A hét főbűn

A hét főbűn

A Puskás Attila, Perendy László és Hoványi Márton szerkesztette könyv a Szent István Társulat Varia Theologica-sorozatában jelent meg, és a hét főbűnt kettős reflektorfénybe állítva, a biblikus és a morális értelmezés szemszögéből vizsgálja azokat.

Racs Csaba a kevélység fogalmát elemezve kiemeli, hogy a hagyományos keresztény szemlélet, amely a kevélységet a bűnskála élére helyezi, az ószövetségi zsidó gondolkodásra épít. Ennek klasszikus megfogalmazása Sirák fiának könyvében olvasható: „A bűn kezdete a kevélység” (10, 13). Az Újszövetségben a Magnificatban olvashatjuk, hogy Isten szétszórta a gondolataikban kevélykedőket. Az elképzeléseikben kevélynek bizonyulók ugyanis szemben állnak az istenfélőkkel, kevélységük abban mutatkozik meg, hogy nem hajlandók alávetni magukat Isten akaratának (Lk 50-51).

A fösvénységről elmélkedve Kocsi György rámutat, hogy ugyancsak Sirák fiának könyve (11, 18-1) az Ószövetségben a fogalom klasszikus helyének számít, s közeli rokonságban áll az Újszövetség idevonatkozó (Lk 12,16-20) részével: „Gazdag lett a fösvény, mert gyötörte magát, pedig csak ennyi lesz jutalma, nem több: Amely napon mondja: »Végre nyugalmam van, mostantól már csak a javaimat élvezem«, nem tudja, még mennyi ideje van hátra, és mindent másra hagy, mert meg kell halnia…”. 

A bujaság biblikus  értelmezéséhez közelítve Gánicz Endre megállapítja, hogy a szexualitás nem játszik kiemelkedő szerepet az Ószövetség könyveiben, ritkán fordul elő, hogy egy nő szépsége miatt válik egy társadalmi rangban felette álló férfi áldozatává. Ugyanakkor ismerünk olyan elbeszéléseket, amelyekben ennek ellenkezője történik, így például a Teremtés könyvében (12,10-12), amikor Sárát a szépsége miatt veszi magához a fáraó, és hasonlóképpen Batsebát is szépségéért kívánja meg Dávid király, és teszi a magáévá (2Sám 11,2). Az Újszövetségben a tisztaságról és a tisztátalanságról szóló krisztusi tanítás részét képezi Márk evangéliumában a bujaság, kicsapongás, amit sok más, belülről származó bűnnel együtt sorol fel Jézus, amikor tisztának nyilvánít mindent, ami kívülről jut az emberbe (MK 7,22). Morálteológiai megközelítésében ugyanakkor Papp Miklós hangsúlyozza, hogy a kereszténység nem erósz-ellenes, „hanem egy megtisztított, a Szentháromság szeretetébe felvett erósz mellett állunk ki, mert csak ez méltó az emberhez, s csak ez boldogít igazán.”

Az irigység fogalmát vizsgálva Fodor György felhívja a figyelmet, hogy a szó maga negyvenháromszor fordul elő az Ószövetségben, ebből huszonnégyszer Isten féltékenységéről van szó népe iránt vagy éppen ellene, tizelkilencszer pedig emberi magatartásról. Ám Isten féltékeny szeretete nem csak büntetést helyez kilátásba a zsidóság számára hűtlensége esetén. Ez a féltékeny szeretet Isten üdvösségét munkálja: az ellenséges idegen népek ellen fordul, amikor azok Izraelt és ez által Izrael Istenét támadják, Izraelnek pedig meghozza a végidőbeli üdvösséget. Az irigység újszövetségbeli előfordulásával kapcsolatban a szerző példáit elsősorban az Apostolok cselekedeteiből és a páli, péteri levelekből veszi, rámutatva, hogy a keresztények, tehát a „lélek szerint” élő emberek egységben élnek Krisztussal, és ebből következően szakítaniuk kell minden bűnös dologgal, ahogy azt Péter első levelében olvashatjuk: „Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással…” (2,1).

A haragot illetően Kocsis Imre tényként szögezi le, hogy az Ószövetség abban az esetben jogosnak tekinti a haragot, amikor az Isten fennhatóságának és szentségének védelmére irányul. Ilyen például Mózes többszöri haragja a nép engedetlensége miatt (Kiv 16,20; 32,19.22). Más megítélés alá esik a harag, ha a háttérben személyes sérelem áll, és bárminemű bosszúvágy kapcsolódik hozzá, például Ézsau haragja Jákob ellen (Ter 27,44). Az Újszövetségben Jézus többször is haragra gerjed, például akkor, amikor meggyógyítaná a fél kezére béna embert, de a farizeusok ellenségesen figyelik ezt (Mk 3,5). Vagy amikor ingerülten reagál a tanítványok gyermekeket elutasító magatartására (Mk 10,14). Ám ezt követően mindig jó cselekedet következik, meggyógyítja a fél kezére béna embert, illetve magához engedi a gyermekeket, és megáldja őket. Jézus tanításában egyértelműen bűnös megnyilvánulásként van ábrázolva a harag, többek között a tékozló fiúról szóló példabeszédben (Lk 15,11.32) jól kifejezésre jut az isteni irgalom és az emberi harag közötti ellentét.

Rózsa Huba a torkosságot illetően rámutat, hogy maga a fogalom nem szerepel a Bibliában. Összességében a jóllakást ételben és italban az újszövetségi hagyomány Isten adományának tekinti, és nem ítéli tilalmasnak: Isten ajándéka, hogy az ember „eszik és iszik és jól él fáradságos munkából” (Préd 3,12-13). Elítéli azonban az Ószövetség a mértéktelenséget. Az Újszövetségben pedig Pál apostol figyelmeztet arra, hogy a részegesek nem öröklik Isten országát (1Kor 6,9-10).

A lustaság kérdésével kapcsolatban Tarjányi Béla rámutat, hogy egyedül a bölcsességi írásokban kerül a figyelem középpontjába. A Példabeszédek könyve még nem bűnként mutatja be ezt a fogalmat, hanem mint oktalanságot: „Ahogy az ajtó a sarkán, úgy forog a lusta az ágyán” (26,14); „A lusta a tálba mártja kezét, de a szájához már nem emeli” (19,24). Az Újszövetségben a talentumokról szóló példabeszédben (Mt 25,14-30) a talentumok, melyeket a gazdag ember rábíz szolgáira, a nekünk adott hitet, az Isten országa építése terén ránk bízott feladatot jelképezi, a lusta szolga pedig az, aki ezt a kincset megtartja magának, nem vállalja küldetését, nem teljesíti feladatát Isten országának gazdagítása érdekében.

A kötethez írt zárszavában Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogilag közelíti meg a témát. Figyelmeztet: a hét főbűn, különösen a kevélység, olyan tettekben megnyilvánuló hibát és rossz cselekedetet eredményezhetnek, amelyek bűnök forrásai lehetnek. Ennek a helyreállításához fontos a bűnök fölött érzett tényleges bánat kifejezése, „mivel ez neveli a lelket az olyan – a hét főbűnből fakadó – súlyos bűnök elkövetésével szemben, amelyek elszakíthatják az embert az isteni kegyelemtől, és így nemcsak bűnt, hanem általa büntetendő cselekményt is megvalósíthatnak”.

(Szent István Társulat, 2016.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »