A keresztény boldogság sugárzik és értéket teremt – Interjú a KÉSZ új elnökével

A keresztény boldogság sugárzik és értéket teremt – Interjú a KÉSZ új elnökével

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Makláry Ákos parókust választotta a szervezet elnökévé november 12-én megtartott küldöttgyűlésén. Rochlitz Bernadett, a Jel folyóirat főszerkesztője készített interjút az új elnökkel gyökereiről, hivatásáról és a KÉSZ-re váró feladatokról.

– Ön is papi családból származik, mint a görögkatolikus lelkipásztorok közül számosan?

– Anyai ágon régi görögkatolikus papi család sarja vagyok, a felmenők között bőven voltak papok, papfeleségek. Édesapám családja azonban református volt, ő maga pedig kamaszként „szeretett bele” a görögkatolikusságba, szinte gyermekfejjel kötődött hozzá a Rózsák terei egyházközséghez. Szabadon választotta, és meggyökerezett itt. Így lett belőle papnövendék, majd pap 1966-ban, de sajnos csak rövid, mindössze tizenkét éves szolgálatot élt meg. Édesapám korai halála miatt egy nyíregyházi lakótelepre költöztünk édesanyámmal és négy testvéremmel. Itt már nem kifejezetten egy papcsalád életét éltük, de valamennyire mégis, hiszen a hit és az elköteleződés megmaradt. Innen került a négy fiútestvér egymás után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba.

– Mit kapott Pannonhalmán, kikre emlékszik vissza szívesen?

– Előttem már három bátyám ott érettségizett, ki volt hát taposva az út, ami jelenthet előnyt és nehézséget is. Pannonhalmának nagyon sokat köszönhetek, szerettem ott lenni. Nagyon jó osztályközösségünk volt, amelyben valóban életre szóló barátságok szövődtek. Induláskor Forsthoffer Máté atya mint osztályfőnök meghatározó személy volt számomra, majd Korzenszky Richárd, Hirka Antal és Pintér Ambrus atyák formáltak sokat rajtam-bennem. Nagy hálával tartozom a sokak által ismert Rékási József tanár úrnak is, aki a biológiát oktatta úgy, hogy az túlmutatott a tárgyán, így nem csoda, hogy sok társammal együtt én is orvosnak készültem. Az érettségi évében azonban karácsonykor történt valami bennem Nyíregyházán, a kispapok templomi karácsonyi szolgálata mellett. Ott fogta meg a Jóisten a szívemet, ott éreztem meg a papi hivatást. Hirka Antal atya a maga tapintatosságával és figyelmességével sokat segített, hogy ez a hivatás megerősödjön bennem.

– Papi jelmondatát a 65. zsoltárból választotta: „Boldog az, kit kiválasztasz…” Ön is kiválasztott?

– Igen. Nem volt programom: pap akartam lenni, és ennek az öröme töltött el. Keresztény vagyok, a Jóisten meghívott a papságra, ez egy egész életet meghatározó ajándék, megtiszteltetés és felelősség is egyben, de alapvetően boldogság. Azt akartam kifejezni ezzel a zsoltáridézettel, hogy szeretnék boldog pap és boldog keresztény lenni, hiszen Krisztus örömhírt hozott a világba, ami természetesen sohasem lehet öncélú. A keresztény boldogság sugárzik és értéket teremt. Így válik ez a jelmondat „programmá”. Megragadja az aktuális pillanatot, hogy azon a nyáron szentségi házasságot kötöttem, diakónussá és pappá szenteltek, s ez minden fiatal papnövendék számára meghatározó és boldog időszak.

– Nagyfokú tudatosságot érzek abban a megfogalmazásban, hogy „pap akartam lenni”. Nem lett, nem belesodródott, hanem akarta ezt a szolgálatot…

– A Jóisten szavakkal közölhetetlen módon megszólít és elhív. Van egy hivatásélménye mindenkinek, egy személyes, Istentől származó boldogító érzés, ami kegyelem. Ezt egészíti ki az, hogy igent mondok teljes valómmal. Az én akaratom, szívem, lelkem, és persze az eszem is együttműködik ezzel a hívással. Ráhangolódom az Isten akaratára, és elfogadom azt. Ezzel lehet birkózni is; nem olyan egyértelmű, mint a szerelem, hogy valaki szerelmes lesz, és attól fogva teljes lényével a szeretett személyt szereti. A papi hivatáshoz hozzá kell hangolnia az embernek mindenét, mert sok komponens van, amit valaki vagy képes, vagy nem ebbe az irányba állítani. Ugyanakkor mindannyiunknak feladata Isten akaratát a saját életében – nem fél lábbal és fél szívvel, hanem – teljesen megvalósítani. A tudatosság, a fejben és szívben való döntés együtt ér valamit.

– Mikor ismerkedett meg a KÉSZ-szel, mikor lett a tagja?

– Hivatalosan nem régóta vagyok a szövetség tagja, de a KÉSZ-szel már 1991-ben találkoztam, hiszen boldog emlékű Csanád Béla professzor úr tanított az akkori Hittudományi Akadémián. Egyszer elhívott bennünket, kispapokat a plébániára újságot és könyvet pakolni, akkor nem gondoltam, hogy valamikor utódjaként a KÉSZ vezetője leszek. Ezt követően papként is volt kapcsolatom KÉSZ-esekkel és csoportokkal. Máriapócsi szolgálatom idején is találkoztam a KÉSZ rendezvényeivel. Aztán váratlanul megtalált Osztie Zoltán atya megkeresése, és innentől egy egészen más történet kezdődött el.

– Kereszténység, értelmiség, szövetség – e három fogalom határozza meg azt a közösséget, aminek most elnökévé választották. Mit mondanak ezek Önnek?

– Számomra ez a három kéz a kézben jár. Nagyon jó a megfogalmazás: keresztények vagyunk, értelmiségiek, azaz gondolkodó emberek. Erről pedig tudjuk, hogy nem diplomához kötött létállapotot jelent, hanem arra utal, aki gondolkodik, reflektál, aki összefüggéseket keres és következtet. Meggyőződésem, hogy ezt csak közösségben, szövetségben szabad megélni. Nem vagyunk önálló szigetek, mert a víz alatt minden sziget összeér, nem lehet senki magányos és izolált keresztény. A kereszténység mindig közösségi, a közösségre irányuló hivatás volt és marad. A keresztény értelmiségi lét pedig egy külön feladat, egy plusz elkötelezettsége annak, akinek megadatott, hogy értelmiségiként gondolkodik és létezik.

– Elnökként az első beszédében Csanád Béla Ma című versét idézte, ami nem is annyira a jelenről szól, mint inkább arról, hogy a jelen tettei biztosítják az eredményes, boldog jövőt.

– Csanád Béla atya versét aktuálisnak tartottam: részemről hálaadás Istennek, és a nagyrabecsülés kifejezése a KÉSZ-ben előttünk szolgálóknak – elsősorban Osztie Zoltán atyának –, hogy észrevették és magukra nézve kötelezőnek tartották, hogy a változás szükséges és jó.

Számomra ennek a versnek az a tanítása, hogy a mostani pillanat nagyon fontos: éljük meg, erre koncentráljunk. Természetesen nem arról van szó, hogy a mának éljünk, hanem azt, hogy amit most csinálok, amin most gondolkodom, ami most a feladatom, ott legyek jelen teljes valómmal, mert ez a záloga annak, hogy megélem az életet, mint ajándékot. Sajnos sokan a múltban, a jövőben vagy egy virtuális világban élnek. Számomra ez a vers abban a pillanatban, az őrségváltás pillanatában ezért volt nagyon fontos.

– Milyen feladatok várnak a KÉSZ-re a jövőben?

– Minden jót továbbvinni, amit eddig a KÉSZ elért és megvalósított, mert abból bőven van. Nagyon örülök annak, hogy nem egy problémákkal teli közösséget veszek át munkatársaimmal, hanem egy élő és lendületben lévő közösséget, ami viszont felelősséget is jelent: ne veszítse el a lendületét. Azt az építkezést, amit az elmúlt húsz évben Zoltán atya vezetésével a KÉSZ elért, tovább kell vinnünk. Külön kiemelem a helyi csoportokra való odafigyelést, amit Zoltán atya nagy lelkipásztori érzékkel végzett.

Kiemelten fontos, hogy továbbra se csak országban, hanem nemzetben gondolkodjunk. Ennek jeleként a küldöttgyűlésen is szép számban ott voltak a határon túli társszervezetek képviselői. A határon túli nemzetrészeknek is nagy szükségük van arra, hogy a KÉSZ-en keresztül az anyaországgal élő fizikai, lelki és szellemi kapcsolatban legyenek. Ezt a két feladatot tekintem prioritásnak: a helyi csoportok működtetését és segítését, valamint a határon túli KÉSZ-csoportoknak a támogatását.

– A KÉSZ-csoportokat külső szemlélők sokszor úgy írják le, mint idős emberek találkozási pontja, ahol a fiatalok kevéssé tudják magukat otthon érezni. Az elnökváltással a szervezet élén fiatalítás történt. Lesz-e ebből tendencia?

– Igen, a KÉSZ szeretne fiatalítani. Az elnökség egy része el is köszönt, és új, fiatal tagok kerültek be a vezetőségbe. A helyi csoportok vezetőségében is kívánatos a generációváltás, de a KÉSZ-ből senki ne menjen nyugdíjba, mert ott nincs felsőéletkor-határ, mert mindenkire szükség van. Az idősebb generációknak szép és örömteli feladata, hogy megszólítsák a fiatal keresztény értelmiségieket. Ennek vannak nagyon biztató jelei például Nyíregyházán, Miskolcon. Már találkoztam fiatal helyi csoportvezetőkkel, akik látnak fantáziát a KÉSZ-ben. A generációváltásnak szeretetben és testvéri közösségben kell megvalósulnia, mert azon kell lennünk, hogy szimpatikussá, szerethetővé, olyan közösséggé tegyük a KÉSZ csoportokat és az egész szervezetet, hogy a fiatalok is örömmel társuljanak hozzánk.

Forrás és fotó: Jelujsag.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »