A kisbolt réme volt a libsik által ajnározott cigány kakaós csiga rabló

Béla még 2014 végén került előzetesbe, mert ellopott egy 130 forintos kakaóscsigát egy kecskeméti boltból, és ellenszegült a boltosnak, aki meg akarta állítani. Decemberben lett nagykorú, és priusza is volt, mert 16 éves korában ellopott egy memóriakártyát. Mivel a kivételezett kisebbséghez tartozik, minimális bűntetetéssel sújtották a a ki ha én nem sorozat-lopót.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Most megtartották Béla tárgyalását és 1 év 3 hónap, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Béla védője azzal érvelt, hogy a fiú azért lopott kakaóscsigát, mert éhes volt, de a bíró szerint nem ez a helyzet. A bíró úgy látta, hogy Béla buliból lopott.

Ebbe a képbe illeszkedő vallomást tett a boltos is, aki azt mondta, hogy Béla rendszeresen járt a boltba, és mindig ellopott ezt-azt, csokit, húsos szendvicset, ilyesmit. A boltos ezért ki is tiltotta a fiút az üzletből.
Béla azonban visszajött, ezért a boltos már az ajtóban rákiáltott, hogy ne jöjjön be. A fiú azonban nem hallgatott rá, hanem elvett egy, az ajtótól nem messze tárolt kakaóscsigát.

A fiú szülei másnap elmentek a boltba, hogy kifizessék a csigát, de a boltos nem engedte, hiszen nem ez volt az egyetlen eset: „Nem tűnt fel, hogy hordja haza a húsos szendvicset és a csokoládékat?” – mondta a tárgyaláson.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »