A „hegyek királyát” hódítaná meg Klein Dávid

A „hegyek királyát” hódítaná meg Klein Dávid

Klein Dávid csupán néhány hete ért haza a 8091 méter magas Annapurnáról, azonban máris egy újabb expedícióra készül: a hegymászó és Suhajda Szilárd együtt szeretnék felvinni a magyar zászlót földünk második legmagasabb hegycsúcsára, a K2-re – adta hírül közleményben az ACG PR.

Klein Dávid május elsején ért fel a 8091 méteres Annapurna csúcsára a Johnnie Walker Annapurna-expedíció során. Nem időzött itthon sokáig, így az előző expedíció során megszerzett akklimatizációs „tőkéjét” kamatoztatni tudja majd a következő nagy kihívás során. Célja a Karakorum–Himalája 2-es számú csúcsa, a K2 lesz. Ezúttal nem egyedül vág neki az expedíciónak: vele tart jó barátja és mászótársa, Suhajda Szilárd is, így ketten alkotják a Johnnie Walker K2-expedíció csapatát. Június 14-én indulnak útnak a 8611 méteres csúcs megmászására, és az előzetes becslések alapján június 27-ig érik el az alaptábort. A „hegyek királyaként” is emlegetett K2 csúcsán még nem járt magyar hegymászó.

Klein Dávid és Suhajda Szilárd három éve ismerik egymást, és az utóbbi időben többször is voltak már közös túrán, azonban ez az első alkalom, hogy egy nagyobb expedícióban is együttműködnek – olvasható a közleményben. A két hegymászó utoljára az Alpokban tett egy téli túrát, amellyel már a tavaszi–nyári hegymászási idényre készültek.

Klein Dávid Fotó: ACG PR

A Johnnie Walker K2-expedíció során az alpinisták célja, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a 8611 méteres csúcsot.

7400 méterig jutottak a magyarok

A K2 a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, Pakisztán és Kína határán, a Karakorum hegységben. A csúcs tengerszint feletti magassága 8611 méter. Először két olasz hegymászónak sikerült megmásznia 1954-ben. A hegy – a himalájai csúcsokkal ellentétben – leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető.

2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata kísérelte meg elérni a K2 csúcsát, a székelyföldi mászó azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről kénytelen volt visszafordulni. A magyarok közül utoljára Suhajda Szilárd és Varga Csaba tettek kísérletet a hegycsúcs elérésére 2015-ben. Akkor az összes magasabban elhelyezkedő tábort elvitte egy lavina, megsemmisítve a sátrakat és a felszereléseket is. „Az Abruzzi-gerinc néhány nap alatt vált háborús övezetté” – írta tavaly Szilárd a naplójában. A 2015. nyári szezonban senki nem mászta meg a K2-t, azonban Suhajdának és Varga Csabának sikerült a helyszínen lévő 100 hegymászó közül a legmagasabbra, 7400 méterig jutni – olvasható az ACG PR közleményében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »