A holland népszavazás végeredménye

Hollandiában szerdán nem ügydöntő népszavazást tartottak az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződésről. A megállapodást a szavazók 61,1 százaléka elutasította, 38,9 százaléka támogatta. A szavazásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé, így a referendum érvényesnek számít. A részvételi küszöb 30 százalék volt.

Az Európai Unió soros elnöke jelenleg Hollandia…

Mint ismeretes, az előző ukrán elnök (Janukovics) nem írta alá az Európai Unióval kötendő előcsatlakozási szerződést, amibe belebukott, és kitörtek a kijevi Majdanon a tüntetések, azóta a helyzet egyre rosszabb. Ennek lassan már három esztendeje. A jelenlegi elnök (Porosenko) rajta van a panamai offshore-listán. Vagyonát az ukrajnai válság óta megtöbbszörözte. Magyarországnak amerikai kérésre vissza kellett, vagy még most is vissza kell fordítania a földgázt Ukrajnának. Oroszországtól már nem kapnak földgázt a három milliárd dolláros tartozás miatt, de van jócskán hitelük egy orosz banktól is, amit „elfelejtettek” törleszteni.

Magyarország anyagilag is támogatja, de nemcsak Kárpátalját, hanem belső Ukrajnát is. A pénzt is, a segélyt is úgy lehet kijuttatni, ha az ukránok is kapnak belőle. A Kárpátaljára fizetett magyar munkabéreket az ukrán kormány megadóztatja… A magyar külügy továbbra is támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Mielőtt új tagállamot vennének föl, rendbe kell rakni az Európai Unió szénáját, mert nagyon összekuszálódott.

Az ukránok és köztük a kárpátaljai magyarok azt hitték, hogy kedvező változás következik be számukra a Majdani tüntetések után, de a helyzet egyre rosszabb. Az oligarchák, a maffiák uralják továbbra is a pályát. Halálos áldozattal járó maffia-leszámolás történt már Kárpátalján is, bár Porosenko elnök szigorítást ígért, de maga is érintett az adóelkerülést illetően.

Békéscsaba, 2016. április 8.

Összeállította: F. I.

Emlékeztető: „Az USA hegemóniájának megőrzéséről: „A világot az uralja, aki Eurázsiát uralja. De aki Eurázsiát uralni akarja, annak Oroszországot kell uralnia. És aki uralni akarja Oroszországot, annak ki kell szakítania Ukrajnát az orosz érdekszférából.” (Részlet Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla című könyvéből)


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »