A Jobbik újra nyilatkozatokat vár a kormánypárti politikusoktól

A Jobbik ismét felszólította a kormánytagokat és a kormánypárti képviselőket, hogy nyilatkozzanak arról, vettek-e ki pénzt a Quaestor bedőlése előtt.

Magyar Menedék - Tepe

Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az internetes N1 televízió honlapján megjelent egy riport, amely a csőd előtti nap kifizetési listájáról szól, s szerinte azon szerepelhetnek “Fideszhez közeli emberek, cégek”.

Kifejtette: felmerül, hogy az ügyészség egyik gépkocsivezetője strómanként vett ki közel 200 millió forintot, s szerepel a listán a cég szóvivőjének hozzátartozója 15 millió forinttal.

A jobbikos képviselő a témában, illetve az offshore-érdekeltségekre vonatkozóan nyilatkozatra kérte a kormánypárti politikusokat és a családtagjaik vagyonnyilatkozatának nyilvánosságát is sürgette.

Szilágyi György kérdésre elmondta: nem tettek feljelentést, a hatóság dolgának tartják az ügy teljes körű felderítését.

Megkérdezték a párt által indított nemzeti konzultáció ügyéről is, amelyben sajtóhírek szerint a Híd a Nemzetért Egyesület gyűjti az adatokat, s annak elnöke Dúró Dóra jobbikos politikus. Azt felelte: az egyesületet azért alakították, hogy a konzultáció jogszerű legyen, s erről az adatvédelmi biztossal is egyeztettek. Hozzátette: nem tartja összeférhetetlennek az ügyet, s maga is az egyesület tagja.

Arra a felvetésre, hogy hatalmi harcok miatt szervezték-e ki a konzultációt, Szilágyi György azt válaszolta, ezt értelmezni sem tudja, ők az előírásoknak akartak megfelelni.

Arra pedig, hogy az egyesületről miért nem érhetők el adatok az interneten, azt mondta, hogy a fellelhető információs adatbázisokban szerepelnie kell, s ha nincs így, az nem az ő hibájuk, hanem azé, akinek meg kell jelentetnie az adatokat.

Mint mondta, szeretnék, ha minél többen küldenék vissza az íveket vagy válaszolnának a kérdésekre az interneten, s már most nagy számban érkeznek vissza a válaszok.

A konzultáció költségeit illetően közölte, hogy a párt elnöksége tud pontos számot mondani, de nincs annyi lehetőségük, energiaforrásuk és pénzük, mint a Fidesznek.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »