A holokausztból is gúnyt űznek a gonosz oroszok!

A holokausztból is gúnyt űznek a gonosz oroszok!

Ezeknek semmi sem drága. Semmi sem szent. Nem ismernek sem istent, sem embert.

Mély elképedéssel vegyes tanácstalansággal figyelem a brutális vihart, ami néhány óra leforgása alatt végigsöpört a világ- és a hazai sajtón is azok után, hogy Tatyjana Navka és Andrej Burkovszkij holokauszt témájú korcsolyázást produkált egy orosz televíziós show-ban. Nem először van olyan érzésem, hogy vagy mindenki bolondult meg, vagy én, és ez nyugtalanít is, hiszen tisztában vagyok az alapfokú számtan szabályaival, ráadásul a viccet is ismerem, amelynek ez a csattanója: hűha, miért jön mindenki szembe az autópályán?

Lehet, hogy tényleg nem létezhet kegyetlenebb-ostobább ízléstelenség ennél a gyakorlatnál? Lehet, hogy valóban a megáll az ész és ácsorog az egyetlen adekvát reakció? Lehet, hogy mégis annyira gonoszok már az oroszok – magától értetődő, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics személyes utasítása nyomán –, hogy egyrészt azt gondolják, a holokauszt szexi, másrészt gúnyt űzni sem átallanak belőle alpári módon?

Megnéztem a dolgot őt magát. Háromszor egymás után. Nem érzek dühöt. Sem kétségbeesést. Sem késztetést, hogy belemártsam a tollamat a vitriolba.

Figyelek, figyelek, hogy hátha – de nem áll meg az eszem.

Igaz, én láttam Roberto Benigni Az élet szépjét is, és élénken emlékszem rá. Például azért, mert máig úgy tartom, hogy az az egyik legszebb-legerősebb holokausztfilm. Valami olyasmit gondoltam róla anno, amit Kertész Imre is írt: „ennek a filmnek a szelleme, a lelke hiteles, ez a film a legősibb varázslat, a mese erejével érint meg bennünket.”

Nos, az ismert-népszerű orosz színész és az olimpiai bajnok jégtáncos produkciója e film szellemét-lelkét iparkodott megidézni. A Jégkorszak c. show aktuális adásának eleve ilyen volt a témája, menő filmeket kellett jegesíteniük a pároknak. Az élet szép ötletét az ismert-elismert producer-koreográfus, Ilja Averbuh – világbajnok, olimpiai ezüstérmes jégtáncos ő is – találta és dolgozta ki. Szegény feje most nem győzi kommentálni a fejleményeket.

Ahogy nézem, őt, a táncosokat és általában az orosz közvélemény jelentős részét nagyjából olyan hirtelen-hihetetlen sokként érték a globális fejlemények, ahogy a Quimby együttes hökkenhetett meg nyári tusnádfürdői koncertjének utóéletéből kifolyólag. A tökéletesen műbalhéisztikus műbalhék karaktere között nemigen vannak érdemi különbségek.

Értsük félre, nagyítsuk fel, üssük teljes erőből.

Hogy a csudába ne lenne szabad vitatkozni azon, hogy jégre vagy show-ba való-e egyáltalán ez a téma? Mindenen lehet. Azon is lehetett, hogy helyes-e vígjátékot forgatni a holokausztról. Úgy, ahogyan Benigni tette. Rengeteg támadást kapott a rendező-színész is – de elismerést szerencsére nemkülönben, és nem csupán fesztivál- és Oscar-díjak formájában. Bár most azért elképzeltem egy pillanatra, hogy mi ment volna a közösségi médiában – is –, ha már a 90-es évek második felében lett volna ilyen.

De a Navka–Burkovszkij-gyakorlat annyit nyilván nem ér, mint a Benigni-mű. Századannyit sem. Ez csak egy tévéműsor volt, azaz alig öt perc egy show-ban. Ha sikeresen idézte fel a film szellemét-lelkét – amint azt az akkor még gyanútlan zsűri vélte, soraiban a kiváló filmes Karen Sahnazarovval –, ha nem: biztos, hogy sem nem értékes, sem nem fontos annyira, hogy ekkora legyen körülötte a habverés.

Egy-két apróbb nüanszon azért még muszáj morfondíroznom keveset. Hasonló lenne-e a cirkusz, ha Navka nem a Putyin-jobbkéz Dmitrij Peszkov felesége lenne civilben? Vagy ha a sztorinak nem gonosz oroszok a főszereplői, akik, mint tudjuk, bármelyik pillanatban lerohanhatják az egész békés világot?

Elnézést: itt a végén én is csak viccelődtem. Mindenki azt tette, aki így vagy úgy hozzászólt az ügyhöz, nemde? Hiszen komolyan venni egy ilyet azért már tényleg teljes képtelenség.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »