A jótállás miatt aggódnak a Domo-ügyfelek

A jótállás miatt aggódnak a Domo-ügyfelek

A csődbe jutott Domo üzletlánc egykori ügyfelei közül sokan fordulnak panasszal a fogyasztóvédőkhöz, mert nem tudják érvényesíteni a jótállásra és a szavatosságra vonatkozó jogaikat – mondta el a Krónikának Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője.

domo-top_b

Mint részletezte, nagyon sokan keresik meg őket, mert meghibásodott a Domónál vásárolt elektronikai cikkük vagy háztartási gépük, amelyik még garanciában van. Diacon hangsúlyozta, hogy ilyen esetben már nem tudnak segíteni, hiszen a fizetésképtelenséget vagy csődöt jelentett cégek már nem tartoznak a hatáskörükbe, csak a csődbiztos tudja kártalanítani az ügyfeleket. A csődeljárás hosszadalmas folyamat, évekig is elhúzódhat, ám minden esetben fel kell iratkozni a kárvallottak listájára, tanácsolja a fogyasztóvédő.

A Domo egykori nagy riválisa az Altex-csoport különben – amint arról beszámoltunk – az év elején jelentette be, hogy átvállalja a Domo ügyfelekkel szembeni kötelezettségét. Daniela Gheorghe, az Altex-csoport ügyfélszolgálati irodájának munkatársa most a Krónika megkeresésére azt válaszolta, hogy a kínálatukban megtalálható termékekre biztosítják a garanciát és a javítást. A vásárlóknak be kell mutatniuk a nyugtát, és az Altexnél érvényes procedúrát betartva kicserélik vagy megjavítják a meghibásodott terméket. A Domo-ügyfelek az ország bármelyik Altex vagy Media Galaxy üzletében jelentkezhetnek. A Vortex és a Toshiba márkákra azonban nincs jótállás – valószínű, hogy ezen márkák tulajdonosai fordulnak végső kétségbeesésükben a fogyasztóvédőkhöz, vagy azok, akik nem értesültek, hogy az Altex átvállalta a kötelezettségeket.

Mint arról beszámoltunk, a Domo üzletláncot működtető céget tavaly szeptemberben saját kezdeményezésre fizetésképtelenné nyilvánították. Kérésüket azzal indokolták, hogy több éve anyagi gondokkal küzdenek, nem tudták fizetni a beszállítóikat, és ezért nem kaptak tőlük árut. A cég idén januárban 383 alkalmazottjának bontotta fel a munkaszerződését, boltjait bezárta, és bár úgy nyilatkoztak, átnyergelnek az internetre, végül a webáruházat sem működtették. A Domót Kézdivásárhelyen alapította Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc, ám hét évvel ezelőtt eladták a többségi részvénycsomagjukat. Akkor a cégnek Romániában 125, Bulgáriában pedig 11 boltja volt.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »