A Jobbik feljelentést tett a CÖF félmilliárdos támogatása miatt

A Jobbik feljelentést tett a CÖF félmilliárdos támogatása miatt

A Jobbik feljelentést tett amiatt, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) 508 millió forint támogatást kapott 2016-ban a Magyar Villamos Művektől (MVM) – jelentette be pénzteki sajtótájékoztatóján Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Szávay szerint az elmúlt 7-8 évben nem lehetett tudni, hogy a szervezet miből finanszírozza a kormánypártokat támogató akcióit. Hozzátette: kiderült, hogy az MVM félmilliárd forinttal támogatta a CÖF civil tájékoztatási tevékenységét, s felmerül a gyanúja annak, hogy a szervezet Vona Gábor Jobbik-, illetve Gyurcsány Ferenc DK-elnököt egy bohóc társaságában ábrázoló plakátjai ebből a forrásból, közpénzből készültek.

A képviselő szerint ez felveti a hűtlen kezelés gyanúját, ezért a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett. A jobbikos politikus azt is elmondta, valamennyi tárcától választ vár arra, hogy a hozzájuk tartozó intézmények támogatták-e a CÖF-öt.

Belföld MN Több mint félmilliárddal támogatta az MVM a CÖF-öt A Békemenetet szervező CÖF hallgatott a támogatásról, de az állami energiacég elismerte.

A Jobbik ugyanakkor nem az első a sorban: korábban az MSZP is bejelentette, tiltott pártfinanszírozás, azaz szintén hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az MVM Zrt. félmilliárd forintos CÖF-támogatása ügyében

Mint korábban megírtuk, a Civil Összefogás Fórum furcsa célokra költi a kapott pénzt: saját bevallásuk szerint a forrást felhasználva

Kidolgozzák a népfelség elvére alapozott civilitika tudományágát.Hirdetésekkel hívják fel a figyelmet a személyi jövedelemadó egy százalékának lehetséges adományozására.A gyermekek egészséges táplálkozásáért megalkották a „táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételek technológiáját”, és ezt akarják terjeszteni.Második műszak beindítására ösztönzik a vidéki önkormányzati konyhákat, ami valahogyan segítené a kis- és családi vállalkozások termékeinek értékesítését.

A CÖF sem fordította mindig ilyen ilyen nemes célokra fordította a pénzét, hiszen 2013-ban például – amikor 305 millió forintból gazdálkodott – plakátkampányt indított, hogy Bajnai Gordon politikai visszatérésére reagáljon, és a politikust Gyurcsány Ferenchez kösse.

A szervezet korábban nem árulta el, kitől és milyen támogatást kapott, amit azzal magyaráz, hogy a szerződésük szerint csak a donor hozhatja nyilvánosságra az adatokat. Az 508 millió forint egyébként az MVM álláspontja szerint nem is közpénz, hiszen maguk gazdálkodták ki, nem a költségvetésből származik.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »