A jobbikos áfium ellen való fideszes orvosság: "kovácsbélázás"

A jobbikos áfium ellen való fideszes orvosság: "kovácsbélázás"

Különösebb intellektuális erőfeszítés nélkül keresik kenyerüket manapság a Fidesz politikusai, pártideológusai, beleértve az ilyen-olyan szóvivőit, de még Orbán Viktor miniszterelnököt is. A parlamenti viták, napirend előtti jobbikos felszólalások vagy a kormánypárt által szinte teljesen eluralt médiában lefolytatott, úgynevezett politikai ütköztetések folyamán, ha a Jobbik valamelyik politikusa valamiben bírálni, kérdőre meri vonni a Fideszt, vagy – horribile dictu – magát a miniszterelnököt, az érdemi és a fölvetett témára vonatkozó, azt magyarázó, annak közös orvoslására tett ajánlat helyett a bűvészkalapból habozás nélkül előkapják Kovács Bélát.


Kovács Béla – ha nem lenne, ki kellene találni (fotó: Facebook)

Ha nem lenne Kovács Béla, a Jobbik kémkedéssel hírbe hozott EU-képviselője, pontosabban az eddig még nem bizonyított ügye, a Fidesznek ki kellene találnia magát a jobbikos politikust is, meg az állítólagos kémügyét is. A történelemből ismerünk mi ilyen állandóan hangoztatott sablonmondásokat, amelyek azonban jóval nagyobb intellektuális erőfeszítést követeltek meg a mondójuktól, mint például a „kovácsbélázgatás” Halász Jánostól, Kovács Zoltántól, Németh Szilárdtól vagy éppen Orbán Viktortól. Az ókori Rómában az író, híres szónok, történetíró Marcus Porcius Cato beszédeit a feljegyzések szerint a szenátusban mindig ezzel a mondattal fejezte be: „Egyébként javaslom, hogy Karthágót le kell rombolni.” A bölcs mondásaival már életében klasszikussá nemesedett Kádár János – aki intellektuálisan valószínűleg inkább a Fidesz politikusaihoz állt közelebb, mint a jó öreg, az idősebb Catohoz – az elvtársai körében, sokszor minden összefüggés nélkül szokta volt mondani: „A krumplileves, legyen krumplileves.”

Nézzünk egy jellemző példát arra az utóbbi hónapokban egyre inkább elterjedt jelenségre, aminek a lényege: a Fidesz politikusai tényekkel alátámasztott érvelés helyett a jobbikos bírálatokra, kérdésekre általában csak „kovácsbéláznak”. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője 2016. április 8-án, a Parlamentben „válaszolt” a sajtó képviselőinek kérdéseire. A kérdések középpontjában az elmúlt hetek legütősebb botránya, a Süddeutsche Zeitung című bajor napilap által megszellőztetett, szinte az egész világot átfogó offshore-botrány állt. Halász János egyik válaszában a szintén állandó fideszes klisémondásnak számító „Az ellenzék tele van korrupcióval” megállapítással indított. A jobbikos Napi Aktuális című műsor újságírója ezután rákérdezett: ha már az ellenzék ennyire tele van korrupcióval, a kormány kezdeményezésére kivizsgálják-e például a kaszinó- és tévétulajdonos Andy Vajna offshore-ügyeit is? Még mielőtt a szóvivő meglehetősen neveletlen módon a kérdezőbe fojtotta volna a szót, a jobbikos újságíró gyorsan hozzátette: főként azért érdeklődik az esetleges vizsgálódás lehetősége felől, mert Habony Árpád 150 ezer dollár kölcsönt adott Andy Vajnának. Mit gondol a kedves olvasó, vajon mit válaszolt a Fidesz-frakció szóvivője? A következőt: „Nem tudok Andy Vajna offshore-ügyeiről, de tudok Kovács Béláról, illetve a hozzá és a Jobbikhoz köthető, Európa legnagyobb korrupciós botrányáról.” A szónoklatairól, történetírásáról magának nagy tekintélyt szerző, az utókor tiszteletét is kiérdemlő, a Sapiens (bölcs) jelzővel is illetett Marcus Porcius Cato a római szenátusban bizonyára pironkodott volna politikai ellenfelei előtt, ha intellektuális eszköztárából csak ilyen gyenge, a kérdést nagy ívben ki- és megkerülő válaszra telik.


Az idősebb Cato

A Fidesz folyamatosan, már a 2010-es választási győzelme előtt azzal vádolta a Jobbikot, hogy Oroszország kitartottja, Moszkvából kap pénzügyi támogatást. Kövér László közvetlenül a választások előtt, a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában tartott fórumán egyértelműen kijelentette, hogy a Jobbikot Oroszország pénzeli. A Kovács Béláról szállongó hírek – amelyeket eddig sem rendőrségi, sem ügyészségi, sem bírósági berkekből nem erősítettek meg – kifejezetten jól jön a Fidesz pártpropagandájának. A Jobbik már több ízben – így az Országgyűlés plenáris ülésén is – arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt és más fideszes politikusokat, hogy közösen állítsanak föl két vizsgálóbizottságot: Az egyik vizsgálóbizottságnak az lenne a feladata, hogy tisztázza a Fidesz azon állítását, miszerint a Jobbik, amely egy kortárs klasszikus szerint „tele van bűnözőkkel”, kitartott párt, mert Oroszország pénzeli. A másik vizsgálóbizottságot a Jobbik többször is megfogalmazott kérdésének megválaszolására kellene létrehozni. A jobbikos kérdés így hangzik: Vajon Habony Árpád, Andy Vajna és Mészáros Lőrinc csupán tanácsadói, vagy esetleg az üzlettársai is a miniszterelnöknek? Vona Gábor azt is szeretné tisztázni, hogy mi az oka, magyarázata a Fideszhez és személyesen a miniszterelnökhöz közelálló személyek hirtelen meggazdagodásának. Orbán Viktor a Jobbik elnökének nemrégiben válaszként azt mondta: nem hajlandó a budapesti Országgyűlést Romániává változtatni, magyarán a miniszterelnök szerint az ilyen ügyek kivizsgálása a rendőrség és az ügyészség feladata lenne.

Az elhúzódó vádaskodás közepette a Jobbik most arra vár, hogy a már évek óta tartó vádaskodás, célozgatás és időhúzás után a bíróság végre kimondja Kovács Béla bűnösségét, vagy amit a Jobbik még inkább szeretne: az esküdtszék állapítsa meg a politikus ártatlanságát, s ezzel végre véget érjen a végtelenbe nyúló fideszes „kovácsbélázás”. A Fideszben pedig mostanában azt remélik, hogy a minél tovább tartó időhúzás jóvoltából, a tényekkel egyelőre alá nem támasztott, sejtetető stílusú, vagy egyértelműen kimondott vádaskodással, az egyenes beszédet helyettesítő „kovácsbélázással” a következő választásokon is meg lehet akadályozni a nemzeti ellenzéki párt komolyabb sikerét.

Hering József

(A fenti írás megjelent a Kapu című folyóirat legutóbbi számában)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »