A következő lépésként majd a hóembert akarják betiltani?

Gond van megint.

Most meg a Mikulással van baj, mivel a nagyszakállú újabban rasszista lett. Pontosabban mindig is az volt, de mára már ez elviselhetetlen méreteket öltött. Legalábbis a felvilágosult Hollandiában, ahol tegnap délután tüntetésbe, majd tömegverekedésbe torkollott az a sok-sok évtizedre visszatekintő hagyomány, melynek során a holland Mikulás (Sinterklaas) kísérői, a Fekete Péterek (Zwarte Piet) társaságában bevonul az ünnepi időszak kezdetén Hollandiába.

A problémát a felvilágosultaknál az okozza, hogy a Mikulás kísérőinek bőre koromfekete, ajkuk pirosra pingált, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, göndör hajukba madártollat tűznek és vicces jelmezeket öltenek magukra. Ez pedig nem pollkorrekt. Ez szerintük maga a vegytiszta rasszizmus, mivel a jelmezek és a felvonulás a rabszolgaság szimbólumai.

Hírdetés

„Azért jöttem ide, hogy megmutassam, hogy mi, az egykori rabszolgák leszármazottai, akiket már annyiszor megtiport Hollandia, többé nem értünk egyet azzal, hogy idejöjjön háromszáz fekete rabszolgának kinéző gyerek a Mikulás oldalán” – fejtette ki a problémáját az egyik tüntető. Aztán megszólaltak az addig elrejtett hangosbeszélők és a sok ezer megjelent gyerek már nem a Mikulás hozzájuk szóló köszöntését hallgathatta, hanem a tüntetők skandálását: „Fekete Péter egyenlő a rasszizmussal! A Mikulás nem létezik!”

Nem tudom, mi jöhet még, de a történtekből kiindulva könnyedén előfordulhat, hogy néhány hét múlva majd a hóember kerül a liberáltak célkeresztjébe. Mivel az mindig fehér. Ez pedig súlyos, mondhatnánk brutális mértékű rasszizmus. Így aztán aki idén hóembert épít, az feltehetőleg megkapja a homlokára rasszista bélyeget és azonnal a felvilágosult európai értékek lábbal tiprójává válik. Egy fasisztanáciantiszemitaista lesz.

Úgyhogy mindenki legyen körültekintő, és csak okosan a hóval…


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »