A közös védelemről egyeztetett Fico és Sobotka

 

“Az európai politikában nincs olyan téma, amiben Szlovákia és Csehország nem értene egyet” – mondta Robert Fico kormányfő a cseh kollégájával való találkozó után Pozsonyban.

 

A kormányfők a védelmi és biztonsági kérdésekkel foglalkoztak, de szóba kerültek közös infrastrukturális projektek és az atomenergia is, valamint egy közös nyilatkozatot is elfogadtak, melynek célja a közös kapcsolatok és bizalom erősítése.

Bohuslav Sobotka cseh kormányfő úgy gondolja, hogy a két ország kapcsolata példa lehetne az egész EU számára.  A biztonság kérdésében Fico közös előrelépést szeretne, ezért a hétfői találkozón a “Közös égbolt” projektről is beszéltek, amelyről még a tavalyi találkozón egyeztek meg.

 

Az együttműködés Fico szerint olcsóbb lenne

 

A cseh kormányfő szerint elképzelhető, hogy az egyezményt még az év végéig aláírják, de sok függ attól, hogy Szlovákia milyen eszközökkel szeretne hozzájárulni a légtér védelméhez. Fico elmondása szerint mindig is olyan ember volt, aki előnyben részesítette a mezőgazdasági gépek vásárlását repülőgépek helyett, de ezt valószínűleg nem lehet elkerülni.

 

Petra Gajdoš védelmi miniszter nemsokára előáll egy olyan javaslattal, amelynek több verziója lehetséges: Szlovákia a jelenlegi MIG-gépek élettartalmát szeretné megnövelni, vagy új gép vásárlásával, bérlésével oldaná meg a problémát.  A cseh oldalnak Gripen vadászgépei vannak, amelyekről Szlovákia is tárgyal Svédországgal.

 

Messze még a végső megoldás

 

A kormányfők a közös európai védelemről is nyilatkoztak. Fico úgy látja, hogy hamarabb jön létre együttműködés védelmi kérdésben regionális szinten, mint uniós szinten, amelynek jó példája a V4 országok együttműködése.

 

 Hozzátette, hogy Németország, Franciaország és Olaszország elképzelései a védelemről összhangban vannak azzal az elképzeléssel, hogy az EU globális szereplő legyen, de nagyon messze vagyunk még egy végső megoldástól.

Sobotka szerint Csehország készen áll olyan kezdeményezéseket támogatni, amelyek az európai védelem erősítésénél az európai együttműködésre törekszenek.

webnoviny.sk
kép: webnoviny.sk / SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »