A katedra egyik oldalán sincs túl sok mosoly

Becsengettek. Az iskolába lépő gyerekek arcát mosoly ragyogja be. Akár ezt is láthatnánk az iskolák udvarán körbetekintve. De ha meg is van a mosoly, nem tart soká. Újabb kerettantervi változásokkal szembenéző, a gyermekeikért küzdő tanárokkal, bizonytalansággal és az átgondoltságot nélkülöző „ötletekkel” kell találkoznunk.

Magyar Menedék - Tepe

„Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy” – jutnak eszembe Janikovszky Éva sorai. A magunk mögött hagyott tanévben sajnos ebből a fényt hozó mosolyból nem sok jutott ki – a katedra egyik oldalán sem. És olyan érzésem van, hogy az idei tanévben sem lesz ez sokkal másképp.

Előkészítés nélkül mindent nehéz megcsinálni. Így a szakgimnáziumi kerettantervek előkészítéséhez is igénybe kellett volna venni az azt gyakorlatba átültetni próbáló pedagógusokat, hiszen ők tudják, hogy napi munkájuk során mivel kell szembenézniük. Minden gyerek más és más – van, aki adott anyagrésznél „befogadóbb”, mások nehezebben gyűrik előre magukat a tanulás mezején. Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy az életkori sajátosságokra kiemelt figyelmet kell(ene) fordítani a tananyagfejlesztés során. A közgazdasági képzésben például a szakmai alapozó tárgy a szakgimnáziumi kerettantervben több órát „kapott”, csakhogy azt elfelejtik hangsúlyozni, hogy ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 1,5 év anyagát kell „lenyomni” a gyermekek torkán – mivel a tananyag nem csökkent.

És akkor azt a tényt – amivel évek óta szembenéznek a tanárok – nem is említettem, hogy a gyakran változó jogszabályi környezet mellett a tananyag elsajátítását megkönnyítő tankönyvek szinte teljes hiányával is szembe kell nézniük a tanároknak.

Az életünket jelentősen befolyásoló, megalapozott döntéseket a megfelelő információk hiányában nem tudjuk meghozni. Gondoljunk csak bele: úgy nem lehet nekiállni egy társasház megépítésének, hogy nem tudjuk előre milyen terhelést kell majd kibírnia az egyes szinteknek! Az érettségi vizsgára sem lehet úgy felkészíteni a tanulókat, hogy 1 évvel a vizsga előtt még nem jelent meg a követelményrendszer, sőt azt sem lehetett tudni, hogy kötelező-e emelt szinten vizsgát tenni a tanulóknak, vagy kidolgozzák a középszintű vizsga rendszerét. Igaz, mostanra már kezünkben a válasz: lesz mindkettő, de a kiadott anyagok még mindig csak tervezetek. A változásokhoz alkalmazkodni kell, de a rugalmasságnak is van határa.

Az érettségire való felkészülés alapos és lelkiismeretes munkát igényel a diákok és tanárok részéről egyaránt. Az óraszámok racionalizálása azonban várat magára. Ugyanis az előbb említett felkészítésekre (az emelt szintű vizsgára készülőkkel vagy a gyengébb képességű tanulókkal való külön foglalkozások stb.) azonban csak a napi 7-8 tanóra után lehet sort keríteni. Igen, alaphangon heti 35-36 tanórával kell számolniuk a diákoknak – és nemegyszer fordul elő 0. tanóra sem. Ha valaki több fakultációs foglalkozáson is részt vesz, akkor kis túlzással a fél életét az iskolában tölti. Nemcsak az órák mennyisége okoz gondot, hanem az is, hogy az érettségin megjelenő szakmai tárgyak elosztása az évfolyamok között aránytalan: ez érthetetlen módon az érettségit megelőző két évben kevesebb órát jelent – pedig itt terhelhetőbbek a diákok, és senkit sem kell külön meggyőzni arról, hogy a vizsga anyagát jelentő tananyagot nem lehet „csupán” 9-10. évfolyamon tanítani, anélkül, hogy ismétlésre sort kerülhetne.

A szeptemberben a beiskolázással kapcsolatos hírekről mindenki hallhatott. Tudniillik, hogy jelentősen csökkent a szakközépiskolai (pontosabban már szakgimnáziumi) képzést választók aránya. De tegyük csak fel a kérdést: szülőként vállalnánk annak kockázatát, hogy egy olyan helyre járatjuk életünk értelmét, aminek a kimenetét még nem látjuk?

Folyamatosan változó világunk természeti és gazdasági folyamatainak megértéséhez nélkülözhetetlen bizonyos „alaptudás”, de a hangsúly egyre inkább a kulcskompetenciák fejlesztésére helyeződik át, és arra, hogy tudjunk jól „megtanulni tanulni”, és a digitális írástudás is egyre fontosabb. Ahhoz azonban, hogy a változások hozta kihívásoknak meg tudjunk felelni, bizonyos fokú állandóság is szükséges. A jelenleg is folyó változtatási kísérletek, kigondolatlan koncepcióknak a közoktatás rendszerén való „átpréselése”, iskolákra való „ráerőltetése” közepette a tantervi változásokra – felkészülés hiányában – megfelelő válaszokat adni nehéz. Pedig ne felejtsük el: kezünkben a jövő generációja!

(A szerző közgazdász tanár)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »