A kereszténységet eláruló pápa akkor is még több illegális bevándorlót akar Európában, ha veszélybe kerülünk is!

A Migránsok és Menekültek Világnapjára készülvén a Ferenc pápa üzenetében úgy fogalmazott, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartása „arra kötelez, hogy mindig elsőbbséget adjunk az egyén biztonságának a nemzetéhez képest”. Nem először nyilvánul meg ilyen módon a pápa az Európára zúdított népvándoroltatás kapcsán.

A személyi okmányok nélkül érkezőket szívesen kell látniuk a fogadó nemzeteknek, a kormányoknak pedig még több embert kell segíteniük, akik nyomor és konfliktusok elől menekülnek – hangsúlyozta az egyházfő.
„…Gyorsítani és egyszerűsíteni kell a humanitárius vízumok megadásának, a családok egyesítésének eljárását. Az újonnan érkezőknek megfelelő és emberhez méltó elhelyezést kell felajánlani, biztosítani kell hitük és vallásuk gyakorlásának szabadságát, és segíteni beolvadásukat” – fogalmazott a pápa.

A pápa üzenetében felemelte szavát mindennemű kollektív kiutasítás ellen.

Hírdetés

Nem először nyilvánul meg ilyen módon a pápa az Európára zúdított népvándoroltatás kapcsán.

Az egyre gyakoribb terrorakciók és a migránsok miatt elszabadult bűnözés dacára a parttalan bevándorlást propagálja, és teljes mellszélességgel kiáll a brüsszeli uniós vezetés egyre kevesebbek által támogatott bevándorláspolitikája mellett.

A pápa februárban például arról értekezett, nem is létezik iszlám terrorizmus. De ő csak a nagyok utasításait szajkózza, a kiszsidók erről a kérdésről egész másképpen nyilatkoznak…

MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »