A HVG a népszavazásról: a világ szégyenpadjára kerülünk, bűnismétlők leszünk, hiszen ne feledjük: holokauszt!!!

A HVG a népszavazásról: a világ szégyenpadjára kerülünk, bűnismétlők leszünk, hiszen ne feledjük: holokauszt!!!

Már csak ezek miatt is érdemes elmenni szavazni…

Horváth Zoltán: Bűnismétlés előtt

A HVG volt főszerkesztő-helyettesének írása arról, hogy ha eredményes lesz a népszavazás, akkor az a vigasz sem maradhat, mint eddig, miszerint a világ szégyenpadján nem a nemzet, hanem csak az ország kormánya ül.

„Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.” Szép sor. Emelkedett. Átélt.

De piszokmód csalós.

Lehet ugyanis a fent idézett himnikus sornak olyan olvasata is, miszerint a sors üldözte nemzetre holmi régmúlt bűnök miatt kiszabott halmazati büntetéssel valamennyi jövőbeli vétek egyszer s mindenkorra le van kvittelve. Csakhogy ez nagyon nincs így. Mi több, az előélet – ha nem makulátlan – bizony nem kis súllyal esik latba az esetleges bűnismétlés miatti újabb megítéléskor.

Márpedig most mi, más nemzetekhez hasonlóan, korántsem bűntelen magyarok – vagy legalábbis ki tudja, mekkora hányadunk – mintha bűnismétlésre készülnénk. Ráadásul már most előre látható, hogy ezt a mostani újrázást jelentős mértékben terhelheti néhány, az egykori tényállást súlyosbító körülmény.

Éppen 75 éve, hogy a nemzet ügyes-bajos dolgait intézni hivatott kormány és annak adminisztrációja úgy döntött, hogy a háborús viszonyok miatt életveszélybe került, és korábban idemenekült idegenszerű és -szívű embereket nemkívánatosnak nyilvánítva egyszerűen kiteszi az országból. Még pontosabban visszazsuppolja őket azon területekre és élet- vagy inkább halálviszonyok közé, ahonnan menedéket keresve Magyarországra menekültek. Ezrekről volt szó. A hivatalos állami indoklás sokszólamú volt, a fő motívum leginkább az, hogy az idegen kultúrájú tömeg nem tud és nem is akar integrálódni, asszimilálódni, valamint hogy a betelepültek – nevezhetnénk őket migránsnak is – elvehetik az őshonos lakosság munkalehetőségét, veszélyeztethetik az egzisztenciáját, hígíthatják a kultúráját. A legszélesebb nyilvánosságban nagy intenzitással közreadott állami érvelés a lakosság széles körében meghallgatásra talált. Bár senki számára sem lehetett kétséges, hogy a visszaüldözötteket még a legjobb esetben is az akkor már zajló világháború műveleti területére, kaotikus viszonyok közé deportálják, az akciót a magyar közvélemény különösebb megrendülés, netán tiltakozás nélkül vette tudomásul. Még akkor is, amikor ismertté vált, hogy a nagyon rövid idő alatt és operatívan lebonyolított kiebrudalási aktus nyomán szinte valamennyi kiüldözöttet a háborús zónában tevékenykedő helyi bandák, majd utóbb a „rendcsináló” német csapatok megölték. Igaz, akkor már amúgy sem lett volna értelme bárminemű felszólamlásnak. Az esemény a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás címszó alatt került a második világháború legsötétebb történetei, egyben a magyar nép úgymond megbűnhődött múltjának deliktumai közé. Akár annak ellenére is, hogy a manapság szép számmal tenyésző bűneltagadók mellett még létezik olyan megélhetési kurzustudós is, aki szelíden „idegenrendészeti intézkedésnek” becézi ezt a nemzeti vétket.

Magyarországot a jelenleg regnáló illetékesei és hivatalosságai folyó év október 2-án lényegében e bűn megismétlésére próbálják rávenni. Mi több, balsorsa (ami, mint tudjuk, elég régen tépi) ezúttal olyan elöljárót rendelt a nemzet fölé, aki minden eddiginél egyértelműbben és mind többeket kíván bűntárssá tenni a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményének általa inspirált különös kegyetlenséggel elkövetett alakzatában. S hogy a történelem ítélőszéke elé majd ne neki egyedül kelljen állnia, rafinált módon immár írásba is kéri adni a minősített többség bűnrészességre való hajlandóságát. Nem csoda: ily módon legfeljebb csak felbujtóként mondhat majd felette ítéletet az utókor.

Kétségtelen: grandiózusan alpári történelmi kísérlet és próbatétel tanúi lehetünk. Vajon lehetséges-e egy nemzetet úgy elbolondítani, hogy az előre írásba adja: idegengyűlöleti indokból, előre kitervelt szándékkal kíván osztozni a könyörtelenség vétkében? Ha a nagy vállalkozás sikerül, az merőben új minőség még az oly sokat megért magyar nép zivataros századaihoz képest is. Ha a nemzeti bezárkózást eredményező, egyéni szavazói kézjegyekkel is megerősített kollektív „nem” megkapja az érvényesség jogerejét, az a bűnismétlésre való önkéntes hajlandóság megerősítése lesz. Szemben azzal a tapasztalattal, ahogyan a népakaratot kifejezők felmenőit (és ma: fiait, lányait), illetve azok tömeges migrációs hullámait fogadta mindig is a világ. És szemben annak a pápának az ismételt, könyörületet és irgalmat szorgalmazó kéréseivel és intelmeivel is, akinek államilag preferált és szponzorált templomaiból oly sokan szavazni indulnak. No meg szemben a ma már megismerhető és intő példaként szolgáló történelmi ismeretekkel, ráadásul tudva, hogy immár nem lehet a nemzetközi, szövetségesi, terület-visszaszerzési és ki tudja, még miféle külső érdekek-kényszerek enyhítő körülményeire sem hivatkozni.

Az eredmény már valóban egy ország írásba adott sorsválasztása lesz. 2016 októberének első hétfőjétől pedig a sikerességnek és az eredményességnek azt kell elfogadnunk, hogy attól fogva az a vigasz sem maradhat, mint eddig, miszerint a világ szégyenpadján nem a nemzet, hanem csak az ország kormánya ül.

Az esetleg érvényes „nem” miatt immár mindnyájunknak oda kell ülnünk. Írásba adott többségi akarattal.

Folytathatjuk a bűnhődést.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »