A körúti bomba és a józan ész

A körúti bomba és a józan ész

Semmi sem történik ma Magyarországon, ami után pillanatokon belül ne jutnánk el oda, hogy na, akkor ki is a nagyobb hülye, avagy a gonoszabb gengszter. A körúti robbantást követően is ez lett, a véleménymondáshoz és az ítéletalkotáshoz senkinek sem volt szüksége érdemi információkra. A hangulatot fokozza, hogy manapság nem kell megvárni a lapzártát, bárki mondhatja azonnal, ami kikívánkozik belőle, ott a közösségi háló, az üzenet hipp-hopp eljut az emberekhez. Jönnek a szakértők, a véleményformálók, az aktuális esetben az önjelölt fotelhelyszínelők is, sorban egymás után, mintha ezért fizetnék őket, és a mezőny újra meg újra az ismert törésvonalak mentén hasad ketté. Az egyik fele a tudjuk jól, hogy kinek állt ez érdekében megközelítés felől indulva siet kerekre kanyarítani a képet, a másik az egyiket szidalmazva ugyan, de mégiscsak iparkodik beleilleszteni a cserepeket és a szilánkokat a maga koherensnek vélt világmagyarázatába.

Nem vitatható, hogy egy héttel minden idők talán legdemagógabb népszavazása előtt kinek a malmára hajtja a vizet, ha robbantgatnak Budapesten. Csakhogy bármeddig is jutottunk el 2016 őszén, Orbán Viktor harmadik kormányzati ciklusának kellős közepén, a politikai-közéleti cinizmusnak még mindig kell legyen egy olyan mélysége vagy szintje, ahol nem helyezhetjük el legádázabb ellenfeleinket sem. Ha másért nem, akkor azért, hogy a saját józan eszünket az utolsó pillanatban még megpróbáljuk megőrizni. Konkrétabban: egyszerűen nem feltételezhető, hogy a politika kész lenne ártatlan emberek életét így kockáztatni céljai elérése érdekében. Amennyiben ez mégis felvethető lenne, onnantól tényleg nem lenne érdemes élni többé ebben az országban. Hogy még egy picit árnyaljam a képet: elfogadom, hogy hirtelen felindulásból kiszakadhat hasonló kommentár dühös vagy borongós polgárokból, ám ezeknek a gondolatoknak is jobb, ha négy fal között maradnak. Jó, tudom, újabban rengetegen tévesztik össze a Facebookot az étkezőkonyhájukkal, korunk legocsmányabb rákfenéi közé tartozik ez, majd csak kinőjük előbb-utóbb.

Van itt azonban még valami, ami úgyszintén fontos. Éspedig az, hogy egyáltalán nem az a kérdés, hogy kinek jó, ha robbantgatnak a szomszéd utcában. Hanem az, hogy kinek rossz. Nem ismerek körülményt, mely alapján ne az lenne erre a válasz, hogy mindenkinek.

Arról már nem is beszélve, hogy a totálisan agyament spekulációkkal lényegében egy ilyen cselekmény célpontjaitól-áldozataitól vonjuk meg a kötelező tiszteletet. Aligha kell részletekbe menően fejtegetnem, hogy miért nem helyes így tennünk.

Nem arról okoskodok egyébként, hogy a politikát minden szempontból fel kell mentenünk. Hiszen tisztában vagyok vele, hogy a nagyobb horderejű – vagy a szokásosnál pusztán csak hangosabb – események kapcsán óhatatlanul kitörő verbális hisztéria fűtésében meghatározó szerepet játszanak a pártok és vezéreik. A kételyeket, a megfontolásokat, a visszafogottságot mindenestül mellőző politikai akciók kártékony mivolta bírálható, elemezhető, árnyalható, ízekre szedhető. De épp emiatt is lenne jó megtorpannunk akkor, amikor annyira adja magát, hogy fussunk a tömeggel. Igen, megállni és elmerengeni – akár egészen addig, amíg ki nem derül az igazság. Vagy legalább valamilyen igazság.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »