A horvát belügyminiszter számára "elfogadhatatlan" a V4-ek közös határvédelme

Horvátország számára elfogadhatatlan, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében – mondta Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön Luxemburgban.

Nem jó üzenet, hogy a horvát-magyar határon húzódó drótkerítés mellett az említett országok rendőrségi és katonai erőkkel is részt vesznek a határ ellenőrzésében – közölte a belügyminiszter a horvát sajtó szerint. "Ez olyan dolog, ami Horvátország számára abszolút elfogadhatatlan" – mondta Ranko Ostojic.

Szerinte ez további diplomáciai problémákat okoz majd azon országok között, amelyek ellenőrzik a határt, és azok között, amelyek ellen felállítják a védelmet. Noha kis létszámú katonaságról és rendőrségről van szó, a horvát belügyminiszter szerint "szimbolikus szinten nem fogadható el, hogy két EU-tagállam között szögesdrót, valamint katonai és rendőrségi erők álljanak".

Vesna Pusic külügyminiszter szintén Luxembourgban arra reagált, kinek az érdeme, hogy Magyarország csütörtökön visszaküldte azt a horvát vonatot, amelyet a hatóságok még szeptember 18-án foglaltak le, mert előzetes bejelentés és engedély nélkül migránsokat szállított Magyarországra.

Hírdetés

A leköszönő horvát szociáldemokrata kormány szerint nem Kolinda Grabar-Kitarovic konzervatív államfő Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalásának hozadéka a vonat visszaszolgáltatása. A horvát belügyminisztérium azt állítja, erről már egy hete megállapodott a magyar és a horvát rendőrség vezetője Letenyén.

A külügyminiszter szerint pártellentétek állnak a háttérben, és Magyarország – azzal, hogy bejelentette, a horvát államfő kérésére küldte vissza a vonatot -, beleavatkozott a horvát parlamenti választásokba.

"A magyar kormány bizonyára úgy gondolja, azzal, ha a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) kerül hatalomra, könnyebben jut közös nevezőre egyes dolgokban, mint például a INA horvát olajiparai vállalat ügye" – mondta Pusic.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »