. A szünet 2007-ig tartott, ezután három lemezanyaguk is megjelent magánkiadásban, majd most májusban Kugli 4. – Hajnalodik címmel (végre) az első hivatalos albumuk is napvilágot látott a NAIL Records / Hammer Music gondozásában. A korong nyolc új dalt tartalmaz, melyek még nem szerepeltek a zenekar korábbi CD-in, illetve egy hosszabb – a jelenlegi felállás által feljátszott fél tucat Kugli klasszikust magába foglaló – bónusz blokkot, plusz három, a szó igazi értelmében vett feldolgozást. Emellett további, nem jelzett meglepetésekkel is találkozhat a figyelmes hallgató. A lemezanyag a hetvenes-nyolcvanas évek „csöves” vagy külvárosi rockjával szimpatizálóknak nagy kedvence lehet, amire a régi nóták újra előbukkanása miatt a nosztalgiafaktor is rásegíthet (ami természetesen nem egyenlő az akkori idők visszasírásával), viszont a mai kor high-tech produkcióihoz szokott fülnek bizony kell egy kis ráhangolódás, mire nagyjából vagy egészében a gazdája ráérez, megérti ezt a fajta előadást. Hiszen itt a szerzeményekből sugárzó (élet)érzés és az előadók karizmája „adja el” a hangulatos és ízlésesen megszólaló dalokat, nem a különböző stúdiós hókusz-pókuszok és a hangszereken való (sokszor csak öncélú) zsonglőrködés.

Egy ilyen múltú zenekar esetében mint a Kugli, több hétre való anyagot is le lehetne közölni a munkásságukat bemutatandó, ezért azt javasoltuk Gönczy Gábornak, a zenekar vezetőjének, dobosának és lemezeinek hangmérnökének, hogy mivel a legfontosabb történéseket úgy is el lehet olvasni a honlapjukról, az interjú során koncentráljunk csak egy-két kiragadott témára, és nagyrészt a nemrég megjelent negyedik albumukra.
 
„Az első fellépések Újpesten a Dallos Ida és az Ady Endre Művelődési Házakban voltak. Hamar kiderült, hogy a közönség megszerette a zenekart – egyre többen jártak a koncertekre – így pár hónap után csatlakozott az együtteshez Major László gitáros. Ezzel megnyílt a lehetőség, hogy alapelképzeléseik megvalósuljanak, miszerint a dalokat színpadi játékkal, és kellékekkel alátámasztva adják elő. Így került a színpadra az akasztófa, rajta egy óriási kugligolyóval, útjelző táblák, a lift, a masszív asszony bábuja, az alsó tízezer éljenező táblája… és a háttérben a jellegzetes szárítókötél, amire kiteregették a szennyest.”
 
 – Volt először két Kugli rádiófelvétel, majd egy kislemez anyag is, amelyek végül soha nem kerültek adásba, nem jelentek meg, mondhatni eltűntek…
 
 – Igen, a Rádióba rendszeresen bejártam, hogy itt van a Kugli zenekar, hoztam a demóanyagot, vegyük már fel, ha lehetséges. Akkoriban ugye az a rendszer működött, hogy berakták valahová a sorban a zenekart, aztán ha oda került a sor, behívták felvételre. Tehát ebben nem volt semmiféle protekció, egyszerűen csak kopogtattam, érdeklődtem náluk… Aztán bementünk, feljátszottuk a számokat, nagyon jól is szóltak, de aztán mégsem „zésítették” a felvételeket, mert amikor összeült a bizottság, azt mondták, hogy ez nekik nem kell. Nem volt semmilyen mögöttes tartalom emögött, egyszerűen nem tetszett nekik ez a féle rockzene. Tudomásul vettük, és játszogattunk szépen tovább. Egy év leforgása alatt eszméletlen nagy sikerünk lett a környéken, nagyon nagy létszámú rajongótábor állt mellénk. Ezért felmentem az Ifjúsági Park akkori igazgatójához, hogy szeretnénk ott játszani. Meg is hívtak bennünket, és rögtön az első pillanattól kezdve – nem beszélek mellé – egy többezres közönség előtt kezdtünk el koncertezni, keddi napokon. Akkor volt az az időszak, amikor Vikidál Gyulával voltunk kapcsolatban.
 
 – Őt hogyan sikerült magatokhoz csábítani?
 
 – Egyszerűen. Találkoztam vele az ORI büfében (akkor lett vége a Dinamitnak), és elpanaszolta nekem, hogy elege van az egészből, megy vissza dolgozni. Mondtam neki, hogy ne hülyéskedj már, gyere le egy próbánkra. Le is jött, és ott is ragadt nálunk, rögtön beszállt a csapatba. Mondtuk neki, hogy vannak koncertjeink, gyere el velünk, két-három Dinamit számot közösen is megcsinálunk. Úgyhogy ezeket beépítettük a műsorunkba, ő meg egy-két Kugli nótát is elénekelt, így két énekessel nyomultunk. Elkezdtük járni az országot, Gyulával könnyű volt eladni a produkciót.
 



 
„…a hanglemezgyár felfigyelve a sikerre, felkérte a zenekart egy kislemez elkészítésére. A kiválasztott dalok: Hétköznapok, Masszív asszony. A felvételek a Főnix stúdióban elkészültek, de a kiadásra mégsem került sor. Talán egyetlen zenekar a hanglemezgyár történetében, akinek kifizették a jogdíjat és a kiadás járandóságait, ennek ellenére a lemez nem jelent meg.”
 
 – Megkerestek minket a Lemezgyárból, hogy menjünk be, mert kislemezt akarnak csinálni a zenekarral. Ugyanis Erdős (dr. Erdős Péter, popcézár – a szerk.) leszólt Wilpertnek (Wilpert Imre, Hungaroton menedzser – a szerk.), hogy gyerekek, nem veszitek észre, hogy van egy zenekar, aki teltházzal játszik az Ifjúsági Parkban? És nem is hétvégén, hanem a keddi napokon! És nincs is lemeze? Hát ez üzlet!
Úgyhogy felvettük a lemezt, csináltunk fényképeket, azokat is bevittük a borítóhoz. Akkor alakult a Pepita lemezkiadó… de nem akarom osztani, szorozni, egyszer csak valami oknál fogva bedugult a dolog. Egyszerűen nem lehetett a Wilpertet elérni, nem fogadott, nem volt benn, amikor kerestem. Pedig, mint mondtam, már ott tartottunk, hogy be volt adva minden, és mi csak arra vártunk, hogy mikor jelenik meg a lemez. Így azt találtam ki, hogy egy havert odahívtam a telefonfülkéhez, mondtam neki, hogy jelentkezz be, hogy a XIII. kerületi pártbizottságról telefonálsz, Tót József vagy, és a Wilpert elvtárssal szeretnél beszélni. Természetesen azonnal kapcsolták… Felvette, de akkor már átvettem a kagylót, és mondtam neki, hogy figyelj ide Imre, Gabó vagyok a Kugliból, mi a túró van? Elkezdett nekem ott össze-vissza pampogni, aztán nagy nehezen kinyögte, hogy ez a lemez nem fog megjelenni. De, mondom, mi az oka? Hát, az a helyzet, hogy ez nem sikeres, nem keresik a boltokban… Ilyen dumával… de hiszen a lemez még meg sem jelent!
És akkor elmondom, hogy ez miért is történt, mert már tudom. 2014 körül, tehát nem olyan régen, megkeresett engem egy lány, hogy a disszertációját a hetvenes-nyolcvanas évek magyar rockzenéjéről írja, és szeretne velem egy riportot csinálni. Meg is látogatott, de azt mondta, hogy nem jött üres kézzel, mert a Levéltárban utánanézett, hogy van-e valami a Kugli zenekarról… És szépen elém tett egy hivatalos papírt, egy bizonyos Dalos nevezetű ügynök (Vikidál úr) jelentését. Volt egy pár sor Nagy Feróról meg a Beatrice-ről, meg nem tudom kiről, aztán azt olvasom, hogy Kugli zenekar: politikailag nem megbízható.
 
 – Hoppá! De akkor lenne egy keresztkérdésem: ha ő állandó vendégként veletek énekelt, akkor miért dolgozott maga ellen? Hiszen ha kijön ez a lemez, akkor még sikeresebbek lettetek volna…
 
 – Amikor ezt a jelentést tette, akkor ő már a P. Box zenekarral tárgyalt, hogy legyen az énekesük Varga Miklós után. Akkor már belesz.rt abba, hogy a Kuglival mi történik. A lemez nem jelent meg, Vikidál is kilépett, így sokkal nehezebb lett bulikat szervezni, tehát anyagi veszteség is érte az együttest. És akkor a feleségek is elkezdték otthon a piszkálódást, hogy soha nem lesz ebből semmi, stb., úgyhogy szép lassan szétszéledt a zenekar. 
 
 – Mielőtt végleg leálltatok, azért még készült egy érdekes „kiadványotok”, egy bizonyos 1984-es Ezt a hangfelvételt a törvény nem védi – Nyugodtan másold! szatirikus címet kapott demókazettátok.
 
 – Gönczy Laci kivált, de nélküle még egy darabig tovább dolgoztunk, és úgy gondoltuk, hogy ha nem lehet hivatalos lemezünk, akkor mi csinálunk egyet… Volt nekem egy Akai magnóm, mert mindig is érdekelt a hangrögzítés, és erre a bizonyos kazettára feltettünk vagy 12-13 Kugli dalt, ez indult el a terjesztés útján. Persze nem mi terjesztettük, hanem mások. (nevet) Egyébként ez egy nagyon jó kis szamizdat dolog volt, nagyon tetszett az embereknek.
 
 – Ezt követően volt egy óriási szünetetek. Gondoltad volna, hogy lesz még Kugli?
 
 – Nekem a Kugli nagyon fontos volt az életemben, az évek során többször is próbálkoztam, hogy újra talpra állítsam a zenekart. Például nyolc-tíz év elteltével szerettem volna egy nosztalgiakoncertet összehozni, de az egyik régi tag az utolsó előtti pillanatban visszalépett, ezért az elmaradt, majd meghalt Bíró Gyuri az énekes, így a vele tervezett fellépés sem jött össze, utána meg már nem is volt nagyon értelme erőltetni semmit.
 
 – A második korszakotokként jellemzett, 2007 óta tartó folyamat viszont már pozitívumokkal van tele.
 
 – Igen, kb. nyolc-kilenc évvel ezelőtt találkoztam újra Vrana Tamással, és akkor csináltunk egy koncertet Gyuri emlékére, amin Gönczy Laci is részt vett. Teltházas volt a buli, így eléggé belelkesedtünk, és akkor úgy döntöttünk, hogy folytatjuk tovább. Az újkori Kugli itt indult el, először a régi tagokkal, majd az évek során történt néhány csere a felállásban.
 


 
 – Mielőtt rátérnénk a vadonatúj albumotokra, az első három, még magánkiadásban megjelent lemezetekről és az azokat elkészítőkről mondanál egy pár szót?
 
 – Először Birkás Attilával kezdtük el, aki akkoriban a Lord promócióját csinálta, lett is volna hozzá kedve, hogy beszálljon hozzánk, de valahogy mégsem jött össze. Ekkor jutott eszembe, hogy Bíró Gyuri felesége egyszer azt mondta nekem, hogy a fiúk kívülről fújja az összes Kugli számot, mert amíg élt az apja, addig sokat hallgatgatták ezeket a dalokat, az elhunyta után pedig nosztalgiából sokszor feltették a privát felvételeinket. Megkerestük az ifjabbik Gyurit, másnap eljött a próbára, és tényleg mindent tudott. Így ő lett az énekesünk, vele indult el ténylegesen a történet.
Elsőként, 2008-ban a Visszatérés CD-t adtuk ki, ezen semmiféle új dalt nem játszottunk, hanem a régiekből válogattunk össze egy tucatot, hogy végre lemez formájában, normálisan is meglegyenek. Az eredeti felállásból hárman is játszottunk ezen az albumon, mellettem Vrana Tamás és Gönczy Laci is zenélt, és itt mutatkozott be énekesként ifjabb Bíró Gyuri (Gyurma) Valamint, itt szerepelt először Dudinszky Zoltán billentyűs barátom is, akivel a Brillantin nevű zenekarban játszottam együtt, amikor nem volt Kugli. Ő egy nagyon képzett zenész, basszusgitáron, zongorán, szaxofonon, gitáron játszik, zeneművészeti főiskolát végzett. 
A második albumunk a Megfizettek című volt, ezt két évvel később adtuk ki. Itt már egy másik gitárosunk is akadt, Gönczy Andor személyében, valamint ennek a lemeznek az volt a különlegessége, hogy vendégénekesként Kalapács József, Varga Miklós, Mr. Basary, Zeffer András és Kósa Zsolt, hegedűsként pedig Gál Péter szerepelt egy-egy dalban.
A harmadik kiadványunk pedig a Mindhalálig rock ’n’ roll lett, ez 2011-ben jelent meg. Itt már alaposan megváltozott a felállás, Gyurmát Nagy Viktor énekes, Gönczy Lacit pedig Rózsa Zoltán gitáros váltotta. 
 
 – Elérkeztünk az interjúnk apropóját adó új kiadványotokhoz, a Kugli 4. – Hajnalodik című hivatalos albumig, aminek a Rádió Rock indulásához, vagyis május közepére időzítettétek a megjelenését. Miért?
 
 – Mivel nagyjából abban az időben lettünk készen az anyaggal, úgy gondoltuk, hogy ha ez így alakult, akkor már miért ne legyen az, hogy egy túlnyomórészt magyar előadókat, dalokat játszó rádió indulásakor jelenjünk meg mi is.
 


 
 – Ezt már ismét egy újabb – több poszton is megváltozott – csapat rögzítette, amely 2013 szeptemberében állt össze, tehát már majd’ három éve változatlan felállásban dolgoztok. Számomra úgy tűnik, hogy a zenekarban mindenki jól érzi magát a bőrében…
 
 – Igen, jól érzékeled, jó a hangulat, remek koncerteket adunk, és sikerült ezt a lemezt is megcsinálni. Az új énekesünk Garai Máté, és meg kell mondjam, egy kimondottan jó hangú énekest sikerült a személyében a Kugli élére felkérni. Gitárosunk Igaz Tibor lett, és a már korábban is besegítő Pásztor Brigitta billentyűs is állandó tagként szerepel a zenekarban.
 
 – Az eddigi stílusotokat ismerők és kedvelők számára két új szerzemény biztos kilóg a sorból, konkrétan a – rövid rap-pes betétet tartalmazó – Hozzál sört! és a vokoderes Lúzer vagyok dalokra gondolok.
 
 – Mi mindig is kísérletezgettünk, régen az új hullámból is vettünk át dolgokat, tehát a modernebb dolgok is hatással voltak, vannak a zenekarra. A Hozzál sört! esetében – ami egyébként Tamás dala, és egy férfi-női duett – úgy döntöttünk, hogy mivel van az a hosszabb énekrész a dalban, ezt így oldjuk meg. A sztori az, hogy a férfi ül a tévé előtt, nézi a meccset, és kiszól, hogy asszony, hozzál sört! Ő pedig visszakiabál, hogy nem hozok. Ezt már régebben is sokszor eljátszottuk a közönséggel a koncerteken, innen jött az ötlet. A vokoderes téma pedig azért került a korongra, mert Brigitta elég jól énekel (tanít is éneket), emiatt erre a lemezre már az eddigiektől jóval több vokálos részt is felvettünk.
 

 
 – Személy szerint nekem nagyon tetszik, hogy alaposan belenyúltatok a feldolgozásokba, de meglehet, hogy ez egyeseknek sok is…?!
 
 – Feldolgozásokat – pl. Deep Purple, Black Sabbath, stb. – már nagyon régen is játszottunk. Lehet, hogy kevesen tudják, de a Paranoid-ot Kispiricsi falu végén címmel mi hoztuk be a köztudatba. Amit aztán azóta nagyon sokan meglovagoltak és a mai napig játszanak is. (nevet) Tehát nem újkeletű ez a dolog, egyszerűen úgy gondoltuk, hogy most is kellene néhány feldolgozást felvenni, mert ha elmegyünk egy olyan helyre játszani, ahol nem ismerik kimondottan a Kugli dalait, akkor legyenek ilyenek is a repertoárunkban. Ha például motoros találkozóra megyünk, akkor mindenki a Born To Be Wild-ot preferálja, néha már túlzásokba esve is. Oké, de akkor játszuk egy kicsit máshogy. Mert rengeteg zenekarnál feldolgozás címszóval az megy, hogy egy az egyben eljátsszák (ahogy tudják) az adott nótát, de az nem az, hanem szimplán másolás. A feldolgozás az, amikor egy banda a saját ötleteit belerakva – nyilván úgy hozzányúlva a dalhoz, hogy a harmóniamenete, fő riffjei, tartalma, dallama ne változzon meg – adja elő a kiválasztott számot. 
 
 – Mindenképpen emeljük már ki, hogy a mai trenddel, technikai megoldásokkal szembemenve egyszerre játszottátok fel az alapokat, hogy még élőbb legyen a hangzás.
 
 – Ez majdhogynem egy kényszer szülte dolog, de a végeredményt tekintve nagyon jól sült el. Ugyanis ez a lemezanyag már egy jó évvel korábban elkészült, de beütött a krach, mert az a winchester, amire az összes alap fel volt véve, egyszer csak tönkrement. Mivel majdnem egymillió forint lett volna ezeknek az adatoknak a visszanyerése, és persze az is benne volt a pakliban, hogy nem is sikerül mindet, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy rövid erőgyűjtés, ráhangolódás után megpróbálkozunk ezzel a verzióval. Ugyanis pont akkoriban láttam egy tévésorozatot, amiben egy amerikai banda stúdiózását követték nyomon, és minden helyszínen egyszerre játszott a zenekar a felvételek során. Külön helységben volt a dob, egy üvegfallal elválasztva, külön helységben a gitár, stb. És akkor úgy gondoltam, hogy ezt mi is megpróbálhatnánk az én stúdiómban, nem kerül pénzbe, csak az időnkbe ez a fajta kísérletezés. Megcsináltunk két alapot, és visszahallgatás után úgy döntöttünk, hogy ez még jobb, mintha egyesével vennénk fel mindent, mert így az együttzenélés hangulata benne van a számokban. Egyedül az ének és egy plusz gitár lett külön rögzítve. 
 

 
 – Valamilyen szinten elégtétel az első hivatalos, nagykiadós lemezetek kézbe fogása, vagy „csak” jóleső érzés, hogy végre ez is megvan?
 
 – Elégtételként kimondottan nem jellemezném, elégtétel az lett volna, ha annak idején megjelenik valamelyik anyagunk, vagy a rendszerváltás környékén Gyula elénk áll, és azt mondja, hogy ne haragudjatok, bocsánatot kérek, vagy valami… De kár ilyeneken gondolkozni, mi tesszük a dolgunkat. Persze örülök neki, hogy egy rendes kiadónál jött ki a CD, sok terhet levett a vállamról, sok helyre bekerült maga a lemez is, én is több interjút adok, mintha ezeket nekem kellene leszervezni.
 
 – Mik a tapasztalataid, mennyire vagytok most a köztudatban? Ki hallgat ma Kuglit, ki jár a koncertjeitekre?
 
 – A közönség nagyrésze már visszajött, és örömünkre mindig vannak újak is, akik szeretik ezt a zenét, bár a mai dömpingben jó nagy hátszél kell ahhoz, hogy a nagy nyilvánosság elé kerüljön az ember. Nagyon bízom a Rádió Rock-ban, hogy a műfajnak, és persze ezáltal a Kuglinak is segít. Nemrég felhívtak a tévéből, hogy az X-Faktorban nem akarunk-e indulni? Viccesnek találtam… pedig az ismertségünknek jót tenne, csak a gyomrunk nem venné be… Így maradunk a klubok és fesztiválok színpadjain.
 
 – A korábbi kiadványaitok sikerességéről lehet kérdezni? 
 
 – A régebbi, magánkiadásban megjelent anyagaink nagyon szép számban fogytak, de mi sosem üzleti jelleggel adtuk ki a lemezeinket, inkább csak a dalaink fennmaradása miatt csináltunk CD-ket. Annak viszont örülök, hogy ezek szerint van még érdeklődés a fizikai megjelenés iránt is abban a mai korban, amikor mindent le lehet tölteni. 
 

 
 – Milyen terveitek vannak a közeljövőt tekintve?
 
 – Saját dalokat írni akkor, amikor nem kimondottan ebből élsz, elég nehéz, nem megy olyan gyorsan. Ha összegyűlik annyi, hogy érdemes megjelentetni, akkor természetesen felvesszük. Megint van egy pár ötlet, amit elkezdünk csinálgatni, de lehet, hogy el fog telni két év is, mire egy új album összeáll. Viszont jóval hamarabb, talán már a tél folyamán, szeretnénk egy olyan válogatáslemezt összeállítani, amire Máté énekli fel a régi számainkat. Ha ez a mostani album lecseng, és lesz egy kis időnk, neki is állunk. Valamint, az őszi szezonra egy alapos klubturnét szeretnénk összehozni.
 
 Az idézetek a zenekar honlapjáról lettek a cikkbe beemelve.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »