A karakter döntött – Kotleba szembesítette Bugárt önmagával!

A karakter döntött – Kotleba szembesítette Bugárt önmagával!

Vasárnap a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorának egyik stúdióvendége volt Marián Kotleba, a Mi Szlovákiánk, Néppárt elnöke. A témák között a növekvő extrémizmus elleni harc is szerepelt.

A műsorvezető emlékeztette Kotlebát, hogy „Önt fasisztának, extrémistának tartják. Így érzi magát?”.

Kotleba válasza:

„Biztos, hogy nem. Ezen mosolyognom kell, hiszen ha valami szélsőséges ebben az országban, az az állam folyamatos szétrablása. Ez már Szlovákia megalakulásától folyik, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás után még inkább elmélyült. Ha az extrémizmus elleni harcról beszélünk, akkor szóljunk arról is, hogy az ún. standard politikusok, akiknek ma tele van a szájuk az extrémizmussal és a fasizmussal, mikor hagyják abba a rablást? Mikor akarnak végre felelősségteljes politikát folytatni? És mikor akarnak önkritikát gyakorolni? A parlamentben napról napra szemtanúi vagyunk annak, hogy a volt ellenzéki pártok, főleg a Most-Híd, abszolút semmilyen önreflexiót nem mutat”.

Kotleba reagált az Emberek a rasszizmus ellen elnevezésű szervezet kezdeményezésére is, amelyben arra kérik a parlamenti képviselőket, hogy Kotlebáék felszólásait, javaslatait ne támogassák szavazatukkal.  Ezzel több parlamenti képviselő egyetért. Kotleba:

„Kíváncsi vagyok majd azon képviselők viselkedésére, akik ezt a kezdeményezést aláírták. Ebben ugyanis az áll, hogy semmit nem támogatnak, amit a mi képviselőink javasolnak. De ha valaki jön például az egyenadóval, azt mi is támogatjuk, és akkor ők már tovább nem? Ugyanez vonatkozik a képviselők számának csökkentésére is. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek képviselőihez hasonlóan a pártok állami költségvetéséből való finanszírozásának csökkentésén is gondolkodunk. Kíváncsi vagyok az elvek és elhatározások szilárdságára, mert van egy párt, mely világosan megmutatta Szlovákiának, hogy a karakter dönt. És ez megtörtént.”

A Most-Híd egyik választások előtti óriásplakátja. Kép: cas.sk

Mint ismeretes, a választási kampányban – Bugár Béla fényképével – a Most-Híd plakátjai tartalmazták ezt a mondatot („Charakter rozhoduje”). Egy további plakátjukon pedig ez állt: “El tudják képzelni a kormányt a Smer nélkül. Mi igen.”

El tudják képzelni a kormányt a Smer nélkül. Mi igen.

Kép: Most-Híd


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »