A hétköznapi autósok járnak a legrosszabbul

A hétköznapi autósok járnak a legrosszabbul

A lakosság és a kisteherautókkal fuvarozó vállalkozók járhatnak majd a legrosszabbul az üzemanyagok árába épített jövedéki adók ősztől tervezett módosításával. Az adóemelés akár 20 milliárd forint többletbevételt is hozhat a költségvetésnek. A szállítási ágazatot alig érinti a korrekció – állítják szakértők.

Joggal sérti a magángépjármű-tulajdonosok igazságérzetét, hogy megint tőlük igyekszik többletbevételhez jutni a kormányzat az üzemanyagárba épített jövedéki adók őszre tervezett módosításával, miközben másutt adókönnyítéseket vezet be – nyilatkozta lapunknak a Magyar Autóklub közlekedési szakértője. Lovas Károly elmondta: azt is igazságtalannak tartják az autósok, hogy a kormány a közterhek növelése segítségével nem engedi majd egy bizonyos szint alá csökkenni a hazai üzemanyagárakat. Miközben felső határt nem húz a kabinet az áremelkedésnek. Vagyis arról továbbra sincs szó, hogy a túlzottan magas hajtóanyagárak esetén csökkentik az árba épített közterheket. Mindezeken felül az sem látszik autósbarát magatartásnak, hogy a benzin és a gázolaj árában lévő jövedéki adót még az általános forgalmi adóval is megterhelik, vagyis az adót is megadóztatja a kormányzat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által a napokban az Országgyűlésnek benyújtott új tervezet szerint szeptember 1-jétől a Brent olaj hordónkénti árához kötnék a jövedéki adó mértékét. Abban az esetben, ha hordónként 40 dollár, illetve a másik változatban 50 dollár alá kerülne az olaj ára, akkor a gázolaj esetében 10 forinttal, a jelenlegi literenkénti 110,35 forint helyett 120,35 forintra, a benzin esetében pedig 5 forinttal, a mostani 120 forint helyett literenként 125 forintra emelkedne a jövedéki adó. Az emelés a költségvetésnek mintegy 20 milliárd forint többletbevételt hozhatna.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NIT Hungary) ügyvezető főtitkára lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a 7,5 tonna összsúly feletti járművekkel fuvarozók nem veszítenek a jövedéki adózás átalakításán. Miután az ilyen kocsikkal árut szállító vállalkozások egy képlet szerint visszaigényelhetik a gázolaj árában lévő jövedéki adó egy részét, és a visszakérhető összeg az adónövekménnyel együtt emelkedik. A 7,5 tonnánál kisebb teherkocsikkal fuvarozók esetében viszont erre nincs mód. Így a kisteherautókkal – döntően belföldön – szállítmányozókat kedvezőtlenül érinti az adóváltozás.

Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke kifejtette: manapság a személyszállítással foglalkozó vállalkozók kiadásainak hozzávetőleg 10 százalékát teszi ki az üzemanyag megvásárlásának költsége. Így ez a tétel nem számít túlzottan nagynak a vállalkozások fenntartásában. A taxitarifák azonban hatóságilag meghatározottak, így egy nagyobb mértékű hajtóanyag-drágulás esetén rosszul járhatnak a vállalkozók. Ezért a szakmai érdekképviselet folyamatosan figyeli az üzemanyagárak alakulását, és szükség esetén egyeztetéseket kezdeményez majd a kormánnyal, illetve az önkormányzatokkal a taxitarifák módosításáról.

Szakértők szerint nem valószínű, hogy idén bekövetkezik a beígért adókorrekció, mert az év hátralévő részében az eddigi, időnként akár hordónként (159 liter) 30 dollárnál is alacsonyabb olajáraknál jóval magasabb jegyzésárakkal lehet számolni. Ennek jegyében emelték a kőolaj idei várható átlagárát a legfrissebb, tegnap kiadott előrejelzésükben a Goldman Sachs globális befektetési bankcsoport és a Danske Bank, a legnagyobb dániai pénzintézet elemzői is.

A Goldman Sachs szakértői arra számítanak, hogy idén hordónként 45 dollárra, jövőre pedig 53 dollárra emelkedik az átlagár. Az előző prognózisban az idei évre 38 dolláros átlagárat jósoltak, a következő évre 58 dollárt, ami viszont több a friss előrejelzésben szereplő értéknél. A 2018-as évre változatlanul 60 dolláros átlagárat várnak az elemzők. A Goldman Sachs várakozásai szerint az idei év második felében 50-60 dollár között lesz az olaj hordónkénti átlagára.

A Danske Bank elemzői viszont arra számítanak, hogy idén 44 dollárra, jövőre pedig 54 dollárra növekszik a Brent átlagára. Az előző prognózisukban még 41, illetve 52 dolláros átlagárral számoltak. Az emelést azzal indokolták, hogy az idei év vége felé és 2017-ben tovább kell javulniuk a legfontosabb árbefolyásoló tényezőknek az olajpiacon.

Tegnap csökkent az olaj ára az erős dollár miatt, valamint mert a szállításokat csökkentő váratlan tényezők dacára is makacsul kitart az erős túlkínálat. A nap közepén az Európában mértékadónak tekintett Brent olajtípus júliusi szállításra hordónként 48,38 dollárba került, így 34 centtel, 0,70 százalékkal olcsóbb lett a korábbinál.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »