A humor volt a norvégok titkos fegyvere a náci megszállás alatt

A humor volt a norvégok titkos fegyvere a náci megszállás alatt

1940-ben egy hideg áprilisi reggelen Oslo lakosai német tankok dübörgésére és Wehrmacht-katonák menetelésére ébredtek fel. Az egyik német tisztnek abban a szerencsétlenségben volt része, hogy elhaladt egy idős, ősz hajú hölgy mellett az utcán, aki – miután megjegyzést tett a katona gorombaságára – botjával leverte a német sapkáját. Miután a katona továbbhaladt, az idős asszony így kuncogott magában: „Nos, mindenkinek legjobb tudása szerint kell megvívnia a maga háborúját. Ez volt a negyedik sapka, amit ma reggel a sárba dobtam.” Ez volt a norvégok által a német megszállással szemben a humor eszközeivel folytatott ellenállás egyik első megnyilvánulása. 

A második világháború alatt a norvégoknak a megszállók által hozott rendelkezések következtében gyakran kellett élelmiszerhiánnyal megküzdeniük, sajtószabadság gyakorlatilag nem létezett, a propaganda pedig mindent áthatott: még a jól ismert náci karlendítést is egy ősi norvég hagyománynak állították be, amely a viking időkre nyúlik vissza – olvasható az Atlas Obscura cikkében. Ebben a helyzetben az illegális sajtótermékeknek (amelyek száma mintegy 300-ra volt tehető a megszállás évei alatt, és mintegy 15 ezren vettek részt az elkészítésükben) különösen fontos szerep jutott, ők harcoltak ugyanis a náci propaganda ellen, többek között azzal, hogy eljuttatták a BBC News híreit a lakossághoz. Ezt a londoni emigráns kormány közreműködésével tették meg, amely a Milorg, a háború végére mintegy 40 ezer tagot számláló ellenállási csoport munkáját is segítette.  

Eközben a civilek többek között úgy fejezték ki a megszállással szembeni ellenállásukat, hogy a megszokott „Boldog karácsonyt!” helyett a „Boldog norvég karácsonyt!” mondattal köszöntötték egymást, és vörös jambósapkát hordtak, hogy ezzel is artikulálják norvég identitásukat. Mint Kathleen Stokker, a Folklore Fights the Nazis című könyv szerzője rámutatott, Norvégiában az „ellenállás humora” nem úgy nyilvánult meg, mint például Romániában, vagy a Szovjetunióban, ahol az elnyomók terrorját igyekeztek hangsúlyozni. Az északi ország lakosai felülkerekedtek a megszállókon, akikkel szemtől szemben kinyilvánították nemtetszésüket, nem hagyták magukat megfélemlíteni, és arra sem voltak hajlandók, hogy akár a legkisebb mértékben is feladják megszokott életmódjukat a német rendelkezések betartása kedvéért (ehhez hozzátehetjük, hogy a norvégokkal nem is úgy bántak, ahogy például a szovjet civilekkel). 

A németeket persze feldühítették az ellenállás megnyilvánulásai, és – mivel a Vörös Hadsereg támogatásának megnyilvánulásaként tekintettek birtoklásukra – minden vörös ruhadarabot lefoglaltak. A rendőrőrsöknek egy idő után komoly gondot okozott, hogy helyet találjanak a zsákszámra konfiskált öltözékeknek. A poén pedig adta magát: a ruhák tekintetében megnövekedett kínálatnak köszönhetően megjelentek a rendőrségen a ruhaosztály pontos elhelyezkedése iránt érdeklődő nőkről szóló viccek.

Magazin


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »