A kormány komolyan veszi az IÁ fenyegetését

A kormány komolyan veszi az IÁ fenyegetését

Nem emel a terrorkészültségi szinten, de komolyan veszi az Iszlám Állam fenyegetését a kormány – a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint.

Bakondi György kiemelte: a pénteki ötpárti egyeztetésen tárgyalnak a kormánypártok intézkedéscsomagjáról, amely terrorveszélyhelyzet esetén lépne életbe. A múlt héten ismertetett javaslat szerint korlátoznák a telefonhívásokat, belenézhetnének magánlevelezésekbe és a bankszámlákba is.

„A magyar kormány ezt az információt is, csakúgy, mint a belbiztonságot érintő valamennyi fontos információt komolyan veszi, elemzi, értékeli, figyelmemmel kíséri, nemzetközi partnereivel is szoros egyeztetésben. Másrészt arra készül a magyar kormány, hogy azok a terrorellenes akciótervben foglalt tennivalók, javaslatok – melyek a biztonsági szervek fellépésének hatékonyságát növelhetik, elkerülendő, hogy egy olyan helyzet alakuljon ki, mint amit Belgiumban láthattunk a biztonsági szervek tevékenységével – pénteken ötpárti egyeztetésre kerülnek” – mondta el Bakondi György.

Mint arról korábban beszámoltunk, az iszlamisták egész Európát megfenyegették egy új üzenetben, amiben az áll: „ma Brüsszel és a repülőtere, holnap akár Portugália vagy Magyarország kerülhet sorra”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »