A kis Magyarországot említi cikkében a Handelsblatt

A kis Magyarországot említi cikkében a Handelsblatt

Magyarországgal is foglalkozott a Handelsblatt az uniós intézményeknek az EU-szabályok érvényesítésével kapcsolatos gyakorlatáról közölt vezércikkében.

Fotó: Handelsblatt

Az európai uniós politika “nagy erőssége, hogy az EU valamennyi tagországára érvényes szabályokat alkot”, a “nagy gyengesége” pedig az, hogy “ritkán sikerül ezek a szabályokat valamennyi tagállamban érvényre juttatni” – írta a Handelsblatt szerzője Az erősebbek joga című cikkben.

Hozzátette, “a gond az az álszentség, amellyel a szabályokat néha alkalmazzák, néha meg nem alkalmazzák”. Az olasz bankrendszer nehézségeivel kapcsolatban a 2013-ban elmélyült ciprusi bankválságot felidézve közölte, hogy Ciprus kicsi, és akkoriban a csőd szélén állt, Olaszország viszont nagy, és a hatalmas államadóssága ellenére egyelőre képes finanszírozni államháztartását.

Nem cinizmusra, csak realizmusra van szükség annak felismeréséhez, hogy Európa Cipruson példát tudott statuálni, Olaszország azonban túl hatalmas, az “EU alapító tagja éppen úgy rendszerszintű jelentőségű, mint a bankjai, politikai és gazdasági szempontból egyaránt” – írta a Handelsblatt szerzője.

Hozzátette, hogy az Európai Bizottság és az illetékes miniszterek tanácsa 2013-ban a túlzottan magas államháztartási hiány miatt indított eljárásban “a kis Magyarország ellen” zárolt 495 millió euró uniós támogatást, “a nagy Franciaországgal szemben” viszont máig nem rendelt el szankciókat, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök indoklása szerint csak azért, mert Franciaországról van szó.

Ez egy “mocskos igazság, lazán kimondva”, és a bizottság “legkésőbb ezzel a mondattal minden hitelességét eljátszotta az államháztartási ellenőrzés területén” – áll a német lap vezércikkében.

 

MTI

The post A kis Magyarországot említi cikkében a Handelsblatt appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »