"A Jobbikot a saját gyerekemnek tekintem" – a pártszakadás esélyeiről is beszélt a honvédnek bevonuló Novák Előd

A gyermekének érzi a Jobbikot, nem alapít új pártot, nem csatlakozik semmilyen, egy esetleges pártszakadást eredményező akcióhoz, viszont egy négyhetes alapkiképzésen vesz részt a nyáron, és ezután a határvédelmet erősítené a Jobbik parlamenti képviselője, volt alelnöke.

Kihangsúlyozta, hogy "nem hátrált meg, kitartott az őt jelölő több száz alap szervezet mellett, de tiszteletben tartotta az elnöki vétót". Hozzátette, támogatta és támogatja Vona Gábor elnöki indulását és meggyőződése, hogy 2018-ban van esélye a Jobbiknak megnyerni a választásokat.

Novák Előd mindezt az M1 reggeli műsorában jelentette be, ahol beszámolt arról is: jövő évi tiszteletdíját felajánlja majd egy általa élere hívott, "jótékonysággal foglalkozó intézménynek", amelyet a párt egyik alelnöke irányít majd. Azt a sajtóértesülést, hogy ez az alapítvány a cigánybűnözés áldozatait lenne hivatott támogatni, Novák Előd sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, azt azonban hozzátette: sajnálja, hogy ilyen hírek kiszivároghatnak.

Novák Előd már a Jobbik vasárnapi tisztújítása előtt közölte: elfogadta, hogy nem lesz a Jobbik alelnöke. "Méltósággal elfogadom, hogy nem szólalhatok fel ma és hogy nem is kerülök fel a szavazólapra" – fogalmazott a leköszönő alelnök, megjegyezve: a titkos szavazáson "papírforma szerint" még többen kiállnának mellette, mint ahányan jelölték a tisztségre. Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a továbbiakban szakpolitikusként népesedéspolitikával kíván foglalkozni, illetve "a régi szavazók" megtartásán fog dolgozni.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »