A kormány törvényesítette a háromszoros túlárazást!

A közbeszerzések világában elképesztő a túlárazás.

A Korrupciókutató Központ nemrégiben nyilvánosságra hozta a kutatási eredményeit. Hatalmas előrelépést lehetne elérni nem nyilvános közbeszerzések betiltásával, az adatok publikálásával és folyamatos elemzéssel – láthatóan azonban ehhez nincs meg a kormányzati akarat.

Az uniós pályázatoknál 30 százalékos túlárazásról beszéltek korábban, vagyis ennyit loptak el minden pályázatból. A jelenlegi kutatás ennél brutálisabb „eredményre” jutott. A túlárazás a piaci áraktól 140–320 százalék tér el. Erre a lehetőséget a 2011-es közbeszerzési törvénymódosítás adta meg.

A Korrupciókutató Központ legutóbbi kutatásában 130 ezer 2009–2015 közötti közbeszerzést vizsgált, ezek alapján lesújtó megállapításokat tett a korrupciós kockázatokról.

Már a kutatás sem volt egyszerű folyamat, ugyanis a közbeszerzésekről nem áll rendelkezésre kutatható, érvényes adatbázis, így a kutatómunka nulladik állomása a hivatalosan elérhető adatok tisztázása volt – mondta Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest igazgatója a Kopint–Tárki Zrt., valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös rendezvényén.

A kutatás főbb megállapításai döbbenetesek. Ott magasak a korrupciós kockázatok, ahol egy-két szereplős a „verseny”, nincs nyilvános ajánlattétel, hanem meghívásos tárgyalással élnek, és ahol jelen van uniós támogatás.

Amennyiben az uniós pénzek felhasználását ellenőrizni fogja az Európai Unió, abból nagy baj lehet. Bár nem a jól járó haveri ökörkör fogja állni a számlát, hanem ahogy azt már megszoktuk sajnos, a magyar adófizetők fogják kifizetni az uniónak az okozott kár.

A rendszerváltozás azzal járt, hogy a magyar állam, a magyar társadalom eszméletlen mértékben meg lett rövidítve, és ma is ez történik. Régen úgy terjedt a lopás, hogy amikor hatalmon van a párt, akkor a lopott holmi 70 százaléka, ha ellenzékben, akkor 30 százaléka az övé. És váltogatták egymást négy évente, mostanában már nyolc évente! Ezt nevezik rendszerváltozásnak?

Békéscsaba, 2016. április 12.

Alapinformáció: kormanyvalsag.hu/SVPSZ

Összeállította: Anton

Emlékeztető: „Közel 700 vállalkozás működik ma Magyarországon egyértelmű panamai tulajdonosi háttérrel, és további 5000 hazai cég köthető hasonló egzotikus hátterű offshore-országokhoz – hívja fel a figyelmet közleményében az Opten céginformációs szolgáltató. Ugyan csökkent az offshore cégalapítások száma, a jelenség még távolról sem tűnt el. Az Opten adatai szerint a mai napig több mint 400 társaság tulajdonosi háttere köthető közvetlenül Panamához, a közvetett kötődéseket vizsgálva pedig már a 700-at közelíti a szám. A panamai érdekeltségű cégek között vegyesen találhatók kicsik és nagyok, és 15 olyan is akad, amelynek éves árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot.” (Részlet a Magyarország eléggé fertőzött offshore szempontból című cikkből) 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »