A krakkói Ifjúsági Világtalálkozó előkészületei álltak az Ifjúsági Bizottság ülésének középponjában

A krakkói Ifjúsági Világtalálkozó előkészületei álltak az Ifjúsági Bizottság ülésének középponjában

Június 2-án ülést tartott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának tanácsadó testülete. Az ifjúsági referensek, irodavezetők szokásos negyedéves találkozójának fókuszában a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó előkészületei álltak.

Az MKPK irodaházában tartott megbeszélésen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke, valamint Orosz Atanáz és Székely János püspök, a bizottság tagja.

Intenzíven folyik a felkészülés a hazai egyházmegyékben a nyári Ifjúsági Világtalálkozóra. A világegyház legnagyobb ifjúsági eseményére több mint kétmillió résztvevőt, köztük mintegy 4500 magyar fiatalt várnak a szervezők. Az egyházmegyei csoportok felelősei rálátást kaphattak a lengyelországi előkészületekre, különös tekintettel azokra a folyamatokra, amelyek a magyar résztvevőket is érintik majd.

A magyar fiatalok számára a találkozóra ellátogató magyar püspökök tartanak majd katekéziseket Krakkóban, illetve két közeli településen. Az anyanyelven zajló katekézisek legfontosabb témáit Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója ismertette. A július 27–29-i délelőttökön megrendezendő alkalmak témái az irgalmassághoz, a kiengesztelődéshez kapcsolódnak majd, és lehetőséget adnak e témák elmélyítésén túl a püspökökkel való személyes párbeszédre, a kiengesztelődés szentségének vételére és az Eucharisztia közös ünneplésére is.

Az ifjúsági világtalálkozók eddig megszokott programszerkezetében újdonságot jelent majd a Szent II. János Pál pápa-központtól az Isteni Irgalmasság-bazilikához vezető irgalmasság zarándoklata, amely során a fiatalok a bazilika bejáratánál a szentévi kapun is áthaladhatnak majd.

Az IVT idején a két legfontosabb magyar katekézishelyszínen egy-egy magyar infópont segíti majd a magyar zarándokokat: ezek az központok egyfajta közös kiindulópontot jelenthetnek a fiatalok számára, ahova betérhetnek, ha kérdésük, nehézségük támad az út során. Az infópontok szolgálnak majd központul a katekézisek során segítséget nyújtó önkéntesek számára is.

A július 25. és 31. között zajló Ifjúsági Világtalálkozóra június 15-ig jelentkezhetnek még a fiatalok a www.krakko2016.hu honlapon keresztül.

A június 2-i ülés során Serfőző Levente egyetemi lelkész beszámolt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Szegeden tartott egyetemi pasztorációs konferenciájának tapasztalatairól; valamint a résztvevők képet kaphattak a két legfontosabb hazai ökumenikus ifjúsági kezdeményezés, a KözösPont Misszió és a „72 óra kompromisszum nélkül” szociális önkéntes akció idei előkészületeiről is.

Szöveg és fotó: Kámán Veronika/MKPK Ifjúsági Bizottsága

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »