A Jobbik Soros-vádjaira is "kovácsbélázik" a Fidesz – de előkerült az offshore-szál is

A Jobbik szerint a kormány kétarcú, opportunista és hiteltelen, mert korábbi mecénásával, Soros Györggyel, a "magyar származású" amerikai üzletemberrel is szembefordul, ha érdekei úgy kívánják.

Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője a témában tartott szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek arról beszélt, hogy a héten napvilágra került, milyen mély Soros György és Fidesz kapcsolata. Az üzletember ugyanis nagyvonalúan támogatta az 1980-as években a Fidesz "szárba szökkenését" és a Fidesz alapítóinak – többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kovács Zoltán kormányszóvivőnek – a külföldi tanulmányait – közölte a politikus.

Megjegyezte, méltánytalannak tartja azt a követelést, hogy a Fidesz politikusai fizessék vissza a támogatást, mert a Fidesz az elmúlt években megszolgálta ezt, hiszen Soros György célkitűzéseit és politikáját támogatta.

Elmondta azt is, a Jobbik három éve benyújtott egy határozati javaslatot az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezte a Magyarországon külföldi támogatással működő nem kormányzati szervezetek (NGO) teljes átvilágítását. Ezt jövő héten újra benyújtják, és kíváncsian várják, hogy a Fidesz hajlandó-e támogatni őket – tette hozzá.

 Ahol nem tud elmúlt nyolc évet emlegetni a Fidesz, ott jöhet Kovács Béla

A Fidesz szerint a Jobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el.

Az országot szétlopó nagyobbik kormánypárt szerint a Jobbik Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett, idegen hatalmaknak és oligarcháknak adta el magát, pénzért hátat fordított a saját embereinek és korábbi elveinek, emellett pedig a párt vezetése offshore cégekben érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát.

Hozzátették, a Fidesz magyarázatot vár arra, hogy milyen szerepet játszanak a Jobbik elnöke mellett az offshore cégekben érdekelt Forrai Richárd és üzlettársai.

(MTI nyomán)

Gyanús volt az állambiztonságnak, hogy Orbán és Kövér Soros pénzéből finanszírozza a Századvéget

Magyar Idők: Izraeliekkel üzletel a Jobbik tanácsadója – Forrai: Debreczeni Zoltán soha nem volt a párt tanácsadója

A Fidesz SZDSZ-es zsidó szóvivője offshore-t mondott, majd elmenekült

Lázár: titkosszolgálati bizonyíték van Soros befolyására

A legtöbb Soros-pénz idén Clintonéknak ment, de jut perverzióra, feminizmusra és a fehér ember ellen is

Már Orbán is háttérhatalmazik: "a száj Clintoné, de a hang Sorosé"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »