A Kárpát-medence Ópusztaszeren

A Kárpát-medence Ópusztaszeren

Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark az egész Kárpát-medence területéről vonzza a látogatókat, ahogyan azt tervezői már az 1980-as évek derekán elképzelték. Az emlékhely története azonban ennél sokkal korábbra nyúlik vissza. Vendéglátónkat, Vincze Gábor történészt – akinek kalauzolásával az emlékpark valamennyi nevezetességét bejártuk – a nemzeti emlékhelyről faggattam.

– Kezdjük a legelején: miért éppen Ópusztaszeren épült meg Magyarország Nemzeti Történeti Emlékparkja?
– Ennek egyik kézenfekvő magyarázata az, hogy a 12. században itt egy igen jelentős egyházi központ létesült – egy nemzetségi monostor bencés templommal –, ami köré később mezőváros épült. Az 1500-as évek végéig egy virágzó egyházi szellemi központ működött Szeren, és azért épp itt, mert Szegedtől Buda fele egy ősi kereskedelmi út mentén feküdt. A régi térképek még megjelölték ezt az utat. A török világ végén a központ megszűnik, de a romok a 19. században is megmaradtak, a templom fala helyenként 2,5-3 méter magasan még állt. Az utókor fantáziáját az is felcsigázta, hogy Anonymus gestájában, a Gesta Hungarorumban földrajznevekkel precízen körül van írva Szer, a település. Anonymus krónikája szerint a honfoglaló vezérek itt jöttek össze, hogy meghányják-vessék az ország dolgait, és ezt a tényt a romantikus 19. században úgy dolgozták fel, hogy itt került sor Magyarország első országgyűlésére.

– Az emlékpark legrégebbi, ma is álló alkotása az 1896-ban emelt Árpád-emlékmű. Tulajdonképpen ekkor született meg az emlékhely ötlete?
– A millennium éve jó alkalom volt arra, hogy valamit kezdjenek ezzel a múlttal. A környék ekkor az északolasz származású Pallavicini Alfonz Károly őrgróf birtoka volt. Amikor szóba került a szeri történet, a mai emlékparktól 8 km-re található Pusztaszer falu Kecskemét városának a birtokaként szerepelt. Kecskemét egy Árpád-oszlopot szeretett volna állítani, amihez azonban sok pénze nem volt, az őrgróf viszont egy jókora Árpád-emlékmű felállítását vállalta olyan meggondolásból, hogy a híres romok az ő birtokán találhatók. Amikor Pallavicini őrgróf saját pénzén felépítette az emlékművet, sem a kecskemétiek, sem a pusztaszeriek nem örültek neki, a hely azonban már Trianon előtt, majd a két világháború között az Árpád-kultusz melegágya, zarándokhelye lett, itt működött többek között a Pusztaszeri Árpád Egyesület.

– Mit kezdett a kommunista éra a pusztaszeri Árpád-kultusszal?
– A kommunisták egy roppant ravasz húzással erre a kultuszra még rátetettek egy lapáttal: 1945-ben itt kezdték el a magyarországi földosztást. Ennek kettős üzenete volt: Pallavicini őrgrófék birtokának szétverésével a gyűlölt arisztokraták elleni harcba foghattak, másrészt a hely szellemét igyekeztek deszakralizálni azzal, hogy később a földosztást a második honfoglalásként állították be. 1956 után ezzel az aktussal egy baj volt: a földosztó minisztert 1945-ben Nagy Imrének hívták, így aztán a második „honfoglalást” elhallgatták. A hatvanas években, Csongrád megyei szinten elindult egyféle mozgolódás, hogy kezdeni kellene valamit ezzel a történelmi örökséggel.

1945-től a kommunisták alapemberévé vált Erdei Ferenc – a Hazafias Népfront országos főtitkáraként – 1970-ben felveti, hogy létre kellene hozni egy történelmi emlékhelyet. Az országos pártvezetés meglepő módon nem sepri le az asztalról az ötletet, hanem bátorítja annak megvalósítását. Olyan neves személyiségek állnak az ügy mellé, mint Györffy György, a kor legjelesebb középkorász történésze, illetve a kissé perifériára szorított, de szakmailag abszolút elismert László Gyula régész-történész. Néhány „fontos elvtárs” létrehozza az Ópusztaszeri Országos Emlékbizottságot, amely a Csongrád megyei múzeumok szegedi központját – Trogmayer Ottó vezetésével – azzal bízza meg, hogy ássák ki a romokat. Az 1971-ben elindult ásatások jelentették az emlékhely kezdetét.

– Hogyan került képbe a Feszty-körkép?
– 1972-ben László Gyula vetette fel annak a lehetőségét, hogy a készülő emlékparkban kapjon helyet a háború végén, Budapesten kétharmad részben megsemmisült Feszty-körkép még megmenthető része. A felvetést mind a helyi, mind a központi pártvezetés támogatta. Menet közben alakult ki az az elképzelés, hogy Feszty Árpádnak „A magyarok bejövetele” című körképét állítsák helyre és egy erre a célra készülő épületben mutassák be. A körkép Szegedre szállított maradványainak a restaurálására azonban csak jóval később került sor. Az 1971-től harminc éven át minden nyáron folytatott ásatások kiderítették, mennyire fontos település romjai fekszenek a mai emlékpark helyén. A múzeum egyik munkatársa, a ma is élő Juhász Antal néprajzos professzor kezdettől fogva a szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozását irányította. A skanzen a két világháború közötti, illetve a 19. századi népi életet, a hagyományos alföldi paraszti világot mutatja be hitelesen. Juhász Antal a ma már mondhatni hungarikumnak számító Szeged környéki tanyavilággal kezdte a szabadtéri néprajzi gyűjtemény létrehozását. Később elkészült szeged-alsóvárosi „paprikás porta”, a makói „hagymás” parasztház és több más hasonló építmény.

– A kommunista időben hogyan sikerült ideológiamentes övezetnek megőrizni az emlékparkot?
– Az 1945-ös földosztást követő években született „kettős honfoglalás” ötlete még sokáig kísértette az elvtársakat. Szerencsére a földosztás, mint „újabb honfoglalást” bemutató monumentális emlékmű, soha nem készült el, az utókorra fennmaradt pályaművek makettjeinek fényképe azonban ma is elrettentő látványt nyújt a korabeli tervekről. Ahogyan telt az idő, a nyolcvanas évekre az ideológiai vonal elfakult, elszürkült.

– Az emlékpark igazi látványossága ma is a Feszty-körkép. Hogyan sikerült egy jórészt elégett, megsemmisült műalkotást ilyen tökéletesen restaurálni?

– Ez a lengyel restaurátorok kiváló hozzáértését és mintegy négyéves munkáját dicséri. A nyolcvanas évek közepén kezdett épülni, és az évtized végére készült el a Rotunda, a körkép kiállítási helye. Ekkor már egyértelművé vált, hogy hozzá kell fogni a körkép restaurálásához. Még a pártállam idején, 1989-ben létrehoztak egy Feszty-körkép Alapítványt, amelynek az Országos Emlékbizottság mellett az volt a feladata, hogy a körkép rekonstrukcióját menedzselje. A meghirdetett nemzetközi pályázatra két csapat jelentkezett: egy magyar és egy lengyel. A lengyelek nagy előnye volt, hogy az 1794-es racławicei csatáról készült körképet egy évtizeddel korábban már restaurálták: a lengyelországi műalkotásból is nagyjából annyi maradt, mint a Feszty-körképből. A mesterek pontosan tudták, hogy a megmaradt részeket hogyan és milyen technikával kell kiegészíteni. Trogmayer Ottó döntött a lengyelek mellett, amiből később sértődés lett, de az idő és az élet őt igazolta. Trogmayer Ottó tavaly halt meg: ő volt 1971-től az ópusztaszeri emlékparknak a motorja, az igazi atyja. Nélküle ez nem valósulhatott volna meg. A lengyelek 1991-ben kezdték el a restaurálást és 1995-ben sikerült átadni a teljesen felújított műalkotást.

– Hogyan fogadta a közönség a régi pompájában megelevenedő Feszty-körképet?
– Óriási „látogatói bumm” vette kezdetét Magyarországról és szerte a Kárpát-medencéből. Európában nemcsak a magyaroknak, hanem az oroszoknak, a bolgároknak, a lengyeleknek, a svájciaknak, a németeknek, távolabb pedig a kínaiaknak és az amerikaiaknak is van történelmi eseményeket megörökítő körképük. Ez a műfaj még a mozi világa előtt terjedt el, hiszen több dimenzióban lehetett látványosan bemutatni monumentális eseményeket. Elfogadtatása azonban sem a kommunista években, sem a rendszerváltás után nem volt igazából gördülékeny Magyarországon. Amikor 1989 előtt néhány szocialista elvtárs fintorgott a kiállítás ötletén, Trogmayer Ottó azzal válaszolt, hogy ha Moszkvában, a szovjet elvtársak annyira büszkék a saját körképükre, mi miért ne lehetnénk azok? Amikor 1995-ben végre restaurálták, ezúttal a liberálisok fintorogtak, hogy miért kell egy 19. századi elavult giccset újra bemutatni. Trogmayer Ottó ezúttal azzal vágott vissza, hogy ha az Egyesült Államokban is van ilyen, és nagy sikernek örvend, nekik vajon miért nem giccs.

– Milyen manapság az ópusztaszeri emlékpark látogatottsága? Mennyire sikerült megőrizni a kilencvenes évek „népvándorlásszerű” tumultusát?
– A Feszty-körkép átadása után mintegy tíz éven keresztül nem került sor semmiféle komoly fejlesztésre, mert az akkori vezetés megelégedett azzal, hogy újabb és újabb tömegek kíváncsiak a Rotundában kiállított körképre, illetve az Emlékpark többi nevezetességére. Jó darabig ez működött is, a kétezres években azonban apadni kezdett a látogatói létszám. Ekkor vetődött fel, hogy új attrakciókat kellene bemutatni: többek között olyan interaktív kiállításokra van szükség, amelyek a mai fiatalokat is megfogják. A tavaly átadott látogatóközpont új színt hozott az emlékpark életébe. Például 3D-s történelmi filmvetítésre ülhetnek be, vagy a Rotundában olyan új szemléletű kiállítások is látogathatók, amelyek a mai tizenéves nemzedékek számára sokkal izgalmasabbak és érdekesebbek, mint egy régi szemléletű panoptikum. Bármilyen népszerű is egy kiállítóhely, ha nincs folyamatos fejlesztés és nincsenek új ötletek, egy idő múlva érdektelenségbe fullad. A mi feladatunk az, hogy újabb és újabb programokkal csaljuk ide a közönséget.

– Mennyire kedvelik a Kárpát-medence elszakított területeiről érkező vendégek az emlékparkot?
– Már a nyolcvanas évek közepén megfogalmazták az Emlékbizottság tagjai, hogy itt kell találkoznia a Kárpát-medencei magyarságnak, ahogyan azt Árpád fejedelem idejében tették eleink. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történtei Emlékparknak ma is ez az egyik legfontosabb küldetése: minél sűrűbben találkozzunk és ismerjük meg közös múltunkat.

Makkay József
erdelynaplo.ro


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »