A koszovói kormány visszavonta a Montenegróval megkötött határegyezményre vonatkozó javaslatot

A koszovói kormány visszavonta a Montenegróval megkötött határegyezményre vonatkozó javaslatot

Visszavonta a továbbiakig a koszovói kormány a Montenegróval megkötött határegyezményre vonatkozó javaslatot, amelyet a pristinai képviselőháznak csütörtökön kellett volna ratifikálnia.

A koszovói sajtó beszámolói szerint a parlament ülése kétórás késéssel kezdődött, mert több képviselő is távol maradt, végül Isa Mustafa kormányfő bejelentette: kormánya visszavonta a javaslatot. A döntést a képviselők, különösen a szerb kisebbségi politikusok távollétével indokolta. A szerb képviselők nélkül a kormánypártoknak nincs meg a határegyezmény ratifikálásához szükséges kétharmados többségük.

A képviselőház ülésének 11 órakor kellett volna elkezdődnie, és az ellenzéki Önrendelkezés (Vetevendosje) mozgalom képviselői, valamint szimpatizánsaik erre az időpontra hirdettek tiltakozás a parlament épülete előtti térre. A tüntetők transzparensekkel, és a Nagy-Albániát ábrázoló zászlókkal vonultak a parlament elé, ahol a kormány lemondását követelték. A javaslat visszavonásának hírére – “Győztünk, győztünk” felkiáltásokat követően – a tömeg elkezdett oszlani.

A rendőrség már kora reggel körbevette az épületet, hogy a tiltakozók ne jussanak be, a hatóságok pedig több házkutatást is végeztek, és az Önrendelkezés egyik raktárában 50 táskányi Molotov-koktélt, valamint benzinnel töltött üveget találtak.

A Vetevendosje képviselői az utóbbi egy évben többször is könnygázgránátot dobtak a parlamentben a képviselők közé, hogy akadályozzák a képviselőház munkáját. Az utóbbi hetekben a mozgalom tagjai, illetve szélsőséges nacionalista csoportok több támadást is végrehajtottak, így tiltakoztak a koszovói szerb önkormányzatok közösségének megalakítása, valamint a Montenegróval való határegyezmény megkötése ellen. A koszovói állami televízió ellen egy héten belül kétszer is támadást hajtottak végre.

Az ellenzék azért tiltakozik, mert szerintük a megállapodással Koszovó több mint 8000 hektárnyi földet juttat a szomszédos országnak.

Hashim Thaci koszovói államfő kijelentette, hogy a határegyezmény előnyös lesz Koszovó számára, hiszen közelebb viszi a kis balkáni országot az európai uniós vízummentességhez. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »