A Jobbik és az LMP közvetlen államfőválasztást akar

A Jobbik és az LMP is a közvetlen államfőválasztás pártján áll – közölte a két párt képviselője a csütörtöki, ötpártira tervezett, de végül a kettejük részvételében zajlott egyeztetést követően újságírókkal.

Staudt Gábor, az egyeztetést kezdeményező Jobbik frakcióvezető-helyettese közölte: az MSZP részéről Bárándy Gergely jelezte, hogy elméletben egyetért a felvetéssel, de nem tartja időszerűnek, a kormánypártoktól viszont nem érkezett visszajelzés.

A találkozóról azt mondta, hogy Schiffer Andrással, az LMP frakcióvezetőjével egyetértettek a közvetlen választás helyességében, mert az megerősítené a köztársasági elnök legitimációját. Szerinte a fékek és ellensúlyok rendszerében olyan államfőre van szükség, aki gyakrabban fordul az Alkotmánybírósághoz, és jobban érvényesíti jogait. A Jobbik a jogkörök bővítését is lehetségesnek tartja, ugyanakkor Staudt Gábor közlése szerint ez nem jelenti azt, hogy félprezidenciális rendszert szeretnének. Megjegyezte: bízik abban, hogy a kormánypártok jövőre újragondolják a felvetést, nyílt versenyben lehet választani, hogy „ne egy ember”, Orbán Viktor döntésén múljon, ki töltse be a tisztséget.

Schiffer András azt mondta, a „20. századi pártok” zsákmányszerzésnek tekintették az államfői posztot, az LMP azonban szélesítené az emberek részvételét a közös ügyekben. Hozzátette: Európa legtöbb országában ez így működik.

A politikus az államfő „vészelhárító funkcióinak” megerősítését is szorgalmazta, szerinte az elmúlt huszonöt év tapasztalata az, hogy a mindenkori parlamenti többség, amelyet „egy erős kancellár joystickkal irányít”, elrántotta a többségi hatalom irányába a demokráciát, s ezt ki kell egyensúlyozni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »